Chelsea: olasz válogatott középpályás érkezett – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.07.14. 13:16
null
Jorginho ötéves szerződést kötött a londoni csapattal (Fotó: chelseafc.com)
A Chelsea labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a nyolcszoros olasz válogatott középpályást, Jorginhót.

 

Jorginho ötéves szerződést kötött a Chelsea-vel, s az ötös mezt választotta új csapatánál.

A 26 éves, nyolcszoros olasz válogatott futballistával kapcsolatban többször is kész tényként közölték, hogy a Manchester Cityhez igazol, ám miután kiderült, hogy Maurizio Sarri veheti át a Chelsea irányítását, változott a terv.

A Napoli korábbi vezetőedzőjének érkezését délelőtt jelentette be a Chelsea, nem sokkal később pedig a középpályást is hivatalosan bemutatták. Jorginho a legutóbbi szezonban 39 tétmeccsen négy gólt és négy gólpasszt jegyzett – Sarri irányítása alatt, a Napoli színeiben.

A football-italia.net beszámolója szerint a Chelsea 57 millió eurót – plusz egyéb feltételek teljesülése esetén további nyolcat – fizet Jorginhóért a Napolinak. A BBC az ezzel az összeggel megegyező 50 millió fontos vételárról ír.

Chelsea FC on Twitter

Welcome to London, and welcome to Chelsea, Jorginho! #WelcomeJorginho https://t.co/BnAsrtOA4I


Legfrissebb hírek

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47
Ezek is érdekelhetik