Svasznek Jenő: A gyerekek tartottak ennyi ideig a bokszban

Nem biztos, hogy a 78 éves Svasznek Jenő esetében „második otthonként” érdemes hivatkozni az ökölvívóteremre, talán holtversenyben az első helyre is odaér, hiszen a mesteredző – a versenyzői időszakával együtt – több mint hat évtizedes pályafutást tudhat maga mögött. Hatvannégy évvel ezelőtt ment először a bunyósok közé.

„Szekszárdon kezdtem el a középiskolát, és közös albérletbe kerültem egy bokszolóval – emlékszik vissza a kezdetekre Svasznek. – A város tele volt válogatott ökölvívóval, színvonalas bokszélet jellemezte, én viszont eleinte kosárlabdáztam, részint a magasságom miatt, meg hát mindig is imádtam. Kosárban viszont nem jött ki a lépés, így idővel átmentem a szomszédos terembe, amelyben az ökölvívók dolgoztak. Rájöttem, hogy az egyéni sport jobban fekszik nekem, illetve megfogott az is, hogy egészen csodálatos edzőkkel és szakemberekkel ismerkedtem meg. A húszas éveim elején már két évet dolgoztam társadalmi edzőként, a Honvédban töltöttem ezt az időszakot, 1972-től pedig teljes gőzzel beindult ez a szakasza az életemnek. Versenyzőként nem voltam kiemelkedő, az edzőimnek viszont korán besegítettem. Éreztem, hogy ez a jó út, amit folytatnom kell.”

Svasznek – aki amúgy máig kosarazik egy nyugdíjascsapatban – dolgozott a Vasasban, a KSI-ben, az Újpesti Dózsában, majd visszatért a Központi Sportiskolába, amelyből 2007-ben ment nyugdíjba. „Visszavonulásról” azonban szó sincs az esetében, nem sokkal később a Kőbánya Box Clubnál kötött ki.

Dolgozott mások mellett a profi világbajnok Erdei Zsolttal, az Európa-bajnok, junior-világbajnok, olimpikon Bacskai Balázzsal és az ötkarikás játékokra szintén kijutó, Eb-bronzérmes Harcsa Zoltánnal is. A szakember a magyar bajnokait pontosan már nem is tudja felsorolni, de bőven három számjegyű a lista.

„A kulcs a kiválasztás, majd az, hogy közös stílust képviseljünk a klub minden tagjával. Manapság nincs meg ez a fajta egységes irány és akarat a hazai ökölvívásban, pedig a Gedó Gyuri-fémjelezte időszakban gyönyörűen működött, ma azonban a külföldi módit próbálják másolni. Ráadásul az elmúlt években a boksz hátországára is kevés figyelmet fordítottak, miközben az lenne a legfontosabb.

Manapság rengeteg középszerű edző kerül a rendszerbe, olyanok, akik túl korán viszik versenyre a tanítványaikat. Nem értem ezt a kapkodást, technikailag képzetlen fiatalok lépnek be a ringbe, akik pofozkodnak. A rosszul berögzült mozdulatokat később már nagyon nehéz javítani.”

A szakember ettől függetlenül boldogan tekint vissza az elmúlt évtizedekre.

„Nyilván akadnak szép és kevésbé szép pillanatok is egy ilyen hosszú pályafutásban, de számomra a legfontosabbak mindig a tanítványok voltak, a versenyzőim megfelelő képzése, ez tartott a szakmában ennyi ideig. Rengeteg tehetséges bunyóssal dolgozhattam a már említetteken kívül is, például Füzesy Zolival, Schubert Ferivel, Lévai Pistával, Hidvégi Gyurival… Nagyon hosszú a névsor, nem is mennék bele a felsorolásba. Volt olyan válogatott esemény, amikor hat dózsás is ringbe lépett, arra is nagyon büszke vagyok. Szerencsére jó erőben érzem magam, rendszeresen sportolok, futok és kosarazok, de mára talán picit elfáradtam, így június végével befejezem az edzősködést. A boksztól természetesen nem szakadok el, ezután is lehet majd velem találkozni versenyeken. A pályafutásomra visszatekintve a fiatalok kapcsán nem is edzősködésről beszélnék, inkább segítségadásról. Igyekeztem mindenkivel törődni, aki igényelte, és nem csak szakmai szempontból.

Boldogság visszagondolni ezekre az évekre, mert kiváló embereket ismertem meg, akikkel öröm volt a közös munka.”

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)