csupasport bannerhátsófüves banner

Sorokin már öt számban tart világcsúcsot, most 100 kilométeren futott nagyot

2022.04.24. 14:28
null
A litván Aleksandr Sorokin ezúttal 100 kilométeren futott – egyelőre nem hivatalos – világcsúcsot. Sikerét feleségének és kritikusainak, így részben magának is ajánlja.

A honlapunk által nemrég elért és bemutatott litván Aleksandr Sorokin a nagyjából egy hónapos kenyai edzőtáborát követően remek formában van, amit a bedfordi (Nagy-Britannia) Centurion Track 100 Mile nevű versenyen bizonyított.

A szombaton rendezett 100 mérföldes esemény keretében világcsúcsot állított fel 100 kilométeres futásban, a korábbi rekordot a japán Kazami Nao tartotta 2018-ból 6:09.14-gyel. Az irunfar.com beszámolója szerint Sorokin ezúttal 6:05:41 alatt tette meg a 100 kilométert, azaz csaknem négy percet faragott a csúcson, ugyanakkor az új rekord még hitelesítésre vár. A litván atléta időeredményéből kiszámolható, hogy átlagban 3:39-es kilométereket futott. Az is figyelemre méltó, hogy az első maratonit (42.195 km) 2:32:33 alatt tudta le.

Sorokin korábban már megdöntötte a 100 mérföldes, továbbá a 12 és 24 órás futás világcsúcsát, a mostani rekord újabb szép eredmény az egyre bővülő sorban.


A közösségi oldalán közzétett posztja egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy hatórás futásban sem akadt senki, aki többet teljesített volna 98.496 km-nél. Ha jól frissített a lista, akkor Sorokin meglehetősen szakállas rekordot adott át a múltnak szombaton, hiszen azt korábban a brit Donald Ritchie tartotta 1978-ból 97.2 km-rel.

A litván futó végül a 100 mérföldes versenyt nem fejezte be, azt a brit Alexander Whearity nyerte meg 12:42:04-gyel.

„A teljesítményemet a feleségemnek, Jelenának ajánlom – írta az Instagram-oldalán Sorokin. – Egyúttal a kritikusaimnak is, akik nem hitték, hogy át tudom írni a száz kilométeres rekordot. Igaz, a legnagyobb kétkedő én voltam.”

Később hozzátette, hogy a versenyt lezárandó és a stresszt elfelejtendő a bátyjával megivott egy sört egy helyi pubban. Bár régebben imádta az édességeket, azokat most csak futás közben fogyasztotta, utána energiapótlásként inkább a húsra szavazott.

Fotó: Aleksandr Sorokin Facebook-oldala

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Csupasport
11 órája

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Csupasport
2026.02.25. 14:41

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Csupasport
2026.02.24. 14:30

Aranyérmet nyert a kalandos téli versenyen

Csupasport
2026.02.20. 17:53

Keely Hodgkinson óriási világcsúcsot futott Liévinben!

Atlétika
2026.02.19. 22:54

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

Csupasport
2026.02.19. 14:01

Mintha kötéllel húzta volna maga után az éllovas – ezüst a téli versenyen

Csupasport
2026.02.18. 14:28

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Csupasport
2026.02.15. 18:33
Ezek is érdekelhetik