A Supermoto GP világbajnoki sorozat mezőnye most először látogat hazánkba, a Mátra lábánál már a nevezési lista alapján is izgalmas csatákra volt kilátás, hiszen ott volt a mezőnyben a címvédő és négyszeres világbajnok német Marc-Reiner Schmidt, a jelenleg az összetett második helyén álló osztrák Lukas Höllbacher, és négy magyar versenyzőnek is szurkolhattak a nézők.
A pálya három különböző szakaszból áll, a gyors és egyben technikás aszfaltos részt a földutas terepszakasz követi, amely ugratókat, hullámokat és éles kanyarokat tartalmaz. Ezután a célegyenesbe történő visszaérkezés előtt az új sky sectionnel kell megbirkózniuk a motorosoknak, akik itt aszfaltos borításon nagy ugratón és hullámokon keresztül fejezik be a kört. Az új sky sectionről Höllbacher a kipróbálása után azt mondta, hogy a szezon egyik legizgalmasabb helyszíne.
A szabadedzésekkel kezdődött a program, amit a kvalifikáció, majd pedig az első verseny követett. Az S1GP-ben, vagyis a legmagasabb kategóriában a fentebb is említett Marc-Reiner Schmidt nem talált legyőzőre, a legjobb magyar pedig a tizedik helyen célba érkező Surányi Balázs volt.
A mini enduro Európa-bajnokságon három kategóriában (65, 85, 125 kcm) rendeztek versenyeket a fiatalok számára, akik felnőtteket megszégyenítő tempóban rótták a köröket erdőn-mezőn, teljestették az enduro- és krossztesztet, szervizelték a motorjaikat. A pálya Európa-bajnoki színvonalú, és ez valahol elvárás is, hiszen jövő héten a felnőttek versenyeznek ugyanitt, Nagytarcsán. A magyar versenyzők közül a 85 köbcentis kategóriában kiemelkedő teljesítményt nyújtott és ötödikként végzett ifj. Vágó Norbert, míg a százhuszonötös mezőnyben Horváth Zsombor hatodikként ért célba.