Siklósi Gergely két aranyat tervez a magyar bajnokságon

– Feszített a menetrend, egyre közeledünk az olimpia rajtjához: ennek tükrében hogyan illeszkedik a felkészülésébe az országos bajnokság, hogyan készült a versenyre?
– A legtöbbet szeretném magamból kiadni – válaszolta Siklósi Gergely, aki egy héttel ezelőtt nyert vk-aranyat St. Maurban. – Az olimpia jegyében készültem a bajnokságra, vagyis ha netán hamarabb kikapok, mint tervezem, akkor sem dől össze a világ, ám igyekszem a lehető legjobb tudásomat kivinni a pástra, azt pedig remélem, hogy mindez elegendő lesz arra, hogy magyar bajnok legyek. Legalább egyszer. Mert a cél az, hogy az egyéni mellett a csapattal is nyerjek.

– Márciusban előbb Budapesten, majd Caliban szerzett Grand Prix-viadalon ezüstöt, legutóbb pedig St. Maurban világkupaversenyt nyert. Az ellenfeleinek üzent leginkább, vagy magának akart bizonyítani?
– Utóbbi, de azért az is igaz, hogy általában úgy állok oda a versenyekhez, hogy ha az ellenfeleim látják, milyen erőt képviselek, akkor a későbbiek során, így az olimpián is, tartanak tőlem. Ez a vk-arany azért is jó eredmény, mert ha minden jól megy, a világranglista második helyéről kezdhetek Párizsban, vagyis a legjobbakkal csak a verseny végén kellene vívnom. Ezért is volt fontos a St. Maur-i viadal. Meg azért is, mert az olimpia előtti száznapos felkészülés egyik fontos kritériuma, hogy végig úgy kell vívnom, ahogyan majd Párizsban szeretnék.

– Három éve már végigcsinálta az olimpiai felkészülést, ám akkor zömmel egyedül, ezúttal viszont csapattal dolgozhat – nagyon más?
– Csak a saját felkészülésemben látom a különbséget, hiszen a többiek az első olimpiájukra készülnek, rájuk még az ismeretlen vár. Amikor először mész, nem tudod, mire számíts – mindazt, ami a játékokon fogad, a helyén kell kezelni. Amikor másodszor utazol, már ismered a miliőt, ez kétségkívül előnyt. Az első alkalommal minél gyorsabban alkalmazkodni kell a körülményekhez, a másodikon pedig már tudod, hogy másként kell érkezni, mint bármelyik más világversenyre.

– Mindez akár veszélyforrás is lehet a férfi párbajtőrcsapatnak, amelyiket sokan már a rajt előtt dobogósnak kiáltottak ki?
– Igyekszem a srácok mentalitásán változtatni, és azt erősíteni bennük, hogy az olimpiát, az esélyességet ne teherként kezeljék, hanem lehetőségként éljék meg. Szerencsére előbb az egyéni versenyt rendezik, vagyis nekik nem csak egy esélyük lesz, mint nekem volt Tokióban. A lényeg, hogy legkésőbb a csapatversenyen égjen bennük a tűz, zárják ki a külsőségeket, és csak vívjanak.

– St. Maurban elbukták a nyolcaddöntőt, és csak a kilencedikek lettek. Nem temetve a csapatot, árulja el azért, hogyan kezeljük ezt az eredményt?
– A nyolc közé jutásért az ukránokkal vívtunk, akik a háború miatt hátrébb csúsztak a ranglistán, ám továbbra is erős csapat, és nagyon fel voltak tüzelve St. Maurban. Bizonyítani akartak, más lelkülettel álltunk mi is a versenyhez, s ez a különbség ezúttal kijött. Nem baj az, hogy megtapasztalták a srácok, hogy esélyesként kezelnek az ellenfelek, hogy másként készülnek ellenünk – minden vereségből lehet tanulni. Ebből is.