Korcsolyasportok: jönnek az évad legfontosabb versenyei

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.01.08. 19:21
null
Sűrű hónapok várnak a korcsolyasportok hazai utánpótláskorú képviselőire.

A 2024/2025-ös idény őszi szezonjában sem pihentek a korcsolyasportok ifjú képviselői, akik közül a rövid és a nagypályás gyorskorcsolyázók is két junior-világkupán mutathatták meg a tudásukat.

A short trackesek folytatták a korábbi évadok eredményes szereplését,

a világkupa első felvonásán a leányváltó bronz-, a másodikon ezüstérmet szerzett, az utóbbi állomáson pedig a fiúnégyes is odaért a dobogó harmadik fokára.

„Megőriztük a helyünket a nagy short track-nemzetek mellett, ráadásul az éremtermés akár nagyobb is lehetett volna, egyéniben kétszer is az utolsó kanyarban estünk el, dobogós helyről. Ettől függetlenül természetesen nagyon örülünk, büszkék vagyunk a fiatalokra” – mondta Lakatos Tamás, a juniorválogatott vezetőedzője az Utánpótlássportnak.

Bár még a hivatalos indulói listát nem hozták nyilvánosságra, nagy valószínűséggel a február 9. és 16. között megrendezendő téli EYOF-on is szurkolhatunk majd rövid pályás gyorskorcsolyázóknak, ami pedig biztos, hogy a juniorválogatott február második felében a világkupa harmadik, záró fordulójában is jégre lép, hogy aztán pár nappal később, ugyanúgy Kanadában az évad célversenyén, a korosztályos világbajnokságon is megméresse magát.

A nagypályásokra február első napjaiban vár a világkupa harmadik felvonása, egy héttel később pedig jön a vb.

Dzsumanyijazova Polina érte el a legjobb eredményeket az ősszel az utánpótláskorú magyar műkorcsolyázók között Forrás: MOKSZ

A műkorcsolyázóknak is számos kiemelt nemzetközi versenyt rendeztek a múlt ősszel, a junior Grand Prix-k mellett a hazai rendezésű Budapest Trophy és a Mikulás-kupa emelkedik ki.

A szakág fiataljainak február utolsó hetében Debrecenben rendezik meg a junior-világbajnokságot,

előtte pedig minden bizonnyal a téli EYOF-on is figyelhetünk majd magyar műkorcsolyázót.

És ne feledkezzünk meg a szinkronkorcsolyázókról sem: a szakág junior-világbajnokságát március 7. és 8. között rendezik meg a svédországi Göteborgban.

(Kiemelt képünkön: a short trackes Szigeti Dóra (elöl) Forrás: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Tenisz: nem jutottak nyolc közé a magyar fiúk a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
9 órája

Tenisz: második meccsükön is nyertek a magyarok a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
2026.11.03. 15:41

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Tenisz: bravúr a hatszoros első spanyolok ellen

Utánpótlássport
2026.11.02. 19:10

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2026.11.02. 13:00

Tenisz: a világ legjobbjai között bizonyíthatnak az U16-os fiúk

Utánpótlássport
2026.11.01. 19:15

Cselgáncs: ötödik hely a vegyes csapatversenyben a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.11.01. 17:21

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51