Anglia: bocsánatot kért az MU meccsén hibázó játékvezető

2008.10.01. 00:50
Címkék
Elnézést kért tévedéséért az az angol labdarúgó-játékvezető, aki helytelenül ítélt meg egy tizenegyest a Manchester United javára a Bolton Wanderers elleni, szombati bajnoki mérkőzésen, amelyet az odahaza játszó címvédő gárda nyert meg 2-0-ra.
Rob Styles a vendégvédő Jlloyd Samuel szerelésénél látta úgy, hogy a becsúszó hátvéd a labda helyett az MU portugál sztárjának, Cristiano Ronaldónak a lábát találta el, amiért büntetőt ítélt, s a „sértett” a 60. percben be is lőtte azt, 1–0-s vezetéshez juttatva csapatát. A bíró utóbb aztán felvételről megtekintette a vitatott esetet, és számára is nyilvánvalóvá vált, hogy tévedett.Rokonszenves gesztus, más kérdés, hogy a bocsánatkéréssel – amelyet az angol futballbírók főnökéhez elküldött levél tartalmaz – a Bolton szemernyit sem járt jobban, hiszen a még oly bölcs belátásnak sincs semmilyen következménye, maradt érvényben a pályán született eredmény.
Legfrissebb hírek

Ferrari-láz, McLaren-roham – forrósodik a harc Monzában

F1
1 perce

A megbüntetett Antonelli szerint az olaszoknak közte és a Ferrari között kell választaniuk

F1
4 perce

Bosnyák válogatott védővel erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 perce

Légiósok nélkül, újoncokkal készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
28 perce

A Nyíregyháza válogatott csatára távozik; bizonytalan a szélső jövője a Fradinál – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
32 perce

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
1 órája

Egy dolog állandó: a változás – interjú Aho Ninával

Képes Sport
1 órája

Dupla Tízes: sosem volt még ennyi 100 millió eurós transzfer – ki igazolt a legjobban?

Minden más foci
1 órája