A Liverpool pénteken a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Wirtz náluk folytatja a pályafutását. Igaznak bizonyultak tehát a sajtóértesülések, s a legfrissebb információk szerint az angolok 116 millió fontért (135.5 millió euró) szerződtették a 22 éves támadó középpályást. Ez a legnagyobb összeg, amelyet valaha német bajnokságból érkező játékosért fizettek ki, továbbá ez a Pool történetének legdrágább átigazolása is.
„Nem azért jöttem ide, hogy csak jól érezzem magamat, céljaim vannak, és meg akarom adni a szurkolóknak azt, amit megérdemelnek – mondta a klubhonlapnak Florian Wirtz. – Szeretnék minden évben mindent megnyerni. Először el kell végeznünk a munkát, természetesen nekem is, hogy végül sikeresek legyünk. A csapat az előző idényben megnyerte a Premier League-et, nyilván a címvédés a cél, és szeretnék az együttessel még tovább jutni a Bajnokok Ligájában. Ambiciózus vagyok.”
A nyári átigazolási időszak egyik legizgalmasabb témája volt, hogy hol folytatja a pályafutását Wirtz. A fiatal német labdarúgónak ugyan 2027-ig szólt a szerződése a Bayer Leverkusennel, de annyira felkapott lett, hogy csak az volt a kérdés, mikor és hova igazol.
A „gyógyszergyáriak” színeiben 197 mérkőzésen 57 gólig és 65 gólpasszig jutó német futballista iránt többek között a Manchester City, a Bayern München és a Liverpool is érdeklődött. Előbbi kettő azonban hamar kiszállt a Leverkusen által kért magas vételár miatt. A sajtóban megjelent hírek alapján a Pool előbb 100 milliós, majd 128 millió eurós ajánlattal fordult a németekhez, de mindkétszer nemleges válasz érkezett vissza. Később arról lehetett olvasni, hogy a PL címvédője akár egy különböző bónuszokat is tartalmazó 150 millió eurós ajánlatot is bedobott – végül ennél kevesebbért sikerült megszerezni. Wirtz korábban már jelezte, hogy a Liverpoolban szeretné folytatni a karrierjét, így csak a két együttes megegyezésére kellett várni.
A „vörösök” csak annyit közöltek a honlapjukon, hogy hosszú távú szerződést kötöttek Wirtzcel, ám minden sajtóorgánum szerint 2030-ig írt alá, s évi 20 millió euró körüli összeget keres majd.
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol csapat igazán aktív az átigazolási piacon. Május végén szintén a Leverkusentől érkezett Jeremie Frimpong, majd jött a meglepetés: Pécsi Ármin a Puskás Akadémiától igazolt az angol bajnokhoz, de Kerkez Milos szerződtetése is csak napok kérdése. Wirtz érkezésének Szoboszlai Dominikra való hatását ebben a cikkben dolgoztuk fel.