Hiába a korábbi megegyezés, elköszönt a belga klub Bernd Storcktól

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 21:35
null
Bernd Storck (Fotó: Getty Images)
A belga labdarúgó-élvonalban (Jupiler League) érdekelt Cercle Bruges a hivatalos honlapján közölte, hogy megszakította az együttműködést Bernd Storck vezetőedzővel.

Mint ismeretes, a 62 éves német szakember azután vette át a Cercle irányítását, hogy addigi csapata, a Kortrijk kiesett a belga élvonalból. Storckkal a kispadon a Cercle Bruges kettős győzelemmel, 8–2-es összesítéssel vette az osztályozót, így a tréner szerződését automatikusan meghosszabbították egy évvel. Ebben az időszakban az NB I-be visszajutó Kisvárda is tárgyalt a korábbi magyar szövetségi kapitánnyal, de a Cercle sikeres osztályozója után már nem volt napirenden Storck szabolcsi szerepvállalása.

A közelmúltban újabb fordulat következett be a történetben, miután a belga klub csütörtökön bejelentette, hogy az „eltérő sportszakmai elképzelések, illetve munkamódszerek miatt” úgy döntöttek, a korábbi megegyezés dacára nem folytatják az együttműködést. A Cercle ugyanezen közleményben a távozó Storck utódját is bejelentette Onur Cinel személyében. A német-török kettős állampolgárságú tréner eddig a Red Bull Salzburg és az osztrák válogatott másodedzője volt, de dolgozott korábban a Schalke utánpótlásában is.

 

Legfrissebb hírek

Bernd Storck csapata kiesett, és azonnal lecsapott rá egy másik belga klub: a cél a bennmaradás!

Minden más foci
2025.05.13. 11:16

Bernd Storck: Gyönyörű utazás volt a 2016-os Európa-bajnokság

Magyar válogatott
2025.03.29. 09:37

Váltás a kispadon, új vezetőedzővel kezdi meg a rájátszást az Anderlecht

Minden más foci
2025.03.20. 19:50

Bolláék megszenvedtek, de nyolc közé jutottak, Tokmac góllal segítette csapatát a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 21:36

Kl: a hajrában csúszott ki a győzelem Bolláék kezéből

Európa-konferencialiga
2025.03.06. 22:55

Bernd Storck újra a belga élvonalban kapott munkát – hivatalos

Minden más foci
2025.02.20. 13:32

Játékvezetés: Vad II István Belgiumban búcsúzik a nemzetközi porondtól

Európa-konferencialiga
2024.12.17. 11:50

Bernd Storckot is ajánlották a DVSC-nek – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2024.11.05. 08:30
Ezek is érdekelhetik