Egyetemi világjátékok: három éremmel gazdagodott a magyar csapat

2025.07.25. 23:01
null
Tóth Anna (Fotó: Getty Images)
Három sportágban is remekelt a magyar csapat az egyetemi világjátékok pénteki versenynapján, a cselgáncsozók és az atléták mellett a női kosárlabdacsapat is érmet szerzett.

Pénteken a női kosárlabdatorna bronzmeccs kapta a legtöbb figyelmet magyar szempontból. A magyar válogatott az Egyesült Államoktól kapott ki az elődöntőben, s a lengyelekkel csatázott a harmadik helyért. A kezdés erősre sikeredett, és az ott megszerzett előnyt tartani is tudták a magyar lányok a harmadik negyed végéig. A negyedik játékrészben aztán még jobban begyújtották a rakétákat a mieink, és húszpontosa növelték az előnyüket, így végül 70–50-re nyertek. Dombai Réka 22 ponttal vette ki részét a harmadik helyet érő sikerből.

A mérkőzés után a jelenleg az Egyesült Államokban kosárlabdázó Telegdy Zsófia értékelt: „Nagyon jól együtt játszott az egész csapat, egész héten nagyon jó volt a hangulat a pályán és azon kívül is. Ez meglátszott a játékunkon, és így tudtuk ezt a sikert együtt elérni” – fogalmazott.

A cselgáncsozó Nerpel Gergely a 90 kilogrammos súlycsoportban francia, olasz és holland ellenfelét is legyőzte, az elődöntőben azonban az azeri Eljan Hajijevtől kikapott, így a bronzéremért mérkőzött, amelyet ipponnal nyert meg a szlovén Nace Pecnikkel szemben.

Este következett a bochumi atlétikai stadionban a 100 méteres gátfutás döntője, ahova Tóth Anna és Bankó Laura is bejutott a nap folyamán. A verseny eredményközlő oldala szerint Tóth remekül kapta el a rajtot, és gyakorlatilag egyszerre robbant be a célba a finn Saara Keskitalóval. Mindkettőjük ideje 12.88 másodperc lett, ám célfotóval a finn lett az aranyérmes. Bankó a nyolcadik helyen zárt 13.19-cel. „Már az előfutamoknál éreztem, hogy nagyon jó a formám és döntőbe kell jutnom. Ma rendezték az elődöntőt és a döntőt is, az elődöntőben úgy éreztem, nagyon jó a mozgásom, frissek a lábaim, úgyhogy tudtam, hogy ebből egy jó futás is kisülhet. A döntő nagyon jól sikerült, pont ugyanannyi időt futottam, mint az első hely, de emiatt nem vagyok csalódott, hiszen az éremért jöttem, és ezt sikerült elhozni” – nyilatkozta a gátfutó lapunknak a futam után.

Duisburgban is pörögtek az események a kilencedik versenynapon, megkezdődtek az evezős versenyek. Két magyar jutott be az egyéni negyeddöntőkbe, ahonnan Fehérvári Eszter evezte be magát a holnapi elődöntőbe.

Vízilabdában a női csapat 25–7-re legyőzte a török együttest, így a hetedik helyen végzett. Strandröplabdában a Vasvári testvérek, Eszter és Zsófi a negyeddöntőben a lengyel Malgorzata Ciezkowska, Urszula Lunio kettőssel találkoztak és két szettben vereséget szenvedtek, ezzel nem jutottak az elődöntőbe.

Ugyanakkor a selejtezőből a döntőbe jutott a gerelyhajító Kövér Fanni, 3000 méter akadályon Szabó K. Gabriella és Urbán Zita, a rúdugró Böndör Márton, valamint a magasugró Keszthelyi Luca idei legjobb eredményével, 181 centiméterrel. A hármasugró Iván Zsombor 13.91 méterrel lemaradt a fináléról, akárcsak Varga Gréta 1500 méteren, mivel futamában hetedik lett idénybeli legjobbjával, 4:18.65 perccel.

Cselgáncsban Sági Nikolett 78 kilóban a hetedik helyen végzett, míg Lakos Máté és Balogh János az első körben búcsúzott.

Az éremtáblázaton Magyarország kilenc ezüsttel és hat bronzéremmel a 38. helyen áll.

A világ legnagyobb egyetemi multisport-eseményén 150 ország 8500 sportolója vesz részt, a versenyeket a Rajna-Ruhr-régió hat városában bonyolítják le vasárnapig. A magyar delegáció minden eddiginél népesebb, 248 fős, közülük 178 a sportoló, aki 47 felsőoktatási intézményből érkezett – ezek között 31 magyarországi egyetem vagy főiskola képviselteti magát.

 

Legfrissebb hírek

Megvan a női kosár-vb-re készülő magyar válogatott bő kerete

Kosárlabda
2026.06.10. 18:49

Takács Boglárka második, Kozák Luca harmadik lett Turkuban

Atlétika
2026.06.03. 20:19

Két magyar második hely a norvég ezüst kategóriás atlétikai viadalon

Atlétika
2026.05.28. 22:34

Franciaország ellen kezdenek a mieink Berlinben a női kosárlabda vb-n

Kosárlabda
2026.05.19. 18:37

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

Kosárlabda
2026.05.19. 09:01

Franciaországgal, Nigériával és Dél-Koreával egy csoportban a magyarok az őszi női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.04.21. 19:11

Női kosárlabda: Németországgal, Portugáliával és Dániával kerültek azonos csoportba a mieink az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.03.31. 15:19

Női kosárlabda Eb-selejtező: a második kalapból várják a sorsolást a mieink

Kosárlabda
2026.03.25. 13:40
Ezek is érdekelhetik