Kézilabda: Apró Botond az utolsó lépést is megtenné Veszprémben
Szerbiában kezdte el a kézilabdázást, majd 2019-ben került Magyarországra, pontosabban a Veszprém csapatához a 18 éves Apró Botond, aki azóta is a klubot erősíti, végigjárva annak korosztályos együtteseit.
A fiatal elmondása szerint hamar beilleszkedett az új környezetbe, a szakemberek és a társak megkönnyítették ezt a folyamatot, ráadásul – nem meglepő módon igencsak motiváló volt számára az első csapat remeklése, a világklasszisok jelenléte.
Aprót a sikerek sem kerülték el a korábbi években, klubszinten pedig az eddigi legnagyobb a 2023/2024-es évad végén érkezett, amikor a Veszprém U20-as együttesével megnyerte a korosztályos bajnokságot.
„Akadtak nehézségek az idény során. Félévkor felkerültem többedmagammal az NB I/B-s csapatba, két helyen is edzettem, ami nagy kihívás volt, de sikerült mindent megoldani. A négyes döntőben már az elődöntőben megmutattuk, győzni jöttünk, kell velünk számolni; a PLER ellen eksztázisban kézilabdáztunk, az első félidőben elhúztunk, amit meg is tartottunk a lefújásig. A finálé teljesen másmilyen meccs volt, de a küzdőszellemünknek hála felénk billent a mérleg nyelve, megszereztük az aranyérmet – emlékszik vissza a június első felében megrendezett Final Fourra a játékos. –
Életre szóló élmény, leírhatatlan öröm, amit közösen éltünk meg.
Nagyon boldog vagyok, hogy olyan csapattal éltem ezt át, amelyben a legjobb barátaim a társaim. A felnőttmásodosztályban is igyekeztem élni a lehetőséggel, mindig maximális erőbedobással szálltam be. A közelgő évadban is a második számú együttesünket erősítem majd, mondhatni karnyújtásnyira van az első csapatunk, hatalmas motivációt jelent, hogy napi szinten látjuk a világsztárokat. Rengeteget kell még dolgoznom, hogy ott is számítsanak rám; hosszútávon ez a célom, de igyekszem a jelenre fókuszálni, és napról napra fejlődni.”
Az ifjú irányítóra augusztusban az eddigi legnagyobb kihívás várt az U18-as válogatott tagjaként: Montenegróban Európa-bajnokságon szerepelt, amelyen bronzérmet szerzett, ő pedig nyolc mérkőzésen huszonkét gólt „tett a közösbe”.
„Hatalmas megtiszteltetés a címeres mezt viselni. Az első időszakban még volt bennem drukk, de az Eb-t megelőző három hétben, amikor a közvetlen felkészülés zajlott, nagyon összeszoktunk, én is levetkőztem az izgalmat a kezdésre. A svédekkel sajnos nem bírtunk a csoportmeccsen, ezt követően viszont legyőztük a németeket, ami kulcsfontosságú volt, hiszen esélyesnek számítottak, mi pedig így elhittük, hogy sokáig juthatunk. A már említett északiakra az elődöntőben sem találtunk ellenszert, az Izland elleni bronzmérkőzésen viszont
úgy éreztem, nem veszíthetünk.
Egyértelmű, ez a legemlékezetesebb pillanat a tornáról.”
(Kiemelt képünk forrása: Stefan Ivanovic/HFMNE)
