Man. City: a Realból pótolnák a Barcelonához igazolt szélsőt – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.16. 11:08
null
Viníciust szemelte ki magának a Manchester City? (Fotó: AFP)
Az El Nacional beszámolója szerint a Manchester City a Real Madridban futballozó Vinícius Júniort szemelte ki magának a nyári átigazolási időszakra.

 

 

A lap azt írja, Vinícius a Barcelonához szerződött Ferran Torres távozásával keletkező űrt tölthetné be a Manchester City keretében. Megállapodni viszont közel sem lesz egyszerű: a 21 éves brazil szélsőt az egyik legértékesebb labdarúgónak tartják a piacon, ráadásul még két és fél évig érvényes a jelenlegi megállapodása Madridban.

A Nacional kiemeli, a Real nem gondolkodik a brazil eladásában, és ha ez nem lenne elég, a 2008-as Robinho-transzfer óta nem is túl jó a két klub vezetőinek viszonya.

Vinícius Júnior ebben az évadban abszolút alapembere Carlo Ancelotti gárdájának, 20 bajnokin 1605 percet játszott, 12 gólt szerzett és öt gólpasszt is kiosztott.

Elsőre megdöbbentően hangzik, de a 2018-ban a Flamengótól 45 millió euróért igazolt támadó már most közel jár a Real-mezben lejátszott 150. tétmeccséhez. Érkezése óta 145 találkozón lépett pályára, ezeken 29 gólt és 32 gólpasszt ért el.

A Real Madrid és a Manchester City is élen áll jelenleg a saját bajnokságában.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
15 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
19 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:17

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27
Ezek is érdekelhetik