Tokió 2020: „Ki vállalja a felelősséget, ha meghalok?!”

Vágólapra másolva!
2021.07.28. 23:25
null
Danyiil Medvegyev nem bírta a pokoli hőséget (Fotó: AFP)
A férfi tenisz-világranglista második helyén álló Danyiil Medvegyev az elképesztő hőségre panaszkodott a szerdai, Fabio Fognini elleni mérkőzésén Tokióban. Nem az orosz versenyző az egyetlen, aki a magas páratartalom és az elviselhetetlen hőség miatt elégedetlenkedik, így a szervezők átteszik a versenyek délelőtt 11 órás kezdetét délután három órára.

 

Az orosz Danyiil Medvegyev legyőzte ugyan az olasz Fabio Fogninit a szerdai játéknapon, de újfent a pokoli hőségre és a magas páratartalomra panaszkodott, sőt, a bírót egyenesen számonkérte: ki lesz a felelős, ha életét veszti az időjárási körülmények miatt.

„Az első szettől kezdve rosszul éreztem magam a pályán. Egyszerűen nem kaptam levegőt – mondta Medvegyev, aki az orvosok segítségét is igénybe vette. – A második szettben elsötétült előttem minden, majdnem összeestem a pályán.”

A székbíró észlelte az orosz játékos rosszullétét, és megkérdezte, jól van-e. Erre a világranglista második helyezettje azt mondta, hogy befejezi a játékot, de ha meghal, valakinek vállalnia kell a felelősséget.

Az elviselhetetlen hőség Novak Djokovicsot is zavarja, beszélt is a Nemzetközi Teniszszövetséggel, amely 3 órára módosította a mérkőzések kezdetét.

„Már napokkal korábban meg kellett volna tenni ezt a lépést, de jobb későn, mint soha. Délután háromkor mégis jobb kezdeni, mint délelőtt tizenegykor” – mondta a világelső Djokovics.

Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
13 órája

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
13 órája

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
Tegnap, 7:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11
Ezek is érdekelhetik