„Sok évvel ezelőtt úgy álltam hozzá, hogy meg akarom szerezni a BL-címet – nyilatkozta Ibrahimovic a Champions magazinnak. – Ám ha túlságosan felnagyítja valaki a célját, túlzott jelentőséget tulajdonít neki, lehet, hogy sohasem éri el. Úgyhogy most már azt mondom, minden kihívás érdekel. Aztán ha nyerek, jó, ha meg nem, hát nem. Attól, hogy ez vagy az nem sikerül, nem lesz értéktelenebb a pályafutásom. Ha ma vonulnék vissza, elégedetten néznék vissza, mert megtettem, ami tőlem tellett.”

Amilyen jó előjelnek számít a svéd Zlatan Ibrahimovic a bajnokságban – 2002-től egy év kivételével (2003) minden szezon végén aranyérmet vehetett át, igaz, kettőt abból később vissza kellett adnia torinói társaival egyetemben –, a Bajnokok Ligájában éppen fordított a dolog, e sorozatban nem hoz mindenkori csapatának ilyen szerencsét. Pedig az Ajax, a Juventus, az Internazionale, a Barcelona és a Milan rendre meghatározó szerepet tölt be a legrangosabb nemzetközi kupában – az utóbbi tíz évben összesen hatszor nyertek –, a svéd támadónak azonban valahogy egyiknél sem sikerült éppen jó helyen „lennie”. Ezúttal ismét a Milan játékosaként próbálkozhat, az egyenes kieséses szakaszban rögtön egy nagy falat, az Arsenal jutott osztályrészül az olaszoknak, de Ibrahimovicsot mintha különösebben már nem érintené meg a BL szellemisége. Nyilatkozatából az olvasható ki: legyen az Arsenal elleni hazai BL-nyolcaddöntő vagy a Cesena ellen idegenben soron következő hétvégi bajnoki, neki egyre megy…

A labdarúgást gyakran egyéni sportágnak tekintő Ibrahimovic, aki vélhetően modellt állhatna az egoista futballista szobrához – aligha szorul védelemre, de azért csapatainak mindenkori eredményessége sokszor függött, illetve függ a mai napig kizárólag az ő játékától és góljaitól –, ezúttal a társakról sem feledkezett meg szólni, méghozzá pozitív megközelítésben.

„Nagy eredményeket úgy lehet elérni, ha igazi bajnokokkal játszol együtt. A társaktól függ, mit nyersz, ez nem egyén kérdése. Nem azért nyersz, mert te vagy a legjobb, hanem mert a legjobb csapatban futballozol.”

Ami a hazaiaknál a svéd, az a vendégeknél a francia Thierry Henry: korszakos játékos. Utóbbit viszont a londoniak joggal érzik nagy részben magukénak. Még egy darabig… Ugyanis utolsó mérkőzését játssza Thierry Henry az Arsenalban, mielőtt hathetes angliai kölcsönszerződését kitöltve visszatér az Egyesült Államokba, a New York Red Bullshoz. A Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő azért is különleges a francia csatár számára, mert a londoniak csapatában ő az egyetlen játékos, aki ott volt 2003 őszén a San Siróban, amikor a gárda az Arsene Wenger menedzser fémjelezte időszak talán legjobb mérkőzésén 5–1-re legázolta az Internazionalét. A Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen Henry két gólt vállalt.

A két együttest vehetjük rendszeres BL-szereplőnek az elmúlt években, két évtizedben, valahogy mégis sikerült egymást jó érzékkel elkerülniük, csupán egy nyolcaddöntőben találkoztak. Első párviadalukhoz 1995 elejéig kell visszalapoznunk a naptárban, akkor dőlt el ugyanis az 1994-es európai Szuperkupa sorsa, még két mérkőzésen. A KEK-győztes Arsenal a hazai 0–0-s döntetlent követően idegenben kikapott, a BL-címvédő – a kor sztáralakulatát, a Barcelonát az athéni fináléban 4–0-lal hazavágó – AC Milan a visszavágót 2–0-ra megnyerte. Tizenhárom évet kellett várniuk az angoloknak, hogy elégtételt tudjanak venni, és a küldetést a BL-nyolcaddöntőben sikerrel teljesítették. A londoni 0–0 után Cesc Fabregas és Emmanuel Adebayor hajrában szerzett góljaival – 84., illetve 91. perc – 2–0-ra nyertek Milánóban, s továbbjutottak.

Ettől a múltidézéstől sokkal okosabbak aligha leszünk, miként a Milan angol, illetve az Arsenal olasz csapatok elleni statisztikai összeállításától sem. Egyikre sem mondható, hogy kifejezetten előnyös, vagy éppen hátrányos lett volna számukra, ha összehozta őket a sorsolás. Ám ha mégis ez alapján kellene döntenünk, az Arsenalt említhetnénk előbb (27 meccsen 13–8–6 a mutatója, 32–20-as gólkülönbséggel), szemben a Milan gyengébb (32 meccsen 10–11–11 és 37–35) eredménysorával.

A pályán – a maródiak és a keretből kimaradó kerettagok a klubházban – kezet nyújthatnak egymásnak a csapatok holland és brazil légiósai. Sérülések miatt Arsene Wenger és Massimiliano Allegri sem számíthat minden játékosra, de azért tartalékosnak egyiket sem nevezhetjük még így sem, a szakvezetők igen bő kerettel dolgozhatnak mindkét oldalon. Bár azért jellemző, hogy a legutóbbi randevún, mindössze négy éve pályára lépők közül csupán hírmondók maradtak, a 25 játékos közül csak öten, illetve négyen kerettagok a mai napig.