A Debrecen egy góllal kikapott a Skënderbeutól

Vágólapra másolva!
2012.07.17. 20:20
null
Coulibalyék hiába küzdöttek (Fotó: MTI)
Ma este az albán bajnok elleni mérkőzésével Korcëban megkezdte Bajnokok Ligája-szereplését a DVSC-Teva, amely a selejtező második körében a Skënderbeu vendégeként lépett pályára, és szenvedett egygólos vereséget. Az ellenfél sokkal több helyzetet dolgozott ki, és egy lécet is lőttek a hazaiak.


A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Bár a magyar bajnoki címvédő DVSC-Teva ellenfele, az albán Skënderbeu névadója az a Kasztrióta György (avagy a helyiek elnevezésével Szkander bég), aki pozitív értelemben kötődik hazánk történelméhez, hiszen az oszmán török hódítók ellen Hunyadi János szövetségeseként küzdött az albánok szabadságáért, a hajdúságiak egyértelmű győzelmi szándékkal utaztak el Korcëba. Még úgy is, hogy az elmúlt szezon egyik húzóembere, Selim Bouadla sérülés miatt itthon maradt, akárcsak Roguy Méyé és Ludánszki Bence, míg Ibrahima Sidibe az eltiltását tölti.

A hazai csapat kezdett jobban, két veszélyes beadás is érkezett a magyar kapu elé, majd Nenad Novakovics védett két hatalmasat, előbb Erion Vucaj lövésénél, majd Sebino Plaku közeli ismétlésénél. Nem sokra rá újabb ziccert rontottak az albánok – az ötödik percben sem jártunk még!

A Debrecen védelme mellett a bolgár játékvezető, Nikolaj Jordanov sem állt a helyet magaslatán, hiszen a szabálytalankodó Nagy Zoltán helyett Bódi Ádám kapott sárga lapot, majd Szakály Péter jelezte egy nem sokkal a léc fölött elsuhanó csúsztatással, hogy véget ért a DVSC korcëi rémálomkezdése. A tizedik perc tájékára lélegezhettek fel némiképpen a debrecenieket elkísérő kétszázak, ekkorra vált kiegyenlítetté a mérkőzés.

A színvonal viszont nem verdeste éppen az eget, miközben az inkább lelkes, mint technikás albánok játéka jobban magában hordozta a gólveszélyt, mint a debrecenieké, akik részéről Mészáros Norbert majdnem összekapkodott egy öngólt.

A 33. percben a tömzsi Plaku szerzett harcosan labdát a jobb szélen, majd a 16-os sarkától a lécre bombázott. Egy percre rá ennél kissé közelebbről Daniel Xhafaj lőtt az égbe – a fehér mezes védelem mindkétszer udvariasan figyelte az eseményeket. A szünet előtti utolsó kapura lövés is az albánoké volt, Novakovics azonban szépen vetődve védte Marko Radas szabadrúgását.

A második félidő sem indult éppen fergetegesen, és sajnos a Loki sem támadt fel. A szurkolók is el-elpunnyadtak, majd az 53. percben boldogan vagy éppen riadtan talpra ugrottak, szerencsére hiába, mert csak az oldalhálót találták el a hazaiak – előtte Korhut Mihály már sokadszor nem értette meg magát a kapusával.

Ehhez és az előzményekhez képest a Debrecen a mezőnyben jól tartotta magát (Istenem, de furcsa ezt leírni!), hátul viszont Dajan Simac mentett nagyot, majd Rezes László zavarta meg sikeresen gólhelyzetben lévő emberét.

A 65. percben viszont már nem volt mentség, vezetést szerzett a Skënderbeu: egy bal oldali beadást az ötös rövid sarkától Mészáros mellől Sebino Plaku pörgetett a jobb sarok felé, Novakovics kezéről pedig a kapu jobb oldalába perdült a labda. 1–0

SEBINO PLAKU TALÁLATA

Aki ekkor arra fogad (aki mer még ilyet tenni futballmérkőzésen), hogy feltámad a Debrecen, veszített volna, ugyanis Xhafajé volt a következő ziccer, nem is kicsi, de ezt sem értékesítette, majd ugyanő szerzett labdát Simactól a kapu előtt, ám a passza elsuhant társai orra előtt.

A hajrában a végig harmatos Szakálynak akadt még egy lehetősége, de rosszul célzott, majd Rezest a jól megtermett Máté Péter váltotta a legvégére, a várható ívelgetések miatt, azonban ő sem tudott segíteni a Kondás-csapaton.

Nincs még veszve a magyar bajnok továbbjutása, hiszen a visszavágón ekkora hátrány egy ilyen csapat ellen percek alatt ledolgozható – igaz, nem egy ilyen Debrecennek...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Skënderbeu (albán)–DVSC-Teva (magyar) 1–0
Korcë, Stadiumi Skënderbeu, 7.000 néző. V: Jordanov (bolgár).
Skënderbeu: Shehi – Gvozdenovics, Radas, Arapi, Fagu – Muzaka, Orelesi, Vucaj, Allmuca – Xhafaj (Kuli, 84.), Plaku (Bicaj, 90.). Vezetőedző: Stanislav Levy
DVSC: Novakovics – Nagy Z., Simac, Mészáros N., Korhut – Bódi, Varga J., Szakály P., Rezes (Máté P., 90.) – Kulcsár T. (Ramos, 71.), Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Plaku (65.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik