Gólt rúgott, és nem kapott ki a Vidi

PÓR KÁROLY és KIBÉDI PÉTER (videó)PÓR KÁROLY és KIBÉDI PÉTER (videó)
Vágólapra másolva!
2012.07.19. 20:09
null
Már a határon nagy volt a rendőri készültség
Az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában a Videoton 1–1-es döntetlent ért el idegenben a Slovan Bratislava ellen. Az első félidő 26. percében Filip Sebo szerzett vezetést a hazaiaknak, amit a 30. percben Filipe Oliveira egyenlített ki. A második félidőben az állás már nem változott, így a Videoton kedvező helyzetből várhatja a visszavágót.

ONLINE KÖZVETÍTÉS A MÉRKŐZÉSRŐL!

A ferencvárosi szurkolókat ért 1992-es rendőri atrocitás, illetve a 2008-as DAC–Slovan mérkőzést követően – amelyen ugyancsak magyar drukkerekre támadtak az egyenruhások – az egyik fő kérdés sajnos a Slovan–Videoton meccs kapcsán is az volt, hogy mi történik a pályán kívül.

A díszpáholyban Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is megtekintette a mérkőzést.

MEGÉRKEZETT ORBÁN VIKTOR A PASIENKY-STADIONBA

A hangulat egyébként közel sem volt annyira pokoli, ahogy azt jósolták szlovákiai források, a mérkőzés előtt fél órával csak a vendégszektor telt meg (kilencszáz fehérvári drukker utazott a meccsre), a stadion nagy része üresen tátong nem sokkal a kezdő sípszó előtt. A szurkolóknál maradva: mindkét tábor készült egy kis élőképpel, de elfogultság nélkül mondhatjuk, a Videoton és a magyar címert, illetve a fehérvári ördögöt piros-kék kartonok között ábrázoló jelenet sokkal jobban sikerült, mint a hazaiak címere.

RENDŐRÖK VÁRTÁK A VIDI SZURKOLÓKAT A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁRON

Áttérve a futballszakmára és a Videoton kezdőcsapatára: egy kissé talán váratlan lépést húzott Paulo Sousa azzal, hogy nem a Debrecen elleni múlt heti Szuperkupa-meccsen kezdő Torghelle Sándor, hanem Nikolics Nemanja alkotta a fehérváriak egyszemélyes csatársorát.


(Fotók: Veres Viktor)
(Fotók: Veres Viktor)

A labda a vendégszektorból felcsendülő magyar himnusz után indult útjára. Az első percek helyzet nélkül teltek el. Az első lövés Juraj Halenár nevéhez fűződött, de a Slovan-támadó tizenhétről leadott kísérlete nem volt különösebben veszélyes, elkerülte a Videoton kapuját. Mindkét csapat nagyon óvatosan kezdett a meccs előtt szakadó esőben meglehetősen felázott talajon. A mérkőzés kezdetére egyébként már elállt az égi áldás.


A Videoton első kaput eltaláló lövésére a 17. percig kellett várni, de Tóth Balázs távoli lövése nem okozott problémát Pavel Kovac kapusnak, aki könnyedén ölelte magához a labdát. Később Nikolics Nemanja próbált kétszer is a hazai védelem mögé kerülni a bal oldalon, de egyszer sem tudott lőni, majd Oliveira esett össze a védők szorításában ugyancsak a bal szélen a büntetőterületen belül, de úgy tűnt, nem történt szabálytalanság, az orosz játékvezető, Alekszej Nikolajev is így gondolta.

A szurkolók is készültek a meccsre
A szurkolók is készültek a meccsre

A mérkőzés első valamirevaló lehetőségét sajnos rögtön gólra is váltotta a Slovan: a nyári igazolás, a rekord összegért, félmillió euróért megszerzett Lester Peltier a jobb oldalon becsapta Vinícust, majd beadásából Filip Sebo akrobatikus mozdulattal, félfordulatból talált a kapuba úgy, hogy lövése megpattant Marco Caneirán. 1–0

Gyorsan egyenlített azonban a Videoton Filipe Oliveira révén a 30. percben! A portugál középpályás, az egyedül meginduló Sándor Györgytől kapott remek labdát, majd 15 méterről a kapuba emelt. 1–1

A Videoton egyenlítése után, ahogy előtte is, a Slovan birtokolta többet a labdát, és főleg Peltier játéka tűnt veszélyesnek a bal szélen, de helyzet nem alakult ki.

A Vidi gólszerzője, Filipe Oliveira (16) a mezőnyben is hasznosnak bizonyult
A Vidi gólszerzője, Filipe Oliveira (16) a mezőnyben is hasznosnak bizonyult

Idő közben szlovák internetes források arról számoltak be, hogy megpróbált összecsapni a két tábor még a meccs előtt, de ezt végül a rendőrség meghiúsította, egy magyar drukkert őrizetbe vettek.

Vége az első félidőnek!

A szünetig újabb helyzet már nem alakult ki, kiegyenlített játék után, 45 perc után reálisnak volt mondható az 1–1-es eredmény.

Elkezdődött a második félidő!

A második félidő elején szögletből veszélyeztettek a hazaiak, de Mladen Bozsovics résen volt. Továbbra is a hazaiak próbálták irányítani a játékot, támadásaikból azonban hiányzott az elképzelés és az átütőerő.

A Videoton jól küzdött
A Videoton jól küzdött

Tíz perc elteltével a Videoton is többször eljutott a hazai kapuig. Gyurcsó Ádám beadásába sajnos beleléptek, a másik oldalon azonban Nikolics lövésig is eljutott, ám kissé kisodródott, és a kapus védeni tudott.

SOUSA: KIS ELŐNY!

„Kis előnyhöz jutottunk ezzel az eredménnyel, de még csak a párharc első félidején vagyunk túl. Ez az 1–1-es döntetlen azért is remek eredmény, mert a Slovan bizonyította, hogy nagyon jó csapat. A játékosaimmal maximálisan elégedett vagyok, mert végrehajtották, amit kértem tőlük" – nyilatkozta a Slovan elleni döntetlen után a Videoton vezetőedzője, Paulo Sousa.


„A csapat egyre érettebb, és jól reagál a különböző játékhelyzetekre. Átérzik a fiúk, mikor kell felpörgetni a játékot, mikor kell esetleg lassítani. Remekül felismerik, mikor mire van szükség, és ennek köszönhető a mai eredmény – kommentálta eredményt Paulo Sousa. – Természetesen azzal a céllal léptünk pályára, hogy győzzünk, és egy kis szerencsével ezt el is érhettük volna, de nagyon keményen dolgoztunk, éretten futballozott a csapat, ezért elégedett lehetek. Természetesen a meccs kielemzése után a visszavágón még javulni szeretnénk a továbbjutás érdekében."

A 70. perc környékén talán az addiginál is jobban visszaállt a Videoton, a hazaiak mélységi labdái, beadásai szerencsére pontatlanok voltak. Idő közben megérkezett a hivatalos nézőszám is: az optimistának tűnő adat szerint 6248-an foglaltak helyet a lelátókon, ebből majdnem ezer fehérvári drukker.

A vendégektől Nikolics és a gólszerző Oliveira mellett Sándor futballozott már eddig is kapura a legveszélyesebben, a 71. percben is utóbbi vállalkozott távoli lövésre, de méterekkel a kapu fölé durrantott két védővel szemben 19 méterről.

Paulo Sousa vezetőedző ennek ellenére megpróbálta frissíteni a Videoton támadószekcióját: a 75. percben Nikolics helyett Torghelle Sándor állt be – zúgott is a lelátóról a Sanyi, Sanyi! kiáltás.

Fáradni látszott ekkor a Slovan, ez pedig lehetőséget adhatott a Videotonnak kontrákra: a nem sokkal korábban beálló Walter Lee próbálkozott is egy indítással, de nem volt pontos a labdája. A magyar csapat – a döntetlen megtartása reményében – a hajrában Tóth Balázs helyett egy védőt, Szekeres Adriánt mozgósított.

A Slovan a saját térfeléről ívelgette előre a labdát, egy ilyen „akció" végén helyzet is kialakulhatott volna, de Bozsovics jól mozdult ki kapujából. Nem sokkal később a Videoton hibázott meccslabdát: Sándor passzából Torghelle lépett ki, a szlovák kapus azonban lábbal védett. A kipattanót Oliveira lőtte rá éles szögből, a kapus kiütötte a labdát.

Vége a mérkőzésnek!

Összegzésképpen elmondhatjuk, egyenlő erők csatája folyt a pályán, annak ellenére, hogy a hazaiak többet birtokolták a labdát. Az 1–1-es döntetlen a játék képe alapján reálisnak mondható. A Videoton kedvező helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.

SLOVAN BRATISLAVA–VIDEOTON 1–1
ELÉGEDETTEK VAGYUNK AZ EREDMÉNNYEL, HAZAI PÁLYÁN TOVÁBBJUTUNK - GYURCSÓ ÁDÁM
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
SLOVAN BRATISLAVA (szlovák)–VIDEOTON FC 1–1 (1–1) – online tudósítás
Pozsony, 6248 néző. V: Alekszej Nyikolajev (Averjanov, Barisnyikov) (mindhárman oroszok)
SLOVAN: Kovác – Bagayoko, Gorosito, Pauschek, Luksík – Halenár (Szarka, 86.), Kladrubsky (Sabo, 66., Grendel (Mészáros, 79.)– Sebo, Milinkovics, Peltier. Vezetőedző: Vladimír Weiss
VIDEOTON: Bozsovics – Brachi, Vinícius, Caneira, Stopira – Mitrovics, Tóth B. Szekeres A., 88.) – Gyurcsó (Walter Lee, 80.), Sándor Gy., Oliveira – Nikolics (Torghelle, 75.). Vezetőedző: Paulo Sousa
Gólszerzők: Sebo 26., ill. F. Oliveira 30.
Sárga lap: Oliveira 33., Gyurcsó 64.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik