Május 4-én rendezik a Futókörök Napját

Vágólapra másolva!
2025.03.12. 09:02
Ötödik alkalommal rendezik a futókörök napját (Fotó: SZEOSZ)
Az idén május 4-én kerül sor a Futókörök Napjára, amelyen a futókörökkel rendelkező helyszínek vehetnek részt.

A Szabadidősportesemény-szervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szerdai beszámolója szerint a települések március 17-ig jelentkezhetnek, a verseny rendezőit pedig a SZEOSZ elnöksége választja ki, majd március 21-én ismerteti a résztvevő helyszínek listáját. 

Az országos szabadidősport-rendezvényre ötödik alkalommal kerül sor. A Futókörök Napján azok a települések és helyszínek versenyeznek, amelyek rendelkeznek futókörrel, és az az állomás nyer, ahol a legtöbb kilométert teljesítik a futók. Tavaly Kaposvár győzött, ahol az indulók összesen 10 508 kilométerrel zártak. A 2024-es évben az összes helyszínen 10 364 futó 80 724 kilométert teljesített. 

A SZEOSZ 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy minél fejlettebbé tegye a hazai szabadidősport-rendezvényeket. Az akkori 27 alapító tag létszáma mára csaknem százra emelkedett.

 

Legfrissebb hírek

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
16 órája

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

Csaknem négyezren neveztek a tél legnagyobb futóeseményére

Atlétika
2026.01.13. 15:38

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

Csupasport
2026.01.13. 15:32

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Csupasport
2026.01.12. 12:44

Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz

Csupasport
2026.01.11. 13:34

Brown Viktória az erdei és hegyi futóversenyek felé veszi az irányt

Csupasport
2026.01.10. 15:24

Hogyan vágjunk bele télen a futásba

Csupasport
2026.01.09. 07:30
Ezek is érdekelhetik