PL: éljen az ifjúság, először nyert Lamparddal a Chelsea

Vágólapra másolva!
2019.08.24. 15:31
null
Tammy Abraham először talált be a tizenhatoson kívülről az angol bajnokságokban (Fotó: AFP)
Tammy Abraham két és Mason Mount egy góljával a Chelsea 3–2-re megverte idegenben a Norwich Cityt az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójának első szombati mérkőzésén.

Frank Lampard még azelőtt változtatni kényszerült a Chelsea előzetesen megadott kezdőcsapatán, hogy egyáltalán elkezdődött volna a mérkőzés, Pedro ugyanis a bemelegítés során megsérült, ám a helyére nem a kézenfekvő megoldásnak tűnő Willian, hanem Ross Barkley ugrott be. Így a „kékek” 1994 februárja óta a legfiatalabb átlagéletkorú (24 év, 208 nap) együttesükkel álltak ki Premier League-mérkőzésen.

Ha a meccs előtti percek a kényszerű változtatásból adódóan nem is alakultak a legjobban, maga a találkozó remekül indult az első két fordulóban csak egy pontot gyűjtő Chelsea-nek, hiszen Tammy Abraham technikailag igen nehéz, gyönyörűen kivitelezett lövésével már a harmadik percben megszerezte a vezetést (0–1).

Két és fél perccel később érkezett a hazaiak válasza, Teemu Pukki centerezését követően Todd Cantwell pofozta a labdát a kapuba Kepa kapus lábai között (1–1).

Így tehát 5 perc 32 másodperc után 1–1-re állt a mérkőzés, a PL-ben legutóbb 2017 novemberében a Crystal Palace–Everton összecsapáson szerzett gólt mindkét csapat ilyen hamar.

A 17. perchez érve a Chelsea ismét előnybe került, Christian Pulisic tálalt remek ütemben Mason Mount elé, aki egy csellel tisztára játszotta magát, majd ziccerben a kapu bal oldalába emelt (1–2).

Mount és Abraham vezette győzelemre a Chelsea-t (Fotó: Premier League)
Mount és Abraham vezette győzelemre a Chelsea-t (Fotó: Premier League)

A Norwich lendületét a vendégek második gólja sem törte meg, a 30. percben Pukki találatával ismét döntetlenre állt a meccs (2–2). A 29 éves finn támadó szenzációsan kezdte a szezont, Edin Dzeko 2011–2012-es idényrajtja óta ő az első játékos a PL-ben, aki az első három fordulóban legalább öt gólt szerzett, és jelenleg vezeti is az angol bajnokság góllövőlistáját.

A „kanárik” a második félidőben már közel sem játszottak olyan veszélyesen, mint az elsőben, a Chelsea a szünet után sokkal többet tett a győzelemért, és a játékrész közepén meg is szerezte a mindent eldöntő találatot: Abraham lőtt két védő szorításában a jobb alsó sarokba mintegy 20 méterről (2–3).

A fiatal támadó az angol ligarendszerben az 57. gólját jegyezte, de most először talált be a tizenhatoson kívülről! Abraham előtt egyébként egy bizonyos Frank Lampard volt a legutóbbi angol duplázó a Chelsea-ben PL-meccsen, még 2012-ben.

A meccs utolsó negyedében sokkal inkább a levegőben lógott, hogy a Chelsea végérvényesen eldönti a három pont sorsát még egy találattal, de újabb végül nem esett. A fővárosi alakulat tehát Frank Lampard irányításával elkönyvelte az első győzelmét tétmérkőzésen.

A MECCS GÓLJAI

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Norwich City–Chelsea 2–3 (Cantwell 6., Pukki 30., ill. Abraham 3., 68., Mount 17.)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Brighton–Southampton 0–2 (Djenepo 55., Redmond 91.)
Manchester United–Crystal Palace 1–2 (James 89., ill. J. Ayew 32., Van Aanholt 93.)
Sheffield United–Leicester City 1–2 (McBurnie 62., ill. Vardy 38., H. Barnes 70.)
Watford–West Ham United 1–3 (A. Gray 17., ill. Noble 3. – 11-esből, Haller 64., 73.)

EZEKRŐL A MECCSEKRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

KÉSŐBB
18.30:
Liverpool FC–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
15.00: AFCBournemouth–Manchester City (Tv: Digi Sport1)
17.30: Tottenham Hotspur–Newcastle United (Tv: Spíler 1)
17.30: Wolverhampton Wanderers–Burnley

PÉNTEKI EREDMÉNY
Aston Villa–Everton 2–0 (Wesley 21., El Ghazi 96.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 2 2 6–2 +4 6
2. Arsenal 2 2 3–1 +2 6
3. Leicester City 3 1 2 3–2 +1 5
4. Manchester City 2 1 1 7–2 +5 4
5. Manchester United 3 1 1 1 6–3 +3 4
6. Tottenham 2 1 1 5–3 +2 4
7. Brighton & Hove Albion 3 1 1 1 4–3 +1 4
8. Bournemouth 2 1 1 3–2 +1 4
9. Sheffield United 3 1 1 1 3–3 0 4
10. Crystal Palace 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Everton 3 1 1 1 1–2 –1 4
12. West Ham 3 1 1 1 4–7 –3 4
12. Chelsea 3 1 1 1 4–7 –3 4
14. Burnley 2 1 1 4–2 +2 3
15. Aston Villa 3 1 2 4–5 –1 3
16. Norwich City 3 1 2 6–8 –2 3
17. Southampton 3 1 2 3–5 –2 3
18. Wolverhampton 2 2 1–1 0 2
19. Newcastle 2 2 1–4 –3 0
20. Watford 3 3 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik