Szivós Márton: Nagyon fontos hét következik, egyelőre nem állunk rosszul

SZ. R.SZ. R.
2025.01.29. 08:50
Fotó: Árvai Károly
Továbbra is a legjobb négy közé kerülne az alapszakasz végére az Endo Plus Servive-Honvéd, ám felkészülését betegségek is nehezítik. Csoma Kristóf azonban a folytatásban is sokat segíthet a csapatnak.

Tapad az élmezőnyre a Honvéd a férfi vízilabda-bajnokságban. A téli szünet múlt szerdán ért véget, a 14. forduló pedig nem hozott meglepetést, az előzetesen esélyesebb csapatok nyertek a párosításokban, a Honvéd 11–6-os győzelmet aratott a vendég Miskolc felett, és megőrizte ötödik helyét – 30 ponttal állva egy ponttal előzi meg a BVSC-t, és kettővel van lemaradva a Vasastól.

Ám mint Szivós Márton vezetőedzőtől megtudtuk, nincsenek ideális helyzetben a bajnokság újraindulásakor.

„Január másodikán kezdtük el a felkészülést – sajnos a mostani az influenzajárványok időszaka, amely minket sem kerül el, szinte folyamatosan voltak és vannak betegek a csapatban. Ennek ellenére a Miskolc ellen teljes kerettel tudtunk kiállni, de a Kaposvár ellen ismét lesznek hiányzóink, márpedig nagyon fontos mérkőzés, nagyon fontos hét következik. Egyelőre nem állunk rosszul, de még könnyen elmaradhatunk a célunktól, a legjobb négy közé kerülésről az alapszakaszban” – fogalmazott a 43 éves szakember. 

Az e hét szerdai, 15. fordulóban sem kell elhagyniuk a Kőér utcát, a Kaposvárt fogadják, ám utána, a szombati, 16.-ban már rangadóra utaznak Szolnokra.

Lapunk kérdésére, mennyire lehetnek veszélyesek a középmezőnybeli csapatok elleni párharcok, Szivós így felelt: „Olyannyira, hogy mi is a középmezőnyhöz tartozunk, de egyébként is azt gondolom, nincs olyan mérkőzés, amelyet ne kellene komolyan vennünk maximális koncentrációval – már ebben az évben is előfordult, hogy előrébb jegyzett csapat pontot veszített, pedig ezek a pontok nagyon sokat érhetnek a végelszámolásnál      – taglalta a vezetőedző. Az idény eddigi legnagyobb meglepetése volt, amikor a negyedik fordulóban a Szeged hazai medencében 15–13-ra legyőzte a Vasast.      – Nagyon nehéz ellenfélnek tartom a Kaposvárt, centere, Hárai Balázs fantasztikus játékos, már az ő semlegesítése sem lesz egyszerű feladat, és akkor a többi játékosáról még nem is beszéltem. Kemény mérkőzésre számítok” – folytatta Szivós. 

A Honvéd egyébként 12–7-re győzött idegenben a Kaposvár ellen idénybeli első találkozásukkor, a második fordulóban. Csoma Kristóf az egyik kulcs­ember lehet a kaposvári támadások hatástalanításában. A kapus, aki vasárnap volt 33 éves, hat év után kapott meghívót ismét a válogatottba, a tavaly decemberi, már a Horvátország elleni felkészülési meccseken remekelt, a januári, bukaresti világkupa-selejtezőn pedig az öt találkozóból végigjátszott két csoportmeccset a spanyolok és a grúzok ellen (utóbbit 56.5 százalékos védési mutatóval), valamint a Spanyolország elleni fináléban is döntő szerepet kapott. A végül másodikként végző nemzeti csapattal kijutott az áprilisi, montenegrói vk-szuperdöntőbe. 
„Nagyon büszkék voltunk rá, hogy nemcsak kiutazhatott a csapattal a világkupára, többször lehetőséghez is jutott, és véleményem szerint nagyszerűen is védett. Jó érzéssel töltött el minket, hogy a Honvéd is képviseltette magát a válogatottban. Kristóf nagy támasza a csapatnak, ezt láttuk tőle már akkor, amikor átigazoltuk, és azóta is abszolút alátámasztja az elvárásunkat napról napra, hétről hétre, meccsről meccsre” – méltatta Csomát Szivós Márton. Csoma egy évadra szóló litvániai kitérő után tért haza, előtte viszont két idényben éppen a Kaposvár játékosa volt.

A Honvéd az Eurokupa csoportkörében is részt vehetett, melynek utolsó fordulójában, december 5-én 13–12-re megverte a spanyol Barcelonát, a többi mérkőzését elveszítve viszont búcsúzott a további küzdelmektől.
„Utólag lehet csak megállapítani, hogy a kettős terhelés megszűnése előny vagy hátrány volt-e nekünk. Lehet, hogy pluszfeladatot jelent, de egy jó nemzetközi meccs további lendületet adhat. Bár nem sikerült továbbjutnunk a csoportkörből, nagyon hasznos volt az Eurokupa, sokat profitáltak belőle a játékosok” – mondta Szivós Márton.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
2026.08.11. 07:24

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.10. 17:00

Vízilabda: kezdődik az U20-as fiúk Eb-je Várnában

Utánpótlássport
2026.08.09. 11:02

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30