Nyílt vízi úszás: ha hibázik a Ferrari, akkor lehet esély

Vágólapra másolva!
2023.07.23. 09:56
null
Rasovszky Kristóf (Fotó: Getty Images)
Szokolai László már a felkészülés alatt látta, hogy Rasovszky Kristófék olyan szintet értek el, amellyel elsőrangú eredményeket szállíthatnak Fukuokában. A nyílt vízi úszás viadalain szerzett két ezüstérem (10 km, váltó) tökéletes visszaigazolása az elvégzett munkának.

„Laci bá, mérjen nekem négyszer huszonötöt!” – mondja Rasovszky Kristóf edzőjének, Szokolai Lászlónak, majd megpróbál felállni a szélső pálya fordulóoldali rajtkövére, amelyen „no entry” felirat éktelenkedik (magyarán onnan nem lehet beugrani), és két helybéli felügyelő le is parancsolja onnan üstöllést.

„Hogy az a jó édes szabálykövető...”      (itt elvágjuk az idézetet) – füstölög a kétszeres vb-ezüstérmes, elvégre a pályának azon az oldalán senki sem úszik (mindenki csak a startokat gyakorolja átellenben), de nincs mit tenni, jön ötven méter séta.

A veszprémi klasszis a medencés úszásaira hangol, három számban is szintet úszott, úgyhogy teszteli magát, még merészebb terveket is szövöget.

Ez utóbbi tetszik Szokolai Lászlónak, akin egyébként is látszik, elégedett az első héten látottakkal, hiányérzete legfeljebb Betlehem Dávid 10 km-es versenye miatt van: „Dávid alkata, tudása, edzettsége ugyanaz a kategória, mint Oliver Klemeté a németeknél. Fiatalok, relatíve kicsik, gyorsak – ehhez képest Klemet harmadik lett, ő pedig tizenhatodik. Fáj a szívem, mert az olaszoknak nem ment, azaz ebből lehetett volna két érem, Dávid simán tud annyit, mint a második számú német. Nem szabad még egyszer előfordulnia, hogy elviszi a fejét más az év legfontosabb versenye előtt – de tanul, tanulunk ebből is. Az öt kilométeren is kiderült, hogy a felkészültsége megvan, és a váltóezüst azért az ő világbajnokságát is rendbe rakta.”

Aztán azon merengünk kicsit, hogy Rasovszky Kristóf 2018 óta minden egyes világversenyről hoz érmet, olimpiáról, vb-ről, Eb-ről (és egymás után háromszor megnyerte az összetett világkupát is). Aki tudja, milyen apróságokon múlik, hogy ebben a szakágban valaki érmes lesz vagy hatodik-hetedik, az tisztában van vele, milyen elképesztő széria a csapaton belül csak Rasónak becézett világklasszisé.

„Ahhoz képest, amikor három érmet nyert a 2018-as Európa-bajnokságon, meg aranyat a következő évi vébén öt kilométeren, mostanra Kristóf igazán érett, mérhetetlenül tapasztalt versenyzővé vált, az izomereje kiteljesedett, úgy is mondhatom, az a klasszikus férfierő, ami egy ilyen felépítésű sportolónál igen fontos tényező, nála így, huszonhat évesen érte el a száz százalékot    – mondja az edző. –  Ez az óriási tapasztalatával és a keveseket jellemző koncentrációs képességével együtt teszi a világ egyik legjobbjává. Egy nappal a verseny előtt kicsit magába fordul, ilyenkor már látom rajta, elkezdte lejátszani magában a másnapi tíz kilométert, mikor mit fog csinálni, mire hogy fog reagálni. És nála ez sosem fordul át túlpörgésbe – sosem feszíti szét magát, míg másoknál előfordul, hogy elégetik magukat, mert túlzottan rácsavarodnak, mit is akarnak elérni. Kristófnál ezzel sosem volt probléma – jó, olykor a hazai versenyeken érződött, hogy túl nagy terhet rak magára, ezért nem ment úgy neki a 2021-es Eb-n, majd a tavalyi vébén sem. De amint ilyen messzire jövünk, a lehető legjobbat képes kihozni magából.”

Ha van valami halovány hiány­érzet, az az aranyérem: Eb-ről (2018), olimpiáról (2021) és most már vébéről is van ezüstje 10 km-en, győznie azonban még nem sikerült. Az elmúlt években kortársával, Florian Wellbrockkal sehogy sem boldogult, a német verhetetlennek bizonyult a 2019-es és a 2023-as vb-n és a tokiói olimpián is.

„Florianról mindenki tudja, hogy amikor medencére hasonlítanak a körülmények, mint itt is, meg az olimpián is, azaz csaknem sima vízben lehet úszni, akkor nagyon nehéz megfogni, mert az ő úszósebessége jobb, mint Kristófé, gyorsabban tud utazni a középső körökben, a hajrája is kivételes, hiszen ezerötszázon fél perccel tud jobbat    – folytatja Szokolai. –    Ez azonban nyílt víz, ő el sem jön olyan helyekre, mint Setúbal vagy Szardínia, ahol vannak hullámok, áramlatok, azaz máris egyenlőbbek lehetnek a feltételek például jövőre Párizsban, ha esetleg olyan helyen lesz a verseny a Szajnában – a hírek szerint ez lesz a végső választás –, ahol vannak áramlatok. Akkor ott máris kicsit másképp festene az egész.”

És ha se áramlat, se szél, se hullám – akkor nincs esély?

„Akkor is még ott van az a lehetőség, amelyet az egyik barátom úgy szokott emlegetni, hogy ha van egy háromezer lóerős Aston Martin és egy négyezer lóerős Ferrari, akkor alapesetben a Ferrari fog nyerni. Viszont elég egyetlen hiba, és akkor az Aston Martin lesz a győztes   – jegyi meg Szokolai László. – Egyébként nagyon szoros, baráti kapcsolatban vagyunk a németekkel, azaz nagyjából tudom, milyen munkát végeznek, így azt is, hogy folyamatosan abszolút a végső határig hajtják Wellbrockot, emiatt ő többször is betegeskedett a múltban. Akárhogy is, mindenki emberből van, bármi megtörténhet, azaz soha, egyetlen versenyre sem fog Kristóf úgy menni, hogy neki ott jó a második hely, és ez igaz a párizsi olimpiára is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik