PL: a 94. percben még a Leicester vezetett, de a Spurs nyert

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.19. 22:47
null
Bergwijn két gólja között 72 másodperc telt el (Fotó: AFP)
A Tottenham idegenben 3–2-re nyert a Leicester City ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójából pótolt találkozón. Az összecsapáson egészen a 94. percig a házigazda vezetett, ekkor azonban jött a csereként beálló Steven Bergwijn, aki két perc alatt duplázott, és megfordította a meccset! Ezzel Antonio Conte kinevezése óta a 9. bajnokiját hozta le veretlenül. Az MU 3–1-re nyert Brentfordban.



72 másodperc.

72 másodperc, ami ha nem is mindent, de a Tottenham 4. hellyel kapcsolatos reményeit, illetve a londoniak által Steven Bergwijnért elkérhető összeg nagyságát jelentősen növelni tudta – az Ajax nem kis bánatára.

A Leicester elleni rangadóra úgy készülhetett a Spurs, hogy bár a Ligakupában a Chelsea-vel szemben elszenvedett két vereséggel oda Antonio Conte addigi páratlan sorozata, az olasz tréner kinevezése óta lejátszott nyolc bajnokin még mindig nem talált legyőzőre. Leicester eközben az idény eleji botladozásból úgy ahogy kikeveredve a legutóbbi három hazai meccsén egyaránt nyerni tudott – vagyis rossz formára egyik fél sem panaszkodhatott.

A találkozó jó iramot is hozott, Patson Daka pedig már a 24. percben megszerezte a vezetést a házigazdának. A Spurs lépéskényszerben kifejezetten bátor támadójátékkal rukkolt elő, igaz, Kasper Schmeichel kapuja előtt rendre pontatlannak bizonyult. A játékrész hajrájában aztán Harry Kane váltotta gólra Harry Winks átadását – ezzel 1–1-es állással fordultak a felek.

A második játékrészben a kevesebb helyzetével is jobban sáfárkodó Leicester visszaszerezte a vezetést, a 76. percben James Maddison volt eredményes. Sokáig úgy tűnt, ezzel a győzelmet is megszerzi Brendan Rodgers együttese, csakhogy jött Steven Bergwijn.

Az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kapó, anno José Mourinho által a Spurshöz csábított holland a 79. percben állt be, majd a 95. minutumban szinte a semmiből egyenlített! A Leicester játékosai teljesen szétestek a hajrában kapott góltól, olyannyira, hogy a középkezdés után szinte azonnal eladták a labdát, a középpályások és a védők is csak kóboroltak a pályán, a gólvonalról kisprintelő Schmeichel mozdulatai is csak kétségbe esett próbálkozásnak bizonyultak, Bergwijn 72 másodperccel az első találata után ismét bevette a hazai kaput (2–3).

Az est másik meccse jóval kevesebb fordulatot hozott, sőt, a Manchester United tán a november vége óta íródó Ralf Ranginck-éra legmagabiztosabb sikerét aratta Londonban! Az MU az 55. percben Anthony Elanga találatával szerzett vezetést, majd nem sokkal később Mason Greenwood is betalált, hogy aztán a 77. percben Marcus Rashford már háromgólosra növelje a vendégelőnyt. A hajrá kezdetén Ivan Toney még ugyan szépített, de ennél többre nem futotta a Brentford erejéből (1–3).

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
Leicester City–Tottenham 2–3
(Daka 24., Maddison 76., ill. Kane 38., Bergwijn 90+5., 90+7.)
Brentford–Manchester United 1–3 (Toney 85., ill. Elanga 55., Greenwood 62., Rashford 77.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik