Sportpolitika: Győrbe érkezett az EOC szemlebizottsága

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.15. 13:25
Címkék
A 2017-es európai ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) megrendezésére pályázó Győrbe érkezett az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) szemlebizottsága. A helyszínről decemberben születhet döntés.

A városháza pénteki tájékoztatása szerint a Guro Lium, Katerina Nycová és Jozef Liba alkotta bizottság csütörtökön kezdte meg a háromnapos tájékozódást a kisalföldi megyeszékhelyen.

A delegáció csütörtöki programjában a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a város közös prezentációjának meghallgatása szerepelt. A Borkai Zsolt polgármester, MOB elnök által vezetett bemutatón a vendégek megismerhették a már meglévő és a tervezett létesítményeket, az infrastrukturális feltételeket, a város adottságait és minden, a pályázatban elvárt egyéb feltétel részleteit – közölték.

A tájékoztatás szerint a szemlebizottság pénteken a versenyhelyszíneket és az edzéslehetőséget biztosító létesítményeket látogatja meg, ahol megismerkedik az elkövetkező évekre tervezett fejlesztésekkel és azok ütemezésével is. A delegáció programja szombaton a Győrben látottak kiértékelésével zárul.

A MOB elnöksége 2011. június 17-én, a győri önkormányzat pedig június 24-én egyhangú határozattal hagyta jóvá a pályázati szándékot. A magyar kormány 2011. november 17-én döntött a rendezési jog elnyerése esetén szükséges kormányzati intézkedésekről.

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 1991 óta létezik, a magyar fiatalok a kezdetektől ott vannak a versenyeken. Az EYOF-on 49 országból képviselteti magát a 14–18 éves korosztály. A 2017-es esemény rendezési jogáért Győrt egyedüliként nyilvánították hivatalosan is kandidáló várossá, végső döntés az EOC izraeli közgyűlésének decemberi ülésén várható.

Legfrissebb hírek

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2 perce

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
31 perce

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
59 perce

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
1 órája

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
1 órája

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
1 órája

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik