Minimális hátrányban a Honvéd az Anzsi ellen

Vágólapra másolva!
2012.07.19. 16:49
null
A Honvéd mindent megtett azért, hogy a visszavágóra maradjon esélye Anton Sergienko (Fotó: Sport-Express)
Címkék
Az orosz Anzsi Mahacskala ellen játszott a Budapest Honvéd a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában. A Ramenszkojéban rendezett találkozó első félidejében ugyan nagy nyomást kellett kibírnia a ráadásul hátrányba kerülő magyar csapatnak, de Samuel Eto'óék csak egygólos előnyt tudtak kiharcolni a visszavágóra.

AZ ONLINE TUDÓSÍTÁST ITT ÉRHETI EL!

Az NB I legutóbbi kiírásában negyedik helyen záró Honvéd már az első selejtezőkörben érdekelt volt, és kettős győzelemmel búcsúztatta az albán Flamurtarit. A most csatlakozó, jó erőkből álló Anzsi – amely ötödikként zárta a hosszúra nyúlt orosz bajnokságot – nem hazai pályán, hanem Ramenszkojéban a Szaturn stadionjában fogadja a magyar csapatot.

Guus Hiddink, az oroszok vezetőedzője elmondta, egyelőre csak a Honvédra koncentrálnak, amely már előbbre jár a felkészülésben náluk. Ennek ellenére az esélytelenek nyugalmával készülhettek a kispestiek, az Anzsi ugyanis klasszis játékosokat tudhat a keretében: a Barcelonában is kulcsszerepet betöltő Samuel Eto'ót az Internazionalétól, Jurij Zsirkovot a Chelsea-ből igazolták le. Hiddink pedig a sztárjait is csatába küldte a Honvéd ellen, és az előzetesen kérdőjeles, frissen igazolt Lacina Traoré is ott volt a kezdők között.

A kispestiek részéről Marco Rossi százszázalékos figyelmet várt el játékosaitól, és olyan eredményt remélt, amellyel reális esélyük nyílik a visszavágón a továbbjutás kiharcolására.

A MÉRKŐZÉS

IVANCSICS: NEM MINDENNAPI LEHETŐSÉG POTTYANT AZ ÖLÜNKBE
Olvassák el beharangozó írásunkat!

Az oroszok rögtön kezdeményezően léptek fel, és Eto'o révén veszélyes helyről végezhettek el szabadrúgást, de a labda először a sorfalba, majd a kapu fölé szállt. A Honvéd védekezésre kényszerült az első percekben, miután túlélte a kezdeti rohamokat, néhányszor már felért az Anzsi kapujához is (Tchami kiugrását les miatt állították meg).


Hiddink az Anzsi előtt legutóbb 2009-ben dolgozott klubcsapat mellett, akkor ideiglenesen irányította a Chelsea együttesét, azt megelőzően 2002 és 2006 között a PSV Eindhoven vezetőedzője volt.

A Honvéd dicséretére legyen mondva, hogy a hazaiak csak ritkán tudták megjátszani a csatárokat, Eto'o azonban saját magának is kiharcolt gólhelyzetet: a 18. percben belelépett egy magyar felszabadítási kísérletbe a tizenhatoson belül, majd egy védőt kicselezve a lécet találta telibe!

Pár perccel később már nem volt ellenszere a Honvédnak: Zsirkov becselezte magát a bal oldalon, majd Satovot érintve Jucileihoz került a labda, akinek lapos lövésébe még beleért Ignjatovics, így Kemenes már tehetetlen volt. 1–0

JUCILEI GÓLJA A HONVÉD ELLEN

A középkezdés után ott lehetett volna a második Anzsi-gól, de Eto'o hiába fűzte át magát újra több honvédoson, a keresztbe tett passza pontatlannak bizonyult. A magyar csapat sajnos ekkor csak pillanatokra tudta birtokolni a labdát, ebből pedig nem tudott támadást kezdeményezni.

HIÁNYZIK A PERCRŐL PERCRE?
Az online tudósítást itt olvashatják!

A 33. percben a semmiből egyenlíthetett volna a Honvéd: gyors ellentámadás végén Tchami lőhetett a tizenhatos vonaláról, középről, és a bal kapufát találta el.

A félidő végén majdnem ajándékoztunk egy gólt az Anzsinak, Buszufa szerzett labdát, előle kivetődve Kemenesnek kellett mentenie, majd Eto'o lőtt kapu mellé. Traorénak is volt még egy nagy helyzete, így az egygólos hátrány a Honvéd számára volt hízelgő a szünetben.

A második játékrészben nem kezdett akkora vehemenciával az Anzsi, mint a meccs elején, csendes mezőnyjátékkal folyt a pályán, sokáig egyedül Zsirkov fölé szálló lövése volt az egyetlen feljegyezhető momentum.

Az oroszok próbálták kicsalogatni a Honvédot, amely tíz perc elteltével cserékkel próbált frissíteni, majd a védekezését is feljebb tolta. A játék lassan ellaposodott, úgy tűnt, mintha az oroszok megelégedtek volna az egygólos vezetésükkel.

A 71. percben Lovric adott kitűnő labdát a berobbanó Délczegnek, de a magyar csatár rosszul találta el, így az fölé szállt. A közönség ezután nemtetszésének adott hangot, és néhányszor a közvetítésbe is behallatszott az elégedetlenek füttyszava.

A felbátorodó Honvéd nem sokkal később Tchami révén került helyzetbe, de egymást zavarták Délczeggel, így nem volt nehéz dolga Gabulovnak. Az Anzsi továbbra sem emlékeztetett első félidei önmagára, a kispestiek biztosan tartották az eredményt.

A mérkőzést Vernes távoli próbálkozása zárta le, a Honvéd minimális hátrányból várhatja az egy hét múlva sorra kerülő visszavágót.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
ANZSI MAHACSKALA (orosz)–BUDAPEST HONVÉD 1–0 (1–0) – online tudósítás
Ramenszkoje, Szaturn Stadion. V: Yefet (izraeli)
ANZSI: Gabulov – Zsirkov (Tagirbekov, 77.), Samba, Joao Carlos, Logasov – Buszufa, Ahmedov, Jucilei, Satov (Lahialov, 70.) – Traoré (Szmolov, 83.), Eto’o. Vezetőedző: Guus Hiddink
HONVÉD: Kemenes – Lovric, Ignjatovics, Debreceni, Vidovics – Hidi (Vécsei, 62.), Johnson, Ivancsics (Diarra, 82.) – Diaby (Vernes, 56.), Délczeg, Tchami. Vezetőedző: Marco Rossi
G: Jucilei (22.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik