Amerikai foci: Székesfehérváron lesz a 2020-as egyetemi vb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.04. 16:20
A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség döntésének értelmében a Magyar Amerikaifutball-szövetség rendezésében Székesfehérvár adhat otthon a 2020-as egyetemi amerikaifutball-világbajnokságnak – derült ki az MAFSZ közleményéből.

A Magyar Amerikaifutball-szövetség és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség képviselői 2017. október 24-én, a FISU lausanne-i székházában mutatták be a magyar pályázatot.

A siker fontosságáról és a fejlesztésekről a MAFSZ vasárnapi szakmai konferenciáján a szövetség alelnöke, dr. Bóka Viktor beszélt.

„Nagyon örülünk, hogy hivatalosan is megjött az értesítés, bár sejtettük, hogy egyedüli európai pályázóként Magyarország lehet, és Székesfehérvár adhat otthont 2020-ban az egyetemi világbajnokságnak.

A hivatalos értesítés 2017. december 1-jén megérkezett a szövetséghez, úgyhogy rendkívül boldogok vagyunk – a Magyar Amerikaifutball-szövetség vezetősége, és Székesfehérvár város önkormányzata egyaránt. Több szempontból is nagy dolog ez. A város még nem adott ekkora rendezvénynek otthont. Egy kispályás labdarúgó Európa-bajnokságnak két évvel ezelőtt azonban Fehérvár már óriási sikerrel otthont adott. Ott is végig több ezer néző volt kint a mérkőzéseken, amelyeket a televízióban élőben is figyelemmel kísérhettek az érdeklődők.

Látszott az, hogy van erre igény Székesfehérváron, tehát szeretik a városban a sporteseményeket, de világbajnokságot még nem rendeztünk, úgyhogy mindenképpen fel van adva a lecke. Van három évünk. Szerintünk a létesítmény kiváló állapotban van, de egy hároméves átfogó létesítmény felújítási és fejlesztési tervet fogunk meghatározni, hogy biztosan elbírja a pálya ezt a nívós versenyt. Előreláthatólag nyolc ország csapata fog versenyezni egymással, úgyhogy az ott meglévő két pályának a terhelése óriási lesz ezekben a napokban. Éppen ezért mindenképpen kell bizonyos fejlesztéseket végrehajtani a pályán, de mi állunk elébe ennek a feladatnak nagy örömmel.”

Legfrissebb hírek

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
2026.02.02. 07:52

Megújul a fehérvári katlan, az ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok

Képes Sport
2026.01.17. 09:15

Eredménytelennek nyilvánították a Fehérvár FC Kft. értékesítésére kiírt pályázatot

Labdarúgó NB II
2026.01.16. 10:47

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
2026.01.13. 20:55

Bartalis István: Régóta ez volt az első meccsünk, amin domináltunk

Jégkorong
2025.12.18. 08:56

Kirilenko: a magyar női kosárválogatott megérdemelten van ott a világ húsz legjobbja között

Kosárlabda
2025.11.20. 13:38

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 22:55

Ifjabb Marvin Harrison remekelt, a Cardinals megverte Dallasban a Cowboyst – videó

Amerikai sportok
2025.11.04. 10:10
Ezek is érdekelhetik