Újabb legenda szerint kell Kerkezzel erősíteniük Szoboszlaiéknak

D. S. B.D. S. B.
2025.04.30. 18:22
Egyre több szakértő javasolja, hogy Kerkez Milos a Liverpoolba szerződjön (Fotó: Getty Images)
Az idény végéhez és a nyári átigazolási időszakhoz közeledve egyre többször szolgáltatnak témát a nyár várhatóan legforróbb transzferpletykái. Angliában ezek középpontjában áll az AFC Bournemouth magyar válogatott szélső védője, Kerkez Milos, akit rengetegen boronáltak össze a friss bajnok Liverpoollal, s bár más klubok is érdeklődnek a balhátvéd iránt, egy újabb szakértő szerint is Szoboszlai Dominikéknak kell szerződtetniük Kerkezt.

A Liverpool egyik szurkolói oldala, a Rousing The Kop írt arról, hogy a „vörösök” egykori játékosa, Jamie Carragher szerint a csapatnak nyáron legalább hat igazolásra lesz szüksége: hárman a belső középpályát mélyíthetnék, de a bal oldalra is elkél az erősítés (annak ellenére, hogy ezen a poszton támadásban Luis Díaz, Cody Gakpo, sőt adott esetben Diogo Jota is bevethető, védekezésben pedig Andrew Robertson mögött ott van Kosztasz Cimikasz és adott esetben a jelenleg sérült Joe Gomez is).

Carragher szerint Andrew Robertson gyenge idénye után a védelem bal szélére is kell valaki, s az egykori Liverpool-védő bízik benne, hogy Kerkez Milost szerződteti a Liverpool erre a posztra, ugyanis szerinte Kerkez jelenlegi játéka nagyon hasonlít a csúcson lévő Robertson teljesítményére.

Carragher véleményét osztja az Arsenal legendája, Ian Wright is.

„Szerintem balhátvéd pozícióban (lehetnének jobbak). Szerintem Kerkez megoldás lehet. Nem akarok más csapatokból játékosokat elvenni, de szerintem a Liverpoolnak erősítésre van szüksége balhátvéd poszton. És szerintem Darwin Núnezt pótolniuk kell, szükségük van egy csatárra” – fogalmazott Ian Wright.

 

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
23 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:50

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
Tegnap, 12:50

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00