Kapás Boglárka: Az utolsó hosszon eszembe jutott, hogy ez tényleg az utolsó hossz

– Idézek öntől: a Duna Arénában a legvégén nem sírni, hanem bőgni fogok. Ehhez képest mosolyog!
– Huh, sikerült leúsznom könnyek nélkül ezt a négyszáz métert! És még egy jónak mondható időt is magaménak tudhatok így, a legvégén – mondta el Kapás Boglárka pályafutása utolsó versenyszáma után: olimpiai bronzérmesünk 400 vegyesen a 14. legjobb időt úszta szombaton a budapesti rövid pályás világbajnokságon. – Délelőtt sosem könnyű jót úszni, nem vagyok elégedetlen, annak meg különösen örülök, hogy hazai pályán úszhattam utoljára, s hogy ilyen kedvesen búcsúztattak.

– Férje, Telegdy Ádám és edzője, Virth Balázs hogyan indította útjára szombaton reggel?
– Nem volt egyszerű ez a reggel, Ádám és Balázs pillantásán is láttam, ez különleges nap, éppen ezért egy idő után már kerülni is próbáltam velük a szemkontaktust, el ne sírjam magam, de tök jól bírtam, csak egyszer zuhantam össze!

– Csak egyszer?
– Engem is meglep, hogy így tudok mosolyogni, azt hiszem azért vagyok ennyire erős, mert megedzett az egész éves felkészülés lelkileg és mentálisan egyaránt, most nyert igazán értelmet az, hogy lépésről lépésre haladtam és búcsúztam.

– Felkészült a búcsúra, ez rendben van, na de a vízben, mondjuk az utolsó métereken csak eszébe jutott, hogy mindjárt célba ér és elköszön, vagy nem gondolt semmi ilyesmire?
– Mellről gyorsra fordulva volt egy olyan érzésem, hogy úristen, le sem bírom úszni a távot, de aztán még hajrázni is tudtam, az utolsó hosszon pedig…

– Eddig tartotta magát.
– Csak elsírom magam, szóval, az utolsó hosszon eszembe jutott, hogy ez tényleg az utolsó hossz. Itt volt a lelátón a családom, sok kedves szurkoló, apukám is velem volt lélekben Erdélyből, és egyszerűen azt éreztem, mindenki velem ússza ezt a négyszáz métert.

– Lehet, hogy innentől kellene indítania egy másik pályafutást, hiszen tényleg erősnek tűnik.
– És ez olyan jó! Egyáltalán nem bánom, hogy viszonylag kevés könny mellett „hoztam le” ezt az utolsó napot.

– Tudott egyáltalán az úszásra, a négyszáz vegyesre figyelni?
– Fontos volt, hogy megéljem a búcsút, de az elmúlt egy-két napban egyértelműen éreztem, túlgondolom az egészet. Sokat járt azon az agyam, vajon engedjem elérzékenyülni magam már reggel, vagy csak az úszásom után? Túlzottan beleástam magam a helyzetbe, ezek után pénteken azt mondtam magamnak, elég! Csinálom, ahogy csinálom – ahogy jön, és éppen úgy lesz jó. És ez így is történt, hiszen képes voltam lerázni magamról a görcsösséget, azt, hogy mindenképpen figyelnem kell arra, hogy megéljem a pillanatot. Mert megéltem enélkül is, jó volt így, ahogy volt.

– Elárulja, mit súgott a fülébe az edzője a búcsúkor?
– Csak annyit, hogy köszöni – szerintem többet nem mert mondani, nem akart ő sem sírni.

– Vasárnap meddig alszik?
– Nem sokáig, kelek korán, hiszen Ádám úszik. Ott leszek vele, mellette, ő is végigkísért engem az utamon.

– És mi lesz januártól?
– Ezen sokat gondolkoztam, de nem tudom. Én magam is kíváncsi leszek rá. Az biztos, hogy furcsa lesz, hogy hiányozni fog a víz, de az is biztos, hogy először szeretnék egy jó nagyot pihenni. A búcsúm alkalmat ad arra is, hogy mindenkinek megköszönjem, hogy itt volt velem, végtelenül hálás vagyok ezért. Mondtam már korábban is és tartom: tényleg nem tudom, mit tettem azért, hogy ennyien szeretnek.

– Segítsünk a megfejtésben?
– Akkor úgy fogalmazok, hogy én nem tettem semmi extrát. Csak úsztam.