WTCR: Michelisz egy hajszállal kapott ki Catsburgtól az 1. időmérőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.10. 14:29
Bár az időmérő nagy részében Michelisz Norbert állt az élen, Nick Catsburg néhány perccel a leintés előtt átvette a vezetést, és megnyerte a túraautó-világkupa (WTCR) szlovákiai hétvégéjének első kvalifikációját. Michelisz mellőle vághat neki a nyitó futamnak, a harmadik pozícióból Ma Csing-hua várhatja a piros lámpák kialvását. Tassi Attila a 23. helyről indulhat az első versenyen a Slovakia Ringen.

Bár a szabadedzéseken megúszta a mezőny az esőt, az időmérő előtt megérkezett az égi áldás, ami megváltoztatta a körülményeket a délelőtthöz képest. Ez azonban nem nehezítette meg Michelisz Norbert dolgát, aki hamar az élre állt az első kvalifikáción a Slovakia Ringen.az időmérő előtt megérkezett az égi áldás, ami megváltoztatta a körülményeket a délelőtthöz képest. Ez azonban nem nehezítette meg Michelisz Norbert dolgát, aki hamar az élre állt az első kvalifikáción a Slovakia Ringen.

Tassi Attila számára nehezebben indult a hétvége – igaz, ebben az is szerepet játszik, hogy a hungaroringi viadalokat szinte uraló Hondát hátráltatják Szlovákiában az esélykiegyenlítést szolgáló BoP-rendszerrel. A 19 éves magyar versenyző a kvalifikáció első felében az utolsók között állt az időeredményeket tekintve.

Michelisznek a kissé nehézkes pályaviszonyok ellenére is sikerült 2:09.873-as körével megautózni a hétvége eddigi legjobbját. A magyar pilóta ráadásul – akárcsak az első szabadedzésen – már az időmérő elején megfutotta azt a kört, amit utána a többiek jó ideig hiába próbáltak felülmúlni.

Továbbra is szenvedett a BoP-s hátráltatással a Lynk & Co. A legjobb helyen álló versenyzőjük, Yvan Muller is csak a 16. volt az utolsó tíz percbe érve. Ezzel szemben jól mentek a Hyundaiok, és alig öt perccel a leintés előtta második szabadedzésleggyorsabbja, Nick Catsburg vette át a vezetést Michelisztől, miután 0.028 másodperccel megjavította a márkatársa idejét.

Viszont nem az összes Hyundai-versenyző számára alakult igen erősen a kvalifikáció – a 19. helyen álló Augusto Farfus például még a pályáról is lecsúszott nem sokkal a kockás zászló lengetése előtt.

Csapattársa ezzel szemben megnyerte az első időmérőt, vagyis az első versenyen Catsburg indulhat a pole pozícióból. Michelisz mellőle, a második helyről kezdheti meg a nyitó futamot, a harmadik helyre a hétvégén eddig igen jó formában lévő Ma Csing-hua állhat fel a rajtrácsra. Tassi a 23. pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását.

A szlovákiai hétvége programja 16.40-kor folytatódik a második időmérővel. Mind a három futamot vasárnap rendezik.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
SZLOVÁKIA, 1. IDŐMÉRŐ

1. Nick Catsburg (holland, Hyundai) 2:09.498
2. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +0.028
3. Ma Csing-hua (kínai, Alfa Romeo) +0.409
4. Daniel Haglöf (svéd, Cupra) +0.610
5. Tom Coronel (holland, Cupra) +0.656

23. Tassi Attila (magyar, Honda) +1.809

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik