Nemzetközi porondra áhítozik a Fradi és a Pécs

Vágólapra másolva!
2012.07.24. 18:17
Címkék
Ahogy azt a Nemzeti Sport Online olvasói szezonkezdetekkor már megszokhatták, négyrészes felvezető sorozattal jelentkezünk a labdarúgó NB I pénteki rajtját megelőzően. A hétfői részben a két újoncról (MTK Budapest, Egri FC), valamint a 2011–2012-es szezon 13. és 14. helyezettjéről, azaz az Újpest FC-ről és a Lombard Pápáról olvashattak. A mai, második epizódban az előző bajnoki szezon 9–12. helyezettjével, a Siófokkal, a Kaposvárral, a Ferencvárossal és a Pécsi MFC-vel foglalkozunk.

SIÓFOK: NEM VÁLTOZOTT A RÉGI SZLOGEN, NE SOKAT KÖLTSÖN, VEGYEN INKÁBB KÖLCSÖN!SIÓFOK: NEM VÁLTOZOTT A RÉGI SZLOGEN, NE SOKAT KÖLTSÖN, VEGYEN INKÁBB KÖLCSÖN!

Az előző szezont a 9. helyen záró, így a várakozásoknál jobban szereplő Siófok FC-hez ezen a nyáron sem kopogtatott be valamelyik unatkozó, dúsgazdag arab olajsejk azzal a céllal, hogy dollármillióiból BL-győztes csapatot szeretne összehozni a Balaton déli partján (pedig ha sejtenék ezek a sejkek, hogy egykor Olajmunkás, majd Olajbányász volt a klub neve...), így fölöttébb valószínű, hogy az Aranyparton az előttünk álló kiírásban sem a bajnoki aranyéremért fognak küzdeni a labdarúgók.

A Siófok szokásához híven nem igazolt jelentős összegekért nagy nevű játékosokat, Nagy nevűt viszont igen, hiszen az egykori váci válogatott labdarúgó, Nagy Tibor fia, a legutóbb Ausztriában, alsóbb osztályú együttesben futballozó Nagy Tamás a sárga-kékekhez szerződött. Azt is megszokhattuk, hogy a siófokiak kölcsönvesznek olyan futballistákat, akikre más NB I-es klubok első csapatánál nem számítanak. Így érkezett a gárdához Fodor Marcell és – immár másodszor – Egerszegi Tamás Újpestről, Kiss Máté és Windecker József Győrből, valamint Fejes András a Videotontól, ő – Egerszegihez hasonlóan – már az előző szezonban is kölcsönben szerepelt Siófokon.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez az NB I-ben a Siófok?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az MTK fiataljai közül is „szemezgetett″ Horváth Károly szakmai igazgató, a fővárosi kék-fehérektől került Siófokra Gál András és Molnár Marcell, míg a szintén egykori MTK-s Szatmári Zoltán rövid légióskodás után tért vissza a somogyi csapathoz, hiszen miután a Hungária körúton szerződést bontottak vele, 2011 őszén Siófokon védett, majd legutóbb Dániában, a Lyngby BK-nál szerepelt. Szükség is van rá, ugyanis két rutinos kapus távozott a csapattól: Milinte Árpád és Ribánszki László.

Jó igazolásnak tűnik a remek rúgótechnikával rendelkező, legutóbb Szombathelyen futballozó Sipos Norbert, a középpályás elsősorban a csapat támadó játékán lendíthet. Nagy érvágás ellenben Simon Attila távozása: a Paksra igazoló csatár az előző szezonban, télen érkezett Siófokra, és a tavaszi 13 fordulóban hétszer volt eredményes. Nem lesz könnyű őt pótolni, mint ahogy azt is sajnálhatják a siófokiak, hogy Haraszti Zsolt kölcsönadási szerződése lejárt, így a tehetséges labdarúgó a nyártól a Videotonnál folytatja pályafutását.

Nagy valószínűséggel távozik a lejárt szerződésű Sowunmi Thomas is, aki a Nemzeti Sport Online megkeresésére a napokban azt nyilatkozta: „Nem tudom még, hol folytatom a pályafutásomat. Siófokon a jelek szerint csak csereként számítana rám Horváth Károly szakmai igazgató, ezért nem hiszem, hogy maradok.″

A siófokiak első öt felkészülési mérkőzésüket elveszítették, ebből négyet határon túli (horvát és szlovákiai) ellenfelekkel szemben. A hatodik mérkőzésen sikerült először nyerniük, az FC Ajka ellen, amelyben már pályára lépett Kanta Szabolcs, akit kölcsönadott a Siófok az NB II-es együttesnek. A középpályás hazatért, hiszen Ajkáról származik, ott is kezdett el futballozni, mielőtt az MTK-hoz került volna.

A Siófok az első négy fordulóban háromszor játszik otthon (Bp. Honvéd, Haladás, Győr), és csupán egyszer megy vendégségbe: az újonc Egerhez. Egy jó rajt megalapozhatja a csapat egész éves szereplését is, és kellő muníciót adhat a további küzdelmekre.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL

Érkezők: Bojan Bozsovics (montenegrói, Budapest Honvéd – lejárt a kölcsönszerződése), Egerszegi Tamás (ÚjpestFC– ismét kölcsönbe), Farkas János (FC Tatabánya – lejárt a kölcsönszerződése), Fejes András (Videoton – ismét kölcsönbe), Fodor Marcell (ÚjpestFC– kölcsönbe), Gál András (MTK Budapest), Horváth Attila (FC Ajka – lejárt a kölcsönszerződése),Kiss Máté(Győri ETO FC – kölcsönbe),Molnár Marcell (MTK Budapest),Nagy Tamás(szabadon igazolható, legutóbb Ausztria), Pál Szabolcs (Diósgyőri VTK – kölcsön után végleg), Sipos Norbert (Haladás), Szatmári Zoltán (klub nélküli, legutóbb Lyngby BK – Dánia), Windecker József (Győri ETO FC – kölcsönbe)

Távozik/távozhat: Bojan Bozsovics (montenegrói, ?), Egerszegi Tamás (Újpest FC – lejárt a kölcsönszerződése), Éles Szilárd (Mezőkövesd),Farkas János(Soproni VSE),Fejes András (Videoton – lejárt a kölcsönszerződése), Eugene Fomumbod (kameruni, Veszprém?), Haraszti Zsolt (Videoton – lejárt a kölcsönszerződése), Heffler Norbert(Paksi FC – lejárt a kölcsönszerződése), Horváth Attila (FC Ajka – kölcsönbe), Huszák Tamás (DVSC-DEAC – lejárt a kölcsönszerződése), Kanta Szabolcs (FC Ajka – kölcsönbe), Milinte Árpád (Dunaújváros-Pálhalma), Nagy István (MVM Paks – lejárt a kölcsönszerződése), Ribánszki László (szlovákiai, Diósgyőri VTK), Simon Attila (MVM Paks), Sowunmi Thomas (lejárt a szerződése)

Kiszemeltek: Bajner Bálint (Sulmona – Olaszország, hatodosztály), Eszlátyi István (Pécsi MFC)

 

A SIÓFOK NYÁRI MÉRKŐZÉSEI

HNK Cibalia Vinkovci (horvát)–Siófok 1–0 (1–0)
Horvátország, 2012. június 30.

NK Zagreb (horvát)–Siófok 2–1 (1–0)
Muraszentmárton (Horvátország), 2012. július 3.
G:
Melczer

Zlaté Moravce (szlovákiai)–Siófok 3–1 (1–0)
Aranyosmarót (Szlovákia), 2012. július 7.
G:
Nyári T.

Siófok–Veszprém 1–2 (0–1)
Siófok, 2012. július 11.
G:
Melczer (76.)

FK DAC Dunajská Streda (szlovákiai)–Siófok 2–0 (1–0)
2012. július 14.

Siófok–FC Ajka 2–1 (0–1)
Siófok, 2012. július 18.
G:
Molnár M., Egerszegi

Siófok–ZTE FC 3–2
Siófok, 2012., július 21.

 

KAPOSVÁR: NAGY VISSZATÉRŐK, PRUKNER, OLÁH, WALTNER...

A másik Somogy megyei csapat, a Kaposvár is erőn felül teljesített az előző szezonban: a Rákóczi – Sisa Tibor irányításával – az NB I 10. helyén végzett. A szakember a nyáron nem hosszabbította meg lejáró szerződését, majd elfogadta a Diósgyőr ajánlatát, a zöld-fehérekhez pedig Prukner László tért vissza, aki nyolc évvel ezelőtt feljuttatta az élvonalba az együttest, vezetőedzőként több mint hét éven keresztül irányította a Rákóczit.

Nem ő az egyetlen nagy visszatérő: Oláh Lóránt a Ferencvárosnál eltöltött egyéves kölcsönidőszak után húzza megint magára a Kaposvár mezét, míg Waltner Róbert 15 esztendő után játszik ismét a Rákócziban: a szeptemberben 35. születésnapját ünneplő, legutóbb az SV Mattersburgban szereplő, hatszoros válogatott csatár 1997 nyarán igazolt Kaposvárról a Videotonhoz, 1995 őszén még együtt futballozott a Rákócziban jelenlegi edzőjével, Prukner Lászlóval.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez az NB I-ben a Kaposvár?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ha a két támadó olyan mennyiségben termelné a gólokat, mint fénykorában tette, akkor a szerzett találatok számával nem lenne gond, és nem sírnák vissza a szurkolók a Pécsre igazoló, a tavaszi szezonban hét gólt szerző Miroszlav Grumicsot, vagy az Addóval együtt kölcsönszerződése után a svájci Luganóhoz visszatérő Bebetót sem (bár utóbbi két játékos esetleg kölcsönbe megint a klubhoz kerülhet). És akkor még nem beszéltünk két új szerzeményről, az ugyancsak gólerős csatár hírében álló horvát Bojan Vrucináról és a fiatal Dragan Zsmukicsról, utóbbi Szerbiából érkezett, de magyar az édesanyja. Velük erős lehet a gárda támadó szekciója.

Más kérdés, hogy a felkészülési mérkőzéseken nem villogtak a csatárok, sőt a csapat védekezése sem állt még össze: a Kaposvár az előző öt edzőmeccsén mindig legalább két gólt kapott. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy több, védekező típusú futballista távozott a csapattól, elég csak a Paksra szerződő Zsók Józsefre, a külföldön próbálkozó Graszl Károlyra, vagy a Boszniába hazatérő Boris Gujicra gondolni. Pótlásuk nem lesz könnyű feladat, a védelem megerősítésére szerződtették a kaposváriak Győrből Zámbó Bencét.

A Kaposvár sorsolása éppen ellentétes a megyei rivális Siófokkal, így az első négy fordulóban háromszor játszik idegenben (MTK, Győr, Kecskemét) a Rákóczi, és a hazai meccse is rázós: a második körben a bajnoki címvédő Debreceni VSC-t fogadja. Nem lesz tehát leányálom a rajt, de a nagy kérdés valójában az: milyen lesz a folytatás?

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL

Érkezők: Serghei Alexeev (moldovai, Maccabi Netanja – Izrael, lejárt a kölcsönszerződése), Házi Bence (BKV Előre – lejárt a kölcsönszerződése), Oláh Lóránt (Ferencváros– lejárt a kölcsönszerződése), Vadas Zalán (BKV Előre – lejárt a kölcsönszerződése), Bojan Vrucina (horvát, Slaven Belupo – Horvátország), Waltner Róbert (SV Mattersburg – Ausztria), Zámbó Bence (Győri ETO FC – kölcsönbe), Dragan Zsmukics (szerb, FK Senta – Szerbia)

Távozik/távozhat: Serghei Alexeev (moldovai, ?), Aaaron Dankwah „Addo” (ghánai, FC Lugano – Svájc, lejárt a kölcsönszerződése), Bebeto (szenegáli, FC Lugano – Svájc, lejárt a kölcsönszerződése), Graszl Károly (?), Miroszlav Grumics (szerb, PMFC), Boris Gujic (bosnyák, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Tomás Sedlák (szlovák, ?), Zsók József (MVM Paks)
Kiszemeltek: Aaaron Dankwah „Addo” (ghánai, FC Lugano – Svájc), Bebeto (szenegáli, FC Lugano – Svájc)

 

A KAPOSVÁRI RÁKÓCZI NYÁRI MÉRKŐZÉSEI
Asdod (izraeli)–Kaposvári Rákóczi 3–0
Telki, 2012. július 20.
Zbrojovka Brno (cseh)–Kaposvári Rákóczi 3–0
Gerersdorf (Ausztria), 2012. július 18.
Slaven Belupo (horvát)–Kaposvári Rákóczi 2–1
Kapronca (Horvátország), 2012. július 14.
G: Haruna
Inter Zapresic (horvát)–Kaposvári Rákóczi 2–3
Zapresic (Horvátország), 2012. július 11.
G: Balázs B., Oláh L., Pavlovics
Maccabi Netanya (izraeli)–Kaposvári Rákóczi 2–0
Telki, 2012. július 9.
Cibalia (horvát)–Kaposvári Rákóczi 1–1
Vinkovci (Horvátország), 2012. július 4.
G: Hegedűs D.
KIRÁLY-KUPA NEMZETKÖZI TORNA, SZOMBATHELY
Haladás–Kaposvári Rákóczi 0–1
2012. július 6.
G: Farkas P.
Diósgyőr–Kaposvári Rákóczi 1–0
2012. július 6.

 

Az FTC játékosai gőzerővel készülnek az új idényre (Fotó: Fuszek Gábor)
Az FTC játékosai gőzerővel készülnek az új idényre (Fotó: Fuszek Gábor)

FERENCVÁROS: FIATAL GÓLVÁGÓK VÁLTOTTÁK A RUTINOS RÓKÁKAT

Nem a legjobb érzésekkel gondolnak vissza az előző szezonra a Ferencváros szurkolói, és nemcsak a 11. helyezés miatt, hanem azért is, mert negatív „rekordot″ állított fel a Fradi: korábban soha, egyetlen bajnoki kiírásban sem szenvedett el annyi vereséget (14-et), mint a 2011–2012-es idényben.

Ezek után nem csoda, hogy alapos vérfrissítésre szánták el magukat a vezetők. A szakmai stáb maradt, így továbbra is a Détári Lajos, Nagy Tamás kettős irányítja a csapatot, a keretben viszont jelentős változások történtek. A nagy „öregek″ – akikkel Döme még játékosként együtt futballozott a válogatottban vagy a BVSC-ben – távoztak: Lisztes Krisztián Szegedre, Balog Zoltán Gyirmótra igazolt, Rósa Dénesre nem számítanak az első csapatnál, míg Végh Zoltán hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonult. A távozók között olyan korábbi kulcsembereket is találunk, mint Liban Abdi, Junior, Kulcsár Dávid, vagy Maróti Béla, a szakmai stáb azonban már az előző szezonban sem nagyon volt elégedett velük, így nem javasolták a megtartásukat.

Helyükre többnyire tehetségesnek tartott fiatalok érkeztek – például az NB II Nyugati csoportjának gólkirálya, Máté János, aki az előző szezonban 17 találatot szerzett a Videoton-PFLA játékosaként, vagy a Keleti csoport góllövőlistáján 15 góllal második helyen végző Orosz Márk, aki a Szeged 2011 labdarúgójaként tavasszal kettesével, hármasával köszönt be az ellenfeleknek –, de jöttek rutinosabb, magyar szinten a jobbak közé tartozó labdarúgók is.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez az NB I-ben a Ferencváros?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Kisebb folytatásos regény végén az Üllői útra igazolt a más csapatok (ETO, Újpest) által is csábított Böde Dániel. A kétségtelenül jó képességű és gólerős középpályásról a bajnoki mérkőzéseken derül ki igazán, hogy olyan teljesítményt tud-e nyújtani, mint Pakson. A paksiaktól otthon, felkészülési mérkőzésen elszenvedett vereség utáni pillanatokban lehet, hogy ő maga sem tudta, jó döntés volt-e klubot váltania...

Az érkezők között szintén a rutinosabbak közé tartozik a 24 esztendős Gyömbér Gábor, aki ifistaként az FTC-ben szerepelt, így tulajdonképpen hazatért a Népligetbe. Eddigi magyarországi pályafutását elnézve erősítésnek számít Vladan Csukics és Alekszandar Alempijevics is. Ők ketten Kecskemétről érkeztek, és rögtön a nyitányon bizonyíthatnak korábbi csapatuk ellen, hiszen a Ferencváros a KTE ellen játssza első bajnokiját, méghozzá az Albert Flórián Stadionban. Sok idő nem lesz a gárda összerázódására, hiszen az első, szurkolói szempontból rázós meccset – a jelen állás szerint – a 4. fordulóban, augusztus 19-én rendezik meg: a Fradi Újpestre látogat...

A felkészülési mérkőzések többségét megnyerte a Ferencváros – a Veszprém és a Paks elleni, egyaránt 2–1-es vereség azért igencsak kilóg a sorból –, de hát mindenki tudja, hogy nem az edzőmeccseken kell villogni, hanem a bajnokikon. A zöld-fehérek nem titkolt célja, hogy szeretnének felzárkózni a mezőnytől kissé ellépő nagy hármas (DVSC, Videoton, Győri ETO – ki gondolta volna mondjuk a hetvenes évek közepén, hogy egyszer majd ezt a három csapatot illetjük „nagy hármas″ jelzővel?...) mögé, mellé, és ki szeretnének jutni a nemzetközi porondra – majd meglátjuk, hogy sikerül-e ez nekik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Alekszandar Alempijevics (szerb, Kecskeméti TE), Böde Dániel (MVM Paks), Bölcsföldi Viktor (Szigetszentmiklósi TK – lejárt a kölcsönszerződése), Vladan Csukics (szerb, Kecskeméti TE), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Lannert Bence (Szigetszentmiklósi TK –lejárt a kölcsönszerződése), Máté János (Videoton-PFLA), Menyhárt Attila (REAC), Mester Tamás (Budaörs –lejárt a kölcsönszerződése), Nehéz Máté (MTK Budapest, utánpótlás), Orosz Márk (Szeged 2011), Simita Gergő (Csorna)
Távozik/távozhat: Liban Abdi (szomáliai-norvég, ?), Balog Zoltán (Gyirmót), Junior (brazil, ?), Kulcsár Dávid (MVM Paks), Lisztes Krisztián (Szeged 2011), Maróti Béla (Lombard Pápa), Héctor Morales (argentin, Estudiantes – Argentína, lejárt a kölcsönszerződése), Oláh Lóránt (Kaposvári Rákóczi – lejárt a kölcsönszerződése), Rósa Dénes (?), Marko Simic (horvát, ?), Végh Zoltán (visszavonul), Zsivoczky Norbert (?)
Kiszemeltek: Mauro Alonso (román, FC Brasov – Románia), Birtalan Botond (FC Bihor Oradea – Románia, próbajáték), Dumitru Daniel Ene (román, ALRO Slatina – Románia, próbajáték), Králik Csaba (DAC Dunajská Streda– Szlovákia, próbajáték), Bozso Markovics (montenegrói, Szutjeszka – Montenegró, próbajáték), Papucsek Barna (Videoton-PFLA), Wilko Risser (namíbiai, szabadon igazolható), Szakály Dénes (Videoton), Hrvoje Tokic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)
A FERENCVÁROS NYÁRI MÉRKŐZÉSEI
Maglódi TC–FTC 0–5
Maglód, 2012. június 23. (hírverő mérkőzés)
G: Máté J. (3), Böde, Vincze (öngól)
FTC–Veszprém FC 1–2
Budapest, Üllői út, 2012. július 4.
G: Gyömbér
FTC–MVM Paks 1–2
Budapest, Üllői út, 2012. július 7.
G: Csukics
Aszód–FTC 2–6
Aszód, 2012. július 11.(gálamérkőzés)
G: Birtalan (3), Ene (2), Batik
FTC–Soroksár 5–1
Budapest, Üllői út, 2012. július 14.
G: Pölöskey, Böde, Csukics, Somália, Klein
FTC–Dunaújváros-Pálhalma 2–4
Budapest,Üllői út, 2012. július 14.
G: Beliczky, Orosz
FTC–Vasas 1–0
Budapest,Üllői út, 2012. július 18.
G: Grúz
FTC–Szigetszentmiklósi TK 3–0
Budapest,Üllői út, 2012. július 21.
G: Böde, Csukics, Pölöskey
FTC–BKV Előre 4–1 (1–1)
Budapest,Üllői út, 2012. július 21.
G: Máté J. (2), Markovics, Batik

 

PÉCSI MFC: MEGÁLL-E A NÉPVÁNDORLÁS A MECSEKALJÁN?

Bár a PMFC-ben az "M" betű nem a tulajdonos vezetéknevének kezdőbetűjét jelzi, Matyi Dezső már az előző szezon közben a „nevére vette" a csapatot, hiszen a névszponzor MATIAS – amely a Matyi, Mátyás szó idegen nyelvű átírása – a tulaj pincészetének neve. A sikeres vállalkozó egyike azoknak az üzletembereknek, akik klubtulajdonosként meghatározó tényezői lettek a magyar labdarúgásnak. Matyi Dezső szerepvállalásával stabil lett az anyagi háttere a pécsi csapatnak, a Mecsekalján nem kell attól tartani, hogy szezon közben elfogy a pénz, ki kell árusítani a keretet, vagy éppen a hitelezők felszámolási eljárást indítanak a csapatot működtető gazdasági társaság ellen – az utóbbi esztendőkben akadtak olyan együttesek, ahol valós volt ez a veszély…

Stabil tehát a háttér, és lehet, hogy végre stabil lesz a játékoskeret is, mert eddig ez nem volt elmondható a PMFC-ről. 2011 nyarán, az NB II-ből frissen feljutó csapattól tucatnyi játékos távozott, és még annál is több érkezett (elég csak a Nyíregyházáról jött kontingensre gondolni), majd a téli átigazolási időszakban is terjedelmes volt az érkezők és a távozók névsora. Külső szemlélő számára olykor fejetlennek tűnnek a pécsi igazolások, az előző évben például több olyan labdarúgó is érkezett a baranyai megyeszékhelyre, aki azóta már vette a kalapját, és odébb állt (csak néhány példa: Sabin Cosmin Goia, Vladimir Markovic, Marko Marovics, Goran Paracki, Andorka Péter, Holczer Ádám, Pákolicz Dávid).

Ezen a nyáron is nagy volt a népvándorlás, és ha nem is cserélődött ki teljesen a keret, sok új játékost kell megismerniük a szurkolóknak. Az új cégvezető, Elbert Gábor kétszer is tartott olyan sajtótájékoztatót, amelyen bemutatták az újonnan igazolt labdarúgókat. A legismertebb és legrutinosabb futballista kétségtelenül a 46-szoros válogatott védő, Bodnár László (az ő neve azért is cseng jól a környéken, mert a nyolcvanas évek legendás, Garami-féle pécsi csapatának kapusát is Bodnár Lászlónak hívták), de rajta kívül belekóstolt a légióséletbe a karmesternek szerződtetett, Pécsre hazatérő Szatmári Lóránd is.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez az NB I-ben a PMFC?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A cseh Jirí Krejcí és a szlovén Leon Panikvar a védelemben, a Kaposvárról ismert szerb Miroszlav Grumics, a Pécsre visszatérő Wittrédi Dávid, valamint a már télen is kinézett, ám adminisztrációs és jogi akadályok miatt csak most szerződtetett, dunaszerdahelyi Harsányi Zoltán a csatársorban jelenthet erősítést.

Dibusz Dénes mellé (mögé) érkezett két kapus, Molnár Péter és Sánta András, utóbbi a Honvédtól jött, ugyanúgy, mint a pécsi születésű, így hazatérő Horváth Adrián. Őket az új vezetőedző, a kispestieket tavaly a nemzetközi kupaindulást jelentő negyedik helyre lavírozó Supka Attila csábította a Mecsekaljára. Pécsen nem titkolják, hogy minél előbb szeretnének kilépni a nemzetközi porondra, ezért is szerződtették a korábban a Debreceni VSC-vel is szép sikereket elért szakembert. Elsődleges cél most egy olyan csapat alapjait lerakni, amelyik a 2013–2014-es szezonban végez nemzetközi kupaindulásra jogosító helyen, de természetesen azt sem bánnák a vezetők, szurkolók, ha már ebben az idényben is ilyen eredményt érne el a csapat.

Hogy sikerül-e esetleg már a mostani szezon végén nemzetközi kupaszereplést érő pozícióban végeznie a PMFC-nek, azt még nem tudjuk megmondani. Tény: a felkészülési meccseken nem szerepelt valami jól a gárda, ötször szenvedett vereséget, és csupán egyszer győzött, igaz, nem „falusi csapatok″ ellen lépett pályára (lásd a táblázatot!).

Mindenesetre a pécsiekre is áll az a tétel, hogy egy jól sikerült rajt sokat lendíthet az együttesen, és a szurkolókat is visszacsalogathatja a stadionba. A nézőszám növelésének jó alapot adhat az első két hazai mérkőzés: a második fordulóban a Ferencvárost, a negyedikben a Debreceni VSC-t fogadják a piros-feketék.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL

Érkezők: Bodnár László (szabadon igazolható, legutóbb Salzburg – Ausztria), Eszlátyi István (BKV Előre – lejárt a kölcsönszerződése), Fodor Ferenc (Kozármisleny – lejárt a kölcsönszerződése), Miroszlav Grumics (szerb, Kaposvári Rákóczi), Gyánó Szabolcs (Kozármisleny – lejárt a kölcsönszerződése), Harsányi Zoltán (szlovákiai, DAC – Szlovákia, szabadon igazolható), Horváth Adrián (Bp. Honvéd), Jirí Krejcí (cseh, FK Príbram – Csehország), Molnár Péter (Haladás), Leon Panikvar (szlovén, Zalaegerszegi TE FC), Pákolicz Dávid (Nyíregyháza Spartacus – lejárt a kölcsönszerződése),Pintér Attila (Kozármisleny – lejárt a kölcsönszerződése), Sánta András (Bp. Honvéd), Szatmári Lóránd (Regina – Olaszország, legutóbb MVM Paksi FC, kölcsönben), Eke Uzoma (nigériai, 1860 München – Németország, szabadon igazolható), Wittrédi Dávid (Kozármisleny), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – lejárt a kölcsönszerződése)

Távozik/távozhat: Andorka Péter (Haladás), Samuel Ato (ghánai, ?), Eszlátyi István (Egri FC?), Cosmin Goia (román, ?), Gyánó Szabolcs (Soproni VSE), Holczer Ádám (Gyirmót FC), Vladimir Markovic (boszniai, NK Celik Zenica – Bosznia-Hercegovina), Marko Marovics (szerb, ?), Goran Paracki (horvát, ?), Pákolicz Dávid (Nyíregyháza Spartacus – végleg), Pintér Attila (Soproni VSE), Regedei Csaba (Gyirmót FC), Marko Scsepanovics (szerb, ?), Simonfalvi Gábor (ZTE FC ?), Strublics József (játékjoga felfüggesztve), Nenad Todorovics (szerb, ?)

Kiszemeltek: Gaál Miklós (Volga Nyizsnij Novgorod – Oroszország, szabadon igazolható), Manjrekar James (kanadai), Katona Máté (Vasas), Szlobodan Lakicsevics (montenegrói, FK Velez Mostar – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolható), Mohl Dávid (Kecskeméti TE), Jan Polák (cseh, Slovan Liberec – Csehország), Ján Vlasko (szlovák, Slovan Liberec – Csehország)

A PÉCSI MFC NYÁRI MÉRKŐZÉSEI

PMFC–Grazer AK (osztrák) 1–2
Graz (Ausztria), 2012. július 21.
G:
Okoronkwo

PMFC–Hapoel Tel-Aviv (izrael) 1–2
Bükfürdő, 2012. július 18.
G:
Wittrédi

PMFC–Bursaspor (török) 0–2
Bad Tatzmanndorf (Ausztria), 2012. július 16.

PMFC–Gloria Bistrita (romániai) 2–1
Moravske Toplice (Szlovénia), 2012. július 7.
G:
Okoronkwo (2)

PMFC–Zeljeznicar (bosnyák) 0–2
Szlovénia, 2012. július 5.

PMFC–ND Mura 05 (szlovén) 2–3
Tisina (Szlovénia), 2012. június 30.
G:
Lantos, Demjén
AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
Július 27., péntek, 17.00 Haladás–Eger Sport 1
Július 27., péntek, 19.00 DVTK–Újpest Duna Tv
Július 28., szombat, 17.00 MVM Paks–Pécsi MFC Sport 1
Július 28., szombat, 19.00 DVSC-Teva–Győri ETO Duna Tv
Július 28., szombat, 20.45 Ferencváros–Kecskemét Sport1
Július 29., vasárnap, 15.30 MTK–Kaposvár Duna Tv
Július 29., vasárnap, 17.00 Siófok–Bp. Honvéd
Július 29., vasárnap, 18.30 Videoton–Lombard FC Sport2

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri az NB I 2012–2013-as szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik