A női csapat elmaradt a várakozásoktól, és kiesett a vb-n

– Sajnos nem azért ülünk itt, hogy a középdöntős ellenfelek elleni felállásról beszélgessünk…
– Csalódott vagyok a világbajnokságon nyújtott teljesítményünk miatt, ezt a csapatnak is elmondtam, de megvédem őket, mert én válogattam össze az együttest. Többet vártam a vb-től, ahogy ők is, főleg azok után, amit a felkészülési találkozókon láttam tőlük: megvertük a szerbeket, és Andráshidán a hat legjobb ember hatszáz fölött ütött.

– Dettenheimben ennek a teljesítménynek a közelébe sem értünk.
– Nem volt túl szerencsés a sorsolásunk, hiszen a házigazda németek és a szintén nagyon erős horvátok ellen kevés esélyünk volt. 3700, illetve 3600 fás összeredménnyel szemben a mi szűk 3400 összfánk nagyon kevésnek bizonyult.

– Mi az oka ennek a jelentős különbségnek?
– Sajnos nem vagyunk eléggé lendületesek a golyó megfelelő kivezetéséhez, és ahhoz, hogy nagyobb eredményt üssünk. A felfogással és az önbizalommal is gondok vannak, valahogy nem hiszik el a játékosok, hogy amit edzésen meg tudnak csinálni, arra éles helyzetben, vébéhangulatban, jó ellenfelek ellen is képesek. Emellett nem is tudtam azt a csapatot összehozni, amelyet szerettem volna és amelyre számítottam: volt, aki a vizsgái miatt mondta vissza a szereplést, mást sérülés hátráltatott, és többen is anyai örömök elé néztek a keretből.

– De rájuk valószínűleg a későbbiekben sem számíthat mindig.
– Nem is a meglévő csapatban rejlik a megoldás kulcsa szerintem. Új alapokra kell helyezni a női tekét, egészen az utánpótlástól kezdve, amely kissé le van maradva az európai élmezőnytől. Ez talán a női bajnokság színvonalára vezethető vissza. A BKV Előre egyeduralkodó Magyarországon; nincs öt-hat olyan csapat, akik között izgalmas, vébéhangulatot idéző csaták lennének, amelyekben a válogatottban bevethető játékosok egymást tudnák húzni, fejleszteni. Emellett nincs elég lemezes pályánk. A világversenyeken ragyogóan megmutatkozik, hogy ki az, aki lemezes pályán készül, és ki az, aki elkényelmesedik az öntött pályákon, amelyek nem igényelnek olyan pontos játékot, mint a lemezes pályatestek.

– Mi lehet a megoldás?
– Ebben nem én vagyok az illetékes, vannak szakedzőink, akik erre megoldást találhatnak, én csak a véleményemet tudom elmondani. Arra viszont kíváncsi vagyok, milyen változást hoz majd a válogatott BKV-sok játékában az, ha ezen a nyáron a Sport utcában elkészül a lemezes pálya.

– Azért valami jót is mondjunk a magyar női tekéről, elvégre a serdülőválogatott kitett magáért egy héttel ezelőtt.
– A csapatezüstérem jelent némi fényt az alagút végén, de kérdés, mi lesz ezekből a gyerekekből, hogyan tudnak tovább fejlődni, mennyire vigyáznak rájuk. A serdülővébén négy-, míg a felnőttön és az ifin hattagúak a csapatok. A válogatásnál ez nem mindegy.

– Mennyi időt készül együtt a válogatott?
– Kevésszer lehet együtt a csapat, azon a néhány felkészülési mérkőzésen pedig, amely megadatik, nem sok mindent lehet leszűrni. Évente két-három alkalommal négy-ötnapos edzőtáborokra lenne szükség. Erre is utaltam, amikor azt mondtam, új alapokra kell helyezni a női tekét: olyan csapatot kell összeállítani, amelynek tagjai vállalni tudják ezeket az összetartásokat a munkahelyük vagy az iskolájuk mellett, mert másképp nem fog menni.

– Ön többnyire férfiakkal dolgozott eddig, mennyiben más női csapatot edzeni?
– Máshogy kell bánni a hölgyekkel, nem szabad velük túl keménynek lenni. Ez azonban nagyon nehéz olyankor, amikor hiába beszéljük meg ezerszer, mit hogyan kellene csinálni, a tizedét sem látom a pályán. A férfiakkal sem egyszerű, mert náluk meg a csapatot nehezebb összetartani. Nekik viszont legalább keményen meg lehet mondani, mi a helyzet. Egy-ketten visszaszólnak, de ezek a játékosok egy idő után „helyükre kerülnek.”

– A mostani csapattal viszont nincsenek ilyen gondok.
– Nagyon jó most a férfiegyüttesünk, és remélem, sikerül megvédeniük a címüket, ami, mint tudjuk, mindig nehezebb, mint megnyerni valamit. Edzői részről mindent megteszünk a siker érdekében, hiszen én is tudok segíteni azzal, hogy beülök a mögé a játékos mögé, aki a kettő pályán lévő közül „magára maradna”.