„Egy kérdést még kibírok, aztán hányni fogok” – Kós Hubert az aranyat hozó döntő után

V. H. L.V. H. L.
2025.08.01. 14:53
null
Kós Hubert (Fotó: Getty Images)
Teljesítette küldetését az Európa-csúcsot úszó Kós Hubert, aki az M4 Sportnak adott villáminterjúban elmondta: azért utazott Szingapúrba, hogy megvédje a címét a 200 méteres hátúszásban, s ezen kívül még egy érmet szerezzen.

Szenzációs, 1:53.19-es Európa-csúccsal diadalmaskodott a szingapúri vizes világbajnokságon a férfi 200 méteres hátúszás döntőjében Kós Hubert, aki tegnap 200 vegyesen szerzett bronzérmet.

„Őszintén, nem maradt semmi erőm. Csodálkoztam, hogy elértem valahogy a falat, ugyanis úgy besavasodtam, mint még soha – mondta az M4 Sportnak a verseny után a friss világbajnok. –  Összességében azért jöttem, hogy újra megnyerjem ezt a számot, és adjak hozzá még egy érmet, ez pont sikerült, elfáradtam. Bob Bowman azt mondta, hogy erősen kezdjek, úgy is tettem, szerintem jó úton haladok, javulhatok még tovább. Lépegetek előre; ha nem teszek be minden napra egy számot, akár még meg is közelíthettem volna a világcsúcsot, de jó volt ez így is, újra világbajnok vagyok.”

 

Kós a döntő után jó néhány perccel később tudott csak megjelenni a vegyes zónában, mint elmondta, az olasz televíziónak adott interjúja alatt rosszul lett. „Tényleg mindent kiadtam magamból, utána jött egy kis plusz, ami a felszín alatt rejtőzött. (...) Amikor az olasz tévések kérdeztek, azt mondtam: egy kérdést még kibírok, aztán hányni fogok. Nos, csakúgy, mint 2023-ban, hánytam is” – osztotta meg az egészen naturalisztikus részleteket az M4 Sport stábjával Kós Hubert.

Az immár kétszeres nagymedencés világbajnok kijelentette, nagy kockázatot vállalt azzal, hogy több számra is nevezett, azonban ez most egy fontos jelzés volt a 2027-es hazai rendezésű világbajnokságra, vagy a 2028-as Los Angeles-i olimpiára, hogy képes lehet hasonló programra. 

„Ezen még dolgozni kell, ahogyan a száz háton is, de most mentálisan picit elfáradtam, és ki fogom venni a pihenőmet” – jelentette ki Kós.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kós Hubert: Van, hogy elfelejtem, ki vagyok

Úszás
2026.02.25. 08:02

Kós Hubert lett a mezőny legeredményesebb úszója az amerikai egyetemi konferenciadöntőben

Úszás
2026.02.22. 11:43

Pádár Nikolett második lett 200 yard gyorson, Kós Hubert váltóban nyert Knoxville-ben

Úszás
2026.02.20. 09:05

Kós két „pályacsúcsot” úszott 100 yard háton az egyetemi konferencia döntőben

Úszás
2026.02.19. 15:24

Kós Hubert a világ második legjobb férfi úszója a SwimSwam szakportál szerint

Úszás
2026.02.11. 10:48

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
2026.02.03. 12:08

Kós Hubert harmadik az Év úszója-szavazáson, Popovici lett Európa legjobbja

Úszás
2026.01.14. 14:07

Nemzeti Sport Gála: a két legutóbbi győztes is versenyben az Év férfi sportolója kategóriában

Egyéb egyéni
2026.01.11. 10:45
Ezek is érdekelhetik