Labdarúgás: két ifjú európai gólvágó, Haaland és Greenwood

2019.09.24. 16:39
Címkék
Múlt héten a a labdarúgó Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában két olyan utánpótláskorú támadó is gólt szerzett, aki könnyedén válhat a következő évtized meghatározó játékosává. A Bajnokok Ligájában, a Red Bull Salzburgban 19 évesen, az első BL-mecccsén triplázó norvég Erling Haalandra és az Európa-ligában, a Manchester Unitedben 17 esztendősen gólt szerző Mason Greenwoodra már csak azért is érdeme lesz figyelni, mert mindketten csatárok.

Érdekesmód, manapság egyre kevesebb olyan, nagy reménységnek kikiáltott játékost tudunk megnevezni a világ futballjából, akik posztjukat tekintve klasszikus középcsatárok. Hogy mást ne mondjunk, a nyár tíz legdrágább átigazolása között is a Barcelonába szerződött, francia Antoine Griezmann volt az egyetlen, aki csatárnak nevezhető, a többiek támadó középpályások, illetve szélsők vagy védők.klasszikus középcsatárok. Hogy mást ne mondjunk, a nyár tíz legdrágább átigazolása között is a Barcelonába szerződött, francia Antoine Griezmann volt az egyetlen, aki csatárnak nevezhető, a többiek támadó középpályások, illetve szélsők vagy védők.

Ezért is mondhatjuk, hogy a januárban a norvég Moldéból szerződtetett 19 éves, 194 centiméteres Erling Haaland (az eredeti írásmód szerint Håland) személyében hatalmas kincsre lelt a Red Bull Salzburg, hiszen tipikus csatáralkat. A Manchester Unitedben az Asztana ellen 1–0-ra megnyert Európa-liga meccsen győztes gólt szerzett, 17 éves Mason Greenwoodról korai lenne kijelenteni, hogy biztosan csatárként fog érvényesülni, de tény, az MU-ban nevelkedett játékos a „vörös ördögök” U18-as csapatában korábban elsősorban középcsatárt játszva szerzett 34 tétmeccsen 34 gólt, viszont a felnőttcsapatban az eddigi kilenc találkozóján általában (egy kivételtől eltekintve) jobbszélsőt játszott. Viszont ha hosszú távon a felnőttcsapatban is olyan eredményes tud lenni, mint volt az utánpótlásban, akkor Haalandhoz hasonlóan Greenwood is nagy jövő előtt állhat – és mindkettejük eddigi karrierjében nagy szerepe van a jelenleg a Manchester United szakvezetőjeként dolgozó Ole Gunnar Solskjaernak (az eredeti írásmód szerint Solskjær).

SOLSKJAER MANCHESTERI FELFEDEZETTJE

A 17 éves Mason Greenwood jelentheti a jövőt a Manchester Unitednél Fotó: manchestereveningnews.co.uk
A 17 éves Mason Greenwood jelentheti a jövőt a Manchester Unitednél Fotó: manchestereveningnews.co.uk

A 17 éves Mason Greenwood jelentheti a jövőt a Manchester Unitednél  •  Fotó: manchestereveningnews.co.uk

Páros portrénkat kezdjük az MU talán kevésbé ismert üdvöskéjével, Mason Greenwooddal, aki a kazah Asztana ellen a jobb szélen egy csellel becsapta a védőjét, majd a kapu hosszú oldalába lőtt. Ezzel 17 évesen és 353 naposan ő lett a Manchester United történetének legfiatalabb gólszerzője európai kupameccsen. Csapattársa, az eddigi csúcstartó Marcus Rashford 18 éves és 117 napos volt az első európai gólja idején, ő Geroge Best legendás csúcsát (18 év 158 nap) döntötte meg korábban. Greenwood már májusban megdöntött egy csúcsot, hiszen 17 és fél évesen a legfiatalabb játékos lett, aki kezdőként pályára lépett a Premier League-ben. Az előző idényben egyúttal ő lett az MU valaha volt legifjabb BL-játékosa is, és megkapta a legjobb fiatalnak járó Jimmy Murphy díjat.

Az, hogy Greenwood idén tavasszal lehetőséget kaphatott az MU-ban, egyértelműen az idény közben José Mourinho helyére kinevezett új menedzser, Ole Gunnar Solskjaer érdeme, mert amíg a portugál szakember irányította a csapatot, addig ő tétmérkőzésen csak az U18-as csapatban, illetve az UEFA Ifjúsági Ligában (közismert nevén az ifi BL-ben) mutathatta meg magát, és lőhette a gólokat, utóbbi sorozatban öt meccsen öt gólt jegyzett. (Mourinhónál csak a felkészülési időszakban játszott az első csapatban, tétmérkőzésen már nem, csak edzhetett az első kerettel.)

A 2001 októberében, Bradforban született Greenwood hatévesen csatlakozott a Manchester Unitedhez, így az ő befutása a klub utóbbi időben háttérbe szoruló utánpótlásának, utánpótlás-nevelő munkájának lehetne az újabb nagy sikere. A felnőttek között eddig kilenc tétmérkőzésen szerepelt és az Asztana elleni volt az első gólja. Végigjárta a különböző korosztályos válogatottakat, a jövője szempontjából kulcsfontosságú lehet, hogyan szerepel majd ebben az idényben a csapat, és hogy ő mennyit tud hozzátenni a szerepléshez, mert hat forduló után csak a 8. helyen áll a Premier League-ben a Manchester United, márpedig ha Solskjaer nem folytathatná a munkát, akkor egy új menedzsernél Greenwood helye is kérdésessé válhatna…

Az Asztana elleni gól

 

SZOBOSZLAI GÓLZSÁK CSAPATTÁRSA

Szoboszlai Dominik csapattársa, a norvég Erling Haaland 19 évesen és 58 naposan egy félidő alatt három gólt szerzett a 6–2-re nyerő Salzburgban a Genk ellen – s lett a BL történelmének legifjabb játékosa, aki az első játékrészben triplázott –, minden idők harmadik legfiatalabb olyan labdarúgója lett, aki a BL-ben egy meccsen háromszor betalált.

Haaland édesapja, Alf-Inge Haaland a Manchester Ciytben futballozott, amikor az MU középpályása, Roy Keane szándékosan sérülést okozva derékba törte a pályafutását.

Erling Haaland három góllal robbant be a Bajnokok Ligájába Fotó: manchestereveningnews.co.uk
Erling Haaland három góllal robbant be a Bajnokok Ligájába Fotó: manchestereveningnews.co.uk

Erling Haaland három góllal robbant be a Bajnokok Ligájába  •  Fotó: manchestereveningnews.co.uk

Az édesapjánál 16 centivel magasabb, 194 centis Erling Braut Haaland 2000. július 21-én Leedsben látta meg a napvilágot, de a pályafutását már Norvégiában, a Bryne FK utánpótlásában kezdte meg – csatárként. A 2015–2016-os évadban a második csapatban 14 összecsapáson 18 gólig jutott, 15 évesen, 2016. május 12-én pedig debütált az első csapatban, a felnőtt másodosztályban. 2017 februárjában szerződtette az élvonalbeli Molde, ott lett az edzője a ma már az MU-t dirigáló Solskjaer. Az új csapatában az első tétmeccsén, kupameccsen rögtön gólt szerzett. Az első bajnokiján, 65 másodperc elteltével sárga lappal nyitott, de két hónappal később, nem sokkal azután, hogy betöltötte a 17. életévét, megszerezte az első gólját a norvég élvonalban is, amely egyben győztes találat volt.

 

A Genk elleni tripla

Az igazi „csodatételei” 2018 nyarán kezdődtek: a Brann elleni bajnokin 21 perc telt el a mérkőzésből, amikor Haaland már négy gólnál tartott, csapata pedig nyert is. 4–0-ra! A norvég élvonalban nem egészen 2000 perc alatt 14 gólt szerzett, mielőtt idén januárban, ötmillió euróért a Red Bull Salzburgba szerződött, ahol a második bajnoki meccsén szerezte meg az első gólját. Aztán jött az U20-as vb, melyen csak egy meccsen talált be, de Honduras kapuját kilencszer is bevette, és azzal egy csapásra gólkirály is lett a tornán. Ezek után pedig az új idényben kilenc tétmeccsen 17 góllal tündökölt, abból hármat a Bajnokok Ligájában szerzett, és még mindig csak 19 éves, nem csoda, ha sorban állnak érte a kérők Dortmundtól (a legfrissebb hírek szerint a BVB az egyik komoly érdeklődő) Manchesterig, Torinótól Madridig…

Legfrissebb hírek

Két adat, hogy miért lesz pokolian nehéz meccs az angoloknak Mexikó ellen

Foci vb 2026
15 perce

Leclerc nyert Russell és Hamilton előtt a Brit Nagydíjon! Antonelli pont nélkül maradt!

F1
18 perce

A Real Madrid játékosai vannak a legjobb formában a vb-n eddig

Foci vb 2026
52 perce

Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál

Csupasport
1 órája

Tuchelt megkérdezték, hogy használnak-e Viagrát az angol játékosok

Foci vb 2026
1 órája

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Mindenki a klasszikus öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
1 órája

Úszás: a legjobban tatabányai és zalaegerszegi cápa harapott a vízben

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik