Felkészülés: a „kis Bouadla” kettőt vágott, öt gólig jutott a DVSC

Vágólapra másolva!
2012.06.30. 18:27
Címkék
A Debrecen labdarúgócsapata 5–2-re győzte le a Gaz Metan Mediast felkészülési mérkőzésen.

A Loki hivatalos honlapjának beszámolója szerint Az elsőben a nagy fölényben futballozó magyar csapat több ígéretes helyzetet kidolgozott, míg a vendégek kontráztak, és egy ilyen alkalommal a vezetést is megszerezték. Továbbra is a Loki támadott többet, hatalmas lehetőségek maradtak ki.

A második félidőben is megvoltak a Loki-lehetőségek, és a 63. percben Farkas Balázs sokadik helyzetét gólra váltotta, a passzt Csorba Szabolcstól kapta. A 70. percben visszavette a vezetést a medgyesi csapat, de az előny nem tartott sokáig, mert Ludánszki Bence büntetőből egalizálta az állást, majd két perccel később Csorba Szabolcs a Slimane Bouadlától kapott labdát lőtte a hálóba. A végén számtalan helyzetet dolgozott ki Kondás Elemér legénysége, végül megismétlődött az előző szituáció, csak fordítva, ezúttal Csorba adott gólpasszt Bouadlának, majd a fiatal francia középpályás megadta a kegyelemdöfést az ellenfélnek.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-Teva–Gaz Metan Medias 5–2 (0–1)
Debrecen, 700 néző. Vezette: Veizer.
DVSC: Verpecz (Tóth Cs. 81.) – Bernáth, Ludánszki, Mészáros (Szűcs 46.), Nikolov – Lucas, Ramos, Spitzmüller (Slimane Bouadla 46.), Illés (Huszák 46.) – Farkas, Meyé (Csorba 46.)
G: 0–1 Anderson (27.), 1–1 Farkas (63.), 1–2 Bud (70.), 2–2 Ludánszki (11-esből, 73.), 3–2 Csorba (75.), 4–2 Slimane Bouadla, 5–2 Slimane Bouadla


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik