Kevesen voltak képesek erre – Milák győzelmével elit klubban a magyar úszás

Vágólapra másolva!
2021.07.30. 19:00
null
Milák Kristóf és a történelmi arany (Fotó: AFP)
Milák Kristóf 200 pillangón megnyert aranyával Magyarország különleges elit klubba került az úszósportban. Hazánknak csak ez az egy szakág hiányzott a medencés olimpiai úszóaranyak sorából, így most már gyorson, mellen, háton, pillangón, vegyesben és váltóban is van ötkarikás elsősége. Ezt mindössze öt másik ország mondhatja/mondhatta el magáról.

A kutatásban együtt számoltuk a férfi és a női aranyakat.

A vegyes úszást csak az 1964-es olimpián vették be az olimpia műsorára, éppen Tokióban. Elsőként az Egyesült Államok pipálhatta ki a teljes listát, mivel addigra már minden szakágban szerzett aranyat, így a 400 vegyesen szerzett két arannyal a zsebben várhatta, hogy mely országok csatlakoznak még a klubba. 1972-ben Ausztrália következett, majd 1976-ban a úszósport-nagyhatalomként (is) berobbanó keletnémetek jöttek. A Szovjetunió az 1988-as szöuli játékokon kapott bebocsátást, az ő történetük négy évvel később már Független Államok Közössége néven folytatódott. Ezután sokáig semmi, de 2016-ban Japán, majd 2021-ben a mieink következtek.

Meglepő lehet, hogy olyan nemzetek hiányoznak a listáról, amelyek hagyományosan erősek úszásban, mint például Hollandia, Franciaország, Nagy-Britannia vagy Kína. Az ázsiai sportnagyhatalom például számos olimpiai aranyat szerzett, de hátúszásban eddig még egyszer sem ünnepelhetett. Igaz, a kínaiak gyorsan csatlakozhatnak, mivel két versenyzővel is érdekeltek a szombat éjjeli női 200 hát döntőjében, igaz, csak a hetes és a nyolcas pályán indulhatnak.

Országok, amelyek medencés úszásban minden szakágban (gyors, hát, pillangó, mell, vegyes, váltó) nyertek olimpiai aranyat
Ország Csatlakozás éve
1. Egyesült Államok 1964
2. Ausztrália 1972
3. NDK (Kelet-Németország) 1976
4. Szovjetunió (FÁK) 1988
5. Japán 2016
6. Magyarország 2021
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik