BL: A Zalgiris kellően motivált lesz – Myrto Uzuni

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.27. 12:27
null
Myrto Uzuni az első meccsen gólt szerzett a litván csapat ellen (Fotó: Török Attila)<br />
Az FTC kedden 19 órakor csap össze a litván Zalgiris Vilniusszal a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának visszavágóján. Myrto Uzuni, a Ferencváros albán válogatott támadója ezúttal is betalálna.

 

„Az ellenfelünk kellően motivált lesz, hiszen hazai pályán játszik – nyilatkozta a Fradi Médiának Myrto Uzuni, aki az idei BL-selejtezőben eddig három meccsen összesen négy gólt szerzett. – Tisztában vagyunk az erősségeikkel, de ha megfogadjuk a vezetőedzőnk tanácsait és a maximumot nyújtjuk, szép eredményt érhetünk el. Minden mérkőzés fontos, s az is, hogy lehetőleg mindegyiken gólt szerezzek. A múlt az a múlt. A mottóm az, hogy tekintsük a jövőbe, szerezzünk még több gólt.”

A budapesti zöld-fehérek a múlt héten 2–0-ra legyőzték a litván csapatot a Groupama Arénában.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
VISSZAVÁGÓ

18.00: HJK (finn)–Malmö FF (svéd)
18.00: Flora Tallinn (észt)–Legia Warszawa (lengyel)
18.00: Dinamo Zagreb (horvát)–Omonia (ciprusi)
19.00: FK Zalgiris Vilnius (litván)–Ferencváros, Vilnius (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:02

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2025.07.09. 22:41

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
2025.07.09. 14:56

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:16

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 13:08

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 11:39
Ezek is érdekelhetik