Mbappé hamarabb visszatérhet? Nevezték a Lille elleni BL-keretbe

K. B.K. B.
2024.09.30. 16:18
Real Madrid V Deportivo Alaves - Laliga Ea Sports
Kylian Mbappé a vártnál hamarabb visszatérhet (Fotó: Getty Images)
Úgy fest, hogy a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban is érdekelt Real Madrid francia klasszisa, Kylian Mbappé a vártnál hamarabb felépülhet combizomsérüléséből – erről tanúskodik az is, hogy bekerült a szerdai, Lille elleni Bajnokok Ligája-meccsen érdekelt keretbe.

Szeptember 25-én számoltunk be róla: noha úgy tűnt, az Alavés ellen 3–2-es sikerrel zárult mérkőzésen, hogy a Real második gólját szerző Kylian Mbappét csak óvatosságból cserélték le a 80. percben, a találkozó másnapjára virradóan a királyiak közölték, orvosi vizsgálat vár a 25 éves csatárra.

Ezen aztán kiderült, hogy Mbappé combizomsérülést szenvedett, és sajtóinformációkra hivatkozva arról írhattunk, hogy három hét kihagyás vár a támadóra. Nos, most mégis úgy tűnik, akár ennél hamarabb pályára léphet a klasszis, hiszen a Real Madrid kihirdette a szerdai, Lille elleni Bajnokok Ligája-meccsen érdekelt keretét, amelyben a Mbappé is helyet kapott. Az olasz újságíró, Fabrizio Romano úgy tudja, hogy a támadó jobban érzi magát, és ha a stáb is zöld utat ad neki, akkor adott esetben szerepelhet az összecsapáson.

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ 
2. FORDULÓ
21.00: Lille OSC (francia)–Real Madrid (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Spanyol labdarúgás
2024.09.25. 14:22

Eldőlt, ott lehet-e a madridi derbin Kylian Mbappé

A Real Madrid francia világbajnok támadójának sérülését a klubja hivatalos honlapján is megerősítette.

 

 

Legfrissebb hírek

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
3 órája

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
4 órája

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
5 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
6 órája

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
6 órája

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
7 órája