PL: Az MU-nak van a legrosszabb menetrendje – Ten Hag

Vágólapra másolva!
2023.04.28. 09:19
null
Erik ten Hagnak (jobbra) voltak feszült pillanatai csapata csütörtöki meccsén, melyen a Tottenham kétgólos hátrányból egyenlített a Manchester United ellen (Fotó: AFP)
A Manchester United menedzserét, Erik ten Hagot arról faggatták az újságírók a Tottenham elleni, csütörtöki bajnoki után, mennyire játszott szerepet játékosai fáradtsága abban, hogy az első félidei 2–0-s vezetés után csak 2–2-es döntetlenre voltak képesek.

 

„A Premier League-ben nekünk van a legrosszabb menetrendünk, de ez már nem fog változni, ezt el kell fogadnunk, nem használhatjuk kifogásként – idézi a Sky Sports a Tottenham elleni, londoni iksz után Erik ten Hagot. – A játékosainknak annyi idő alatt kell regenerálódniuk, amennyi rendelkezésre áll, ám most ez nem volt elegendő. Labdákat adtunk el, azt hittük, a kilencven százalék is elég ezen a meccsen. Ha pedig a helyezkedésben hibázol, gólokat kapsz.”

A holland szakember is elismerte, a második játékrészre teljesen megváltozott a mérkőzés képe.

„A második félidőben az jelentette a különbséget, hogy elveszítettük az irányítást. Ha nem nyered meg a párharcokat, nem birtoklod a labdát, elkerülhetetlenül gólt kapsz. Ilyenkor nincs mit tenni, meg kell elégednünk az egy ponttal. Tudom, hogy a játékosok nem robotok és kemény a sorsolásunk, de mindig, minden alkalommal a száz százalékot kell adnia annak, aki a Manchester United mezét viseli. Ennek szellemében kell felkészülni a meccsekre is, mindig, mindent bele kell adni.”

Az MU a csütörtöki találkozót megelőzően múlt vasárnap a Brightonnal játszott egy 120 perces csatát az FA-kupa elődöntőjében, melyet 11-esekkel nyert meg, most vasárnap pedig az Aston Villát fogadja a bajnokságban. Viszont azután a tabella első hét helyezettje közül már egyik csapattal sem játszik a hajrában (a Manchester City elleni kupadöntő pedig az utolsó bajnoki után következik) – innen nézve azért nem tűnik annyira nehéznek az MU sorsolása a PL-finisben, ahogy azt Ten Hag panaszolta.

A másik oldalon a Tottenhamet ideiglenesen először irányító Ryan Mason futballistái hozzáállását méltatta.

„Nagy karakterről tettek tanúbizonyságot a játékosaim, akik összefogtak ezen a meccsen és valódi csapatként működtek végig. Ez nagy öröm számomra azok után, ami a hétvégén történt – emlékeztetett a csütörtöki mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Mason a Newcastle elleni 6–1-es vereségre, amikor ugyancsak beugróként még Cristian Stellini irányította a londoniakat. – Egymásért küzdöttünk, kitartottunk és bevontuk ebbe a szurkolóinkat is, akik hatalmas segítséget jelentettek nekünk. Egy igazi csapatnak minden pillanatban össze kell tartania és most ezt tettük. Jó érzés volt ezt látni. A második félidőben számos tiszta helyzetet alakítottunk ki, talán ha előbb sikerült volna egyenlíteni, még reménykedhettünk volna a fordításban is.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Tottenham–Manchester United 2–2 (0–2)
London, Tottenham Hotspur Stadion, 61 586 néző. Vezette: A. Taylor
Tottenham: Forster – Romero, Dier, Lenglet – Porro (Danjuma, 77.), Höjbjerg, Skipp, Perisic (Ben Davies, 77.) – Richarlison (Kulusevski, 61.), Kane, Szon Hung Min (Tanganga, 87.). Menedzser: Ryan Mason
Man. United: De Gea – Wan-Bissaka (Malacia, 71.), Lindelöf, Shaw, Dalot – Eriksen (Fred, 61.), Casemiro – Antony (Weghorst, 71.), Bruno Fernandes, Sancho (Martial, 61.) – Rashford. Menedzser: Erik ten Hag
Gólszerző:
Porro (56.), Szon Hung Min (79.), ill. Sancho (7.), Rashford (44.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 33 23 6 4 78–38 +40 75
2. Manchester City 31 23 4 4 82–29 +53 73
3. Newcastle 32 17 11 4 58–26 +32 62
4. Manchester United 31 18 6 7 48–39 +9 60
5. Tottenham 33 16 6 11 60–53 +7 54
6. Aston Villa 33 16 6 11 46–41 +5 54
7. Liverpool 32 15 8 9 61–39 +22 53
8. Brighton & Hove Albion 30 14 7 9 55–40 +15 49
9. Brentford 33 11 14 8 50–43 +7 47
10. Fulham 32 13 6 13 44–43 +1 45
11. Chelsea 32 10 9 13 30–35 –5 39
12. Crystal Palace 33 9 10 14 31–42 –11 37
13. Wolverhampton 33 10 7 16 29–44 –15 37
14. Bournemouth 33 10 6 17 32–63 –31 36
15. West Ham 32 9 7 16 34–43 –9 34
16. Leeds United 33 7 9 17 42–63 –21 30
17. Nottingham Forest 33 7 9 17 29–60 –31 30
18. Leicester City 33 8 5 20 44–57 –13 29
19. Everton 33 6 10 17 25–50 –25 28
20. Southampton 33 6 6 21 27–57 –30 24

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik