A DVSC, Vidi, ETO nagy hármas az aranyért indulhat harcba

Vágólapra másolva!
2012.07.26. 16:56
null
A Szuperkupa szoros meccset hozott a DVSC és a Videoton között, kérdés, hogy a bajnoki versenyfutás is erről a két csapatról szól-e? (Fotó: Németh Ferenc)
Ahogy azt a Nemzeti Sport Online olvasói szezonkezdetekkor már megszokhatták, négyrészes felvezető sorozattal jelentkezünk a labdarúgó NB I pénteki rajtját megelőzően. A mai utolsó részben a nemzetközi kupaindulókkal, illetve az előző szezon dobogósaival foglalkozunk. Mire lehet képes a Honvéd? A bajnoki aranyért indulhat harcba a Győri ETO, Videoton, Debrecen nagy hármas.

 

BP. HONVÉD: LÉGIÓSOKKAL PÓTOLNÁK A TÁVOZÓ MAGYAROKAT

Az előző bajnoki szezon vége felé volt egy olyan érzése az embernek, hogy a stabilan 4. pozícióban álló, így a Győri ETO elmeszelése miatt nemzetközi kupaszereplésre jogosuló kispestiek nem igazán szeretnének elindulni az Európa-liga selejtezőjében. Egyik televíziós nyilatkozatában George F. Hemingway, a Honvéd FC tulajdonosa sem túl lelkesen beszélt arról, hogy ha befutnának a negyedik helyre, utazhatnának a „világ végére", valamelyik exszovjet (tag)köztársaság csapatához.

Ezt az érzést erősítette, hogy a bajnoki hajrában négy meccsükből hármat elveszítettek a piros-feketék, ám a vetélytársak is botlottak, így az utolsó játéknapon, a PMFC otthonában elért 4–3-as győzelmükkel mégiscsak beértek a negyedik helyre, így kivívták az El-szereplés jogát (itt jegyezzük meg, most már aligha bánják ezt Kispesten, hiszen az albán túrával sem volt különösebb gond, a selejtező második fordulójában pedig sikerült összekerülniük a kispadon – Hiddink, Roberto Carlos – és a pályán – Eto'o, Zsirkov – egyaránt sztárokat felvonultató Anzsi Mahacskalával, Dzsudzsák Balázs korábbi együttesével).

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez az NB I-ben a Bp. Honvéd?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Mindez azzal járt, hogy a nemzetközi kupakötelezettség miatt az NB I-es csapatok közül – az MTK mellett – a Bp. Honvéd játszott először tétmérkőzést az új szezonban. A korai kezdés pedig azt jelentette, hogy nem volt sok idejük összerázódniuk a kispestieknek. Ez nem is lenne gond akkor, ha van egy állandóság: marad a szakmai stáb, és alig módosul a játékoskeret. Csakhogy a Honvédnál a nyáron jelentős változások történtek.

Először is a csapat sikeres vezetőedzője, Supka Attila Pécsre szerződött, és vitt magával két játékost: Sánta Andrást és Horváth Adriánt. Rajtuk kívül több rutinos labdarúgó is távozott, mint például Hajdú Norbert, Németh Norbert, Sorin Botis, vagy Emir Hadzic, míg mások kölcsönből tértek vissza anyaegyesületükhöz.

A távozó szakembert és a labdarúgókat külföldről igyekeztek pótolni a Honvédnál. A nálunk szinte ismeretlen, olasz Marco Rossi lett a vezetőedző (aki a napokban „kis Marco Rossiként” jellemezte magát) , míg a játékoskeretbe több mint fél tucat légiós érkezett, a világ minden tájáról: brazil, francia, szenegáli, mali, libériai és szerb futballista is színesíti a Honvéd eddig sem kizárólag magyar spílerekből álló állományát. Rajtuk kívül a Magyar Futball Akadémiáról kikerült növendékek küzdhetnek meg az első csapatba kerülésért.

Az eddigi előjelek pozitívak, hiszen az Európa-ligában a Honvéd kettős győzelemmel búcsúztatta az albán Flamurtari Vlorët, és az Anzsi elleni idegenbeli mérkőzésen is tisztességgel helytállt. A neheze azonban most következik: csütörtök este a dagesztániak elleni visszavágó, majd vasárnaptól az NB I-es bajnokság. Amelyben az első három fordulóban a Siófok, a Diósgyőr és a Videoton lesz a Honvéd ellenfele.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BP. HONVÉDNÁL

Érkezők: Dieng Abass (szenegáli, Song Lam Nghe An– Vietnam, lejárt a kölcsönszerződése), Renan (brazil, Capivariano – Brazília, szabadon igazolható), Mamadou Diakité (francia al-Ahli – szabadon igazolható), Drissa Diarra (mali, Bellinzona – Svájc, szabadon igazolható), Alekszandar Ignjatovics (szerb, Borac Csacsak – Szerbia, szabadon igazolható), Ibrahima Thiam-Iyane (szenegáli, szabadon igazolható), Joel Toe (libériai, szabadon igazolható), Vólent Roland (Soproni VSE – lejárt a kölcsönszerződése), Borisz Zsivanovics (szerb, FK Macsva Sabac – Szerbia)

Távozik/távozhat: Jean-Baptiste Akassou (elefántcsontparti, ?), Sorin Botis (román, ?), Bojan Bozsovics (montenegrói, Siófok – lejárt a kölcsönszerződése), Nicolas Ceolin (brazil, Győri ETO FC – lejárt a kölcsönszerződése), Tomás Díaz Navarrete (chilei, RU Saint-Gilloise – Belgium, lejárt a kölcsönszerződése), Emir Hadzic (bosnyák, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Hajdú Norbert (ZTE FC), Horváth Adrián (Pécsi MFC), Németh Norbert (Eger), Matías Porcari (argentin, ?), Sánta András (Pécsi MFC)

Kiszemeltek:
A BP. HONVÉD NYÁRI MÉRKŐZÉSEI
Budapest Honvéd–MFK Rimavská Sobota (szlovákiai) 4–0 (0–0)
Budapest, Bozsik-stadion, 2012. június 19.
G: Kostic (2), Hidi, Czár
Budapest Honvéd–MFK Ruzomberok (szlovákiai) 1–2 (0–2)
Budapest, Bozsik-stadion, 2012. június 27.
G: Délczeg
Budapest Honvéd–Veszprém FC 9–1 (3–1)
Budapest, Bozsik-stadion, 2012. július 1.
G: Délczeg (3), Nagy K. (2), Vernes, Lovric, Hidi P., Diaby
Budapest Honvéd–Asdod (izraeli) 1–0 (1–0)
Budapest, Bozsik-stadion, 2012. július 22.
G: Diaby
EURÓPA-LIGA, 1. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Flamurtari (albán)–Budapest Honvéd 0–1 (0–0)
Vlorё (Albánia), 2012. július 5.
G: Vernes
EURÓPA-LIGA, 1. SELEJTEZŐKÖR, 2. MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd–Flamurtari (albán) 2–0 (1–0)
Budapest, Bozsik-stadion, 2012. július 12.
G: Vernes, Tchami
EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Anzsi Mahacskala (orosz)–Budapest Honvéd 1–0 (1–0)
Ramenszkoje (Oroszország), 2012. július 19.

 

GYŐRI ETO FC: AZ EL-RE NEM, CSAK A BAJNOKSÁGRA KELL KONCENTRÁLNI

Normális körülmények között az előző szezonban bronzérmes ETO-nak éppen Európa-liga-selejtezőt kellene játszania, ám mert a győrieket – adminisztratív okokból – kizárták a nemzetközi kupákból, a zöld-fehérek ezen a nyáron csak az NB I-re készülhettek.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez az NB I-ben a Győri ETO?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ez akár jól is elsülhet, hiszen már többször tapasztaltuk, hogy egy sikeresebb nemzetközi szereplés (a magyar együttesek esetében két-három párharc megnyerése is már annak számít) sokat kivehet az adott csapatból. Márpedig az ETO legnagyobb itthoni riválisai – Debrecen, Videoton – most még az európai kupakötelezettséggel vannak elfoglalva, ezt az NB I-es rajtnál kihasználhatják a győriek. Akár már az első fordulóban, hiszen szombaton a bajnoki címvédő, BL-résztvevő Debreceni VSC otthonában lépnek pályára...

Ha ránézünk a csapat nyári játékosmozgását áttekintő táblázatra, első pillantásra úgy tűnik, hogy az utóbbi hónapban jelentős népvándorlás volt Győrben. Az érkezők egy része azonban csak kölcsönből tért vissza, hogy aztán tovább is álljon, mert velük nem számol a szakmai stáb (kivétel ez alól Nicorec és Totadze).

Jöttek természetesen új labdarúgók is, akik közül Lipták Zoltán neve cseng a legjobban: a válogatott védő az újpestiekhez lett hűtlen, és szerződött öt évre a zöld-fehérekhez. Rajta kívül a nagy tehetségnek tartott védő, Lang Ádám érkezett Veszprémből, valamint cseh (Svec), román (Dina), szerb (Andrics) és szlovén (Kronaveter) légiósok jöttek. A külföldiek inváziója nem meglepő, hiszen az ETO-nál az utóbbi években rengeteg idegenlégiós megfordult. Sokan meghatározó futballistái lettek (voltak) a Győrnek, de akadtak olyanok is, akiknek már a nevére sem nagyon emlékszünk...

A távozási oldalon a korábban stabil kezdő, de Pintér Attila vezetőedző visszatérése után kegyvesztett Linas Pilibaitist, a Szombathelyre igazolt Fehér Zoltánt, a Pápára szerződött Szabó Ottót, a horvát Valentin Babicot és a brazil Ji-Paranát találjuk, míg öten (Kiss Máté és Windecker József – Siófok, Nacsa Péter és Simon András – Lombard Pápa, valamint Zámbó Bence – Kaposvár) csak kölcsönszerződésük idejére hagyják el az ETO-t.

Győrben továbbra is az a minimális cél, hogy a dobogón végezzen a csapat, de természetesen az aranyéremnek örülnének a legjobban. A Rába ETO legutóbb az 1982–1983-as kiírásban volt bajnok, jövő nyáron ennek lesz kereken a harmincadik évfordulója. A méltó megemlékezéshez a maiak arannyal tudnának hozzájárulni...

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Nemanja Andrics (szerb, FK Rad Beograd – Szerbia), Fuad Bugerra (algériai, CS Constantine – Algéria, lejárt a kölcsönszerződése), Nicolas Ceolin (brazil, Budapest Honvéd – lejárt a kölcsönszerződése), Mihai Dina (román, Petrolul Ploiesti – Románia, szabadon igazolható), Giorgi Ganugrava (grúz, ZTE FC – lejárt a kölcsönszerződése), Rok Kronaveter (szlovén, Energie Cottbus – Németország), Lang Ádám (Veszprém), Lipták Zoltán (Újpest FC), Mihai Nicorec (román – ZTE FC, kölcsönből vissza), Marek Strestík (cseh-szlovák, FC Zbrojovka Brno – kölcsön után végleg), Michal Svec (cseh, szabadon igazolható, legutóbb Heerenveen – Hollandia), Lasa Totadze (FC Dila Gori – Grúzia, lejárt a kölcsönszerződése)
Távozik/ távozhat: Valentin Babic (horvát, ?), Fuad Bugerra (algériai, CS Constantine – Algéria, ?), Nicolas Ceolin (brazil, Reggiana – Olaszország, ?), Fehér Zoltán (Haladás), Giorgi Ganugrava (grúz, ?), Ji-Paraná (brazil, ?), Kiss Máté (Siófok – kölcsönbe), Nacsa Péter (Lombard Pápa – kölcsönbe), Linas Pilibaitis (litván, ?), Simon András (Lombard Pápa – kölcsönbe), Szabó Ottó (szlovákiai, Lombard Pápa), Windecker József (Siófok – kölcsönbe), Zámbó Bence (Kaposvár – kölcsönbe)

Kiszemeltek: Mihkel Aksalu (észt, Flora Tallinn – Észtország), Marlon Pereira (holland, próbajáték, legutóbb Willem II – Hollandia), Leonardo (portugál, próbajáték)

A GYŐRI ETO NYÁRI MÉRKŐZÉSEI
Győri ETO–Soproni VSE-GYSEV 1–2
Sopron, 2012. július 21.
G: Trajkovics
Győri ETO–Slovácko (cseh) 2–0
Győr, 2012. július 17.
G: Varga R., Alekszidze
Győri ETO–Slovácko (cseh) 1–1
Győr, 2012. július 17.
G: Varga R.
Győri ETO–Mordovija Szaranszk (orosz) 1–0
Győr, 2012. július 11.
G: Andrics
Győri ETO–Levszki Szófia (bolgár) 1–2
Lindabrunn, 2012. július 7.
G: Strestík
Győri ETO–Gaz Metan Medias (romániai) 2–0
Győr, 2012. július 3.
G: Andrics, Koltai
Győri ETO–Gaz Metan Medias (romániai) 1–0
Győr, 2012. július 3.
G: Varga R.
Győri ETO–SV Mattersburg (osztrák) 0–3
Deutschkreutz, 2012. június 29.
Győri ETO–Nagymegyer (szlovákiai) 6–0
Nagymegyer, 2012. június 23.
G: Strestík (2), Dudás (2), Koltai, Dinjar

 

VIDEOTON: ÖSSZEÁLLT A CSAPAT, JÓ A SORSOLÁS

A Slovan Bratislava vezetőedzője, Vladimír Weiss a Videoton elleni múlt heti El-selejtező (1–1) után arról beszélt, meglepte, hogy a Debrecen lett a magyar bajnok, nem a fehérvári csapat. A szakember azonban már csak a végeredményt látja – a jelenleg nagyon egységes, minden poszton több hasonló képességű játékossal rendelkező alakulatot, amely április 15-től kezdve az előző szezon utolsó hét bajnoki meccsét kivétel nélkül megnyerte, és ezüstérmes lett.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez az NB I-ben a Videoton?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A múlt héten szinte ugyanez a gárda látogatott Pozsonyba, a kezdőcsapatban csak egy új játékos, a zöld-foki-szigeteki védő, Stopira kapott helyet. Rajta kívül egyébként csak egy új játékost szerződtetett a nyáron a Videoton az MTK-tól érkező Szekeres Adrián személyében (új játékos még Haraszti Zsolt is, viszont őt már a télen megszerezte a klub, de csak most csatlakozott).

Mindez azt mutatja, hogy az elmúlt egy év során összeállt az a keret, kialakult az a mag, amellyel Paulo Sousa vezetőedző elérhetőnek tartja a csapat elé kitűzött célokat, és ez a társaság – szemben a tavaly ilyenkor még csak formálódó, nagy átalakuláson áteső együttessel – már méltó kihívója lehet a veretlenül bajnokságot nyerő Debrecennek.

Ezt támasztja alá a nyári felkészülési időszak is. A Videoton egyetlen nyári meccsén sem kapott ki (igaz ötből csak kétszer győzött), miközben megnyerte a Szuperkupát – éppen a DVSC-vel szemben –, és a továbbjutás szempontjából igen biztató eredményt ért el a jó erőkből álló, ősszel még az Európa-liga csoportkörében szereplő Slovan vendégeként.

A felkészülési időszakban mutatott teljesítmények közül kettőt külön is kiemelnénk: a háromgólos Kovács Istvánét és a Parmától végleg megszerzett, a nyári meccseken négyszer eredményes Filipe Oliveiráét. Előbbi azért érdekes, mert Kovács nem számít biztos kezdőnek Paulo Sousa csapatában, mégis bizonyítja, bármikor lehet rá számítani, míg Oliveira új oldalát mutatta meg a felkészülés során, korábban ugyanis 23 meccsen csak kétszer volt eredményes az NB I-ben. Az ő példájuk is azt bizonyítja, rengeteg potenciál van a fehérvári csapatban, de ezt támasztja alá az is, hogy a Kecskeméten ügyeletes gólfelelősnek számító, kölcsönszerződése után visszatérő Lencse László a Slovan ellen még a kispadra sem fért fel.

A Videotonnak kimondottan jónak mondható az őszi sorsolása, többek között a Debrecennel, a Győrrel, a Honvéddal, a Diósgyőrrel és a Ferencvárossal is hazai pályán játszik majd.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Elek Ákos (Eskisehirspor – Törökország, lejárt a kölcsönszerződése), Fejes András (Siófok – lejárt a kölcsönszerződése), Filipe Oliveira (portugál, Parma – Olaszország, végleg), Haraszti Zsolt (Siófok – lejárt a kölcsönszerződése), Lencse László (Kecskeméti TE – lejárt a kölcsönszerződése), Somodi Bence (Gyirmót FC – lejárt a kölcsönszerződése), Stopira (zöld-foki-szigeteki, Feirense – Portugália), Szakály Dénes (ZTE FC– lejárt a kölcsönszerződése), Szekeres Adrián (MTK Budapest), Goran Vujovics (montenegrói, Haladás – lejárt a kölcsönszerződése)

Távozik/távozhat: Fejes András (Siófok – ismét kölcsönben), Filipe Oliveira (portugál, Parma – Olaszország, lejárt a kölcsönszerződése), Gosztonyi András (Diósgyőri VTK), Szakály Dénes (?), Goran Vujovics (montenegrói, ?)
Kiszemeltek: Facundo Julián Píriz González (uruguayi, Nacional– Uruguay)
A VIDEOTON NYÁRI MÉRKŐZÉSEI
NK Tisina (szlovén)–Videoton 0–6 (0–1)
NK Tisina Stadion (Szlovénia), 2012. június 23.
G: F. Oliveira (2), Szekeres A., Lencse, Torghelle, Kovács I.
ND Mura 05 (szlovén)–Videoton 1–2 (1–0)
Muraszombat (Szlovénia), 2012. június 26.
G: Kovács I., F. Oliveira
Arszenal Kijev (ukrán)–Videoton 1–1 (0–1)
Szlovénia, 2012. június 29.
G: Nikolics
Videoton–FK Partizan Beograd (szerb) 2–2 (2–0)
Slovenska Bistrica (Szlovénia), 2012. július 6.
G: Nikolics (2)
SZUPERKUPA
DVSC-Teva–Videoton 1–1 (1–0) – 11-esekkel 3–5
Székesfehérvár, 2012. július 11.
G: Kovács I.
EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Slovan Bratislava (szlovákiai)–Videoton 1–1 (1–1)
Pozsony, 2012. július 19.
G: F. Oliveira

 

DVSC-TEVA: SZORULT HELYZETBEN IS KÉPES JÓ JÁTÉKRA A CSAPAT

A Debrecennél és a Videotonnál a nyári játékos mozgásban elsőre nem sok különbséget fedezhetünk fel, hiszen a meghatározó játékosok mindkét oldalon maradtak, úgy tűnik azonban, hogy a Lokinál szűkebb a keret.

Míg a Videotonnál négy hasonlóan gólerős csatár – Torghelle Sándor, Nikolics Nemanja, Lencse László, Milan Perics – vár bevetésre, addig a DVSC-nél Adamo Coulibaly kiesése már nagyobb gondokat jelenthetne Kondás Elemér vezetőedző számára, azzal együtt is, hogy visszatért a klubhoz a szenegáli támadó, Ibrahima Sidibe. De ugyancsak nagy problémát jelenthet például a középpályáról Szakály Péter kiesése, aki jelenleg a csapat motorjának számít.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez az NB I-ben a DVSC-Teva?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Amennyiben azonban mindenki egészséges, és a legjobb tudását nyújtja, a Debrecennek nincs félnivalója. A DVSC a Videotonhoz hasonlóan veretlen maradt a felkészülési meccsein, és többször tudott nyerni, mint a fehérváriak.

Igaz, hogy a Skёnderbeu ellen idegenben mélyen tudása alatt teljesített a csapat, de a visszavágón bebizonyította, hogy van tartása, képes vesztett állásból is felállni, kiélezett helyzetben is látványosan és eredményesen futballozni. Ha ezt a formáját meg tudja őrizni a gárda, akkor még sokáig veretlen maradhat az NB I-ben, és minden esélye megvan a címvédésre.

A DVSC számára meghatározó lehet az első meccs, mert ha a Győr elleni hazai rangadót szombaton megnyeri a csapat, akkor az lendületet adhat Varga Józseféknek a következő, némileg könnyebbnek ígérkező meccsek (Kaposvár idegenben, KTE otthon, Pécs i, Pápa o) előtt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENNÉL
Érkezők: Csorba Szabolcs (Nyíregyháza Spartacus – lejárt a kölcsönszerződése), Huszák Tamás (Siófok – lejárt a kölcsönszerződése), Ibrahima Sidibe (szenegáli, Westerlo– Belgium, szabadon igazolható), Slimane Bouadla (francia-algériai, Chateauroux – Franciaország, próbajáték), Vinicius Galvao (brazil, Nyíregyháza Spartacus – lejárt a kölcsönszerződése)

Távozik/távozhat: Adnan Alisic (bosnyák-holland, FC Dordrecht – Hollandia), Illés Gyula (Gyirmót), Eugene Salami (Kecskeméti TE – kölcsönbe)

Kiszemeltek:
A DVSC-TEVA NYÁRI MÉRKŐZÉSEI
DVSC-Teva–Gaz Metan Medias (romániai) 5–2 (0–1)
Debrecen, 2012. június 30.
G: Slimane Bouadla (2), Farkas B., Ludánszki, Csorba
DVSC-Teva–Gaz Metan Medias (romániai) 2–2 (1–0)
Debrecen, 2012. június 30.
G: Simac, Bozesan (öngól)
DVSC-Teva–MFK Kosice (szlovákiai) 1–1 (0–1)
Debrecen, 2012. július 7.
G: Sidibe
DVSC-Teva–MFK Kosice (szlovákiai) 3–1 (2–0)
Debrecen, 2012. július 7.
G: Coulibaly (2), Bódi
MVM Paks–DVSC-Teva 1–1 (0–0)
Tiszaújváros, 2012. július 12.
G: Lucas
DVSC-Teva–Mezőkövesd 2–0 (1–0)
Debrecen, 2012. július 21.
G: Csorba, Lucas
SZUPERKUPA
DVSC-Teva–Videoton 1–1 (1–0) – 11-esekkel 3–5
Székesfehérvár, 2012. július 11.
G: Bódi
BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Skёnderbeu (albán)–DVSC-Teva 1–0 (0–0)
Korcё (Albánia), 2012. július 17.
BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR, 2. MÉRKŐZÉS
DVSC-Teva–Skёnderbeu (albán) 3–0 (1–0)
Nyíregyháza, 2012. július 24.
G: Coulibaly (2), Varga J.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri az NB I 2012–2013-as szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
Július 27., péntek, 17.00 Haladás–Eger Sport 1
Július 27., péntek, 19.00 DVTK–Újpest Duna Tv
Július 28., szombat, 17.00 MVM Paks–Pécsi MFC Sport 1
Július 28., szombat, 19.00 DVSC-Teva–Győri ETO Duna Tv
Július 28., szombat, 20.45 Ferencváros–Kecskemét Sport1
Július 29., vasárnap, 15.30 MTK–Kaposvár Duna Tv
Július 29., vasárnap, 17.00 Siófok–Bp. Honvéd
Július 29., vasárnap, 18.30 Videoton–Lombard FC Sport2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik