Darts: először lesz francia a Pro Tour-mezőnyben

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.01.16. 11:22
null
Jacques Labre az első francia a PDC Pro Touron
Először került be a PDC állandó versenyzői közé francia és Fülöp-szigeteki játékos, a múlt heti selejtező során Németországban Jacques Labre, Angliában Christian Perez szerzett jogot arra, hogy a következő két évben elinduljon a profi darts pontszerző versenyein.

A hétnapos selejtező (amelyen 27-es csatlakozhattak a 128 fős dartselithez) első három napja után csak a legjobb 128-128 játékos maradt versenyben Milton Keynesben és Kalkarban. Mint megírtuk, ez a magyar indulóknak nem sikerült.

Csütörtöktől vasárnapig mindkét helyszínen hétfordulós egyenes kieséses tornát rendeztek, a győztesek megkapták a Pro Tour-kártyát, míg a vasárnapi zárás után azok is kvalifikálták magukat a Pro Tourra, akik a négy nap során a legtöbb győzelmet aratták a legjobb 64 között. Németországban így négy plusz tízen, Angliában négy plusz kilencen jutottak licenszhez.

Az európai selejtezőn így sikerrel járt az évekig kényszerpihenőt tartó ausztrál Corey Cadby, illetve az European Tour amatőrök számára kiírt térségi selejtezőjén évek óta honfitársainkat szomorító (tavaly a 12 közép-kelet-európai selejtezőből, amelyen elindult, nyolcat ő nyert meg) cseh Karel Sedlácek, aki két évig biztosan nem indul ezeken a selejtezőkön. Sedlácekhez hasonlóan a pontszámainak köszönhetően járt sikerrel Labre is, ő az első francia Pro Tour-kártyás.

Angliában Perez írt történelmet, ő lesz az első Fülöp-szigeteki állandó PDC-versenyző. Milton Keynesben a 13 helyből kilencet angol versenyzők vittek el. Németországban a hollandok 14-ből hetet.

Nem járt sikerrel Fallon Sherrock, akinek két győzelem hiányzott a kvótához, s elbukott többek között John Henderson, Jelle Klaasen, Jamie Lewis, Benito van de Pas, Max Hopp, a 2012-ben vb-döntős Andy Hamilton és a tavalyi vb-n kilencnyilast dobó William Borland is.

A 128-as mezőnyben 23 nemzet képviselői szerepelnek, az első pontszerző versenyük a február 11-i Players Championship-torna lesz Barnsleyban.

A PDC PRO TOUR-SELEJTEZŐJÉNEK KVÓTÁSAI
Európai selejtező, Kalmar:
Jeffrey Sparidaans (holland), Corey Cadby (ausztrál), Jeffrey de Zwaan (holland), Robbie Knops (belga), Maik Kuivenhoven (holland), Richard Veenstra (holland), Niels Zonneveld (holland), Pascal Rupprecht (német), Ronny Huybrechts (belga), Karel Sedlácek (cseh), Jacques Labre (francia), Daniel Klose (német), Gian van Veen (holland), Owen Roelofs (holland)
Brit selejtező, Milton Keynes: Arron Monk (angol), Graham Usher (angol), Josh Payne (angol), Adam Smith-Neale (angol), Dylan Slevin (ír), Lee Evans (angol), Stephen Burton (angol), Nick Kenny (walesi), Keegan Brown (angol), Adam Warner (angol), Graham Hall (angol), Callum Goffin (walesi), Christian Perez (Fülöp-szigeteki)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik