Roland Garros: Érzelmileg ez nagyon sok, próbálok nem összetörni – Gauff

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.05. 14:31
null
„Már tizenöt-tizenhat-tizenhét évesen nagy teher nehezedett rám, elvárásnak éreztem a döntőbe jutást” (Cori Gauff) (Fotó: AFP)
Iga Swiatek szombaton 6:1, 6:3-ra legyőzte Cori Gauffot a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) női egyesének döntőjében. A 18 éves amerikai sportolót nagyon megviselték a fináléban történtek, s a mérkőzés után néhány órával azt is elmagyarázta, miért.

 

Cori Gauff könnyei az elveszített döntő után rögvest elkezdtek potyogni – ez volt a harmadik alkalom, amikor kikapott a lengyeltől, eddig szettet sem nyert ellene. A díjátadó után néhány órával intelligensen fogalmazta meg a gondolatait, noha látszott rajta, rendkívül fáj neki a vereség.

„Jelenleg túl nagy érzelmi terhet kell kezelnem, próbálok nem összetörni – idézte Gauffot a Reuters. – Iga Swiatek rendkívül jó munkát végez nyomás alatt, így tett ma is. Azt hiszem, én is képes vagyok ugyanerre, de ebben a döntőben ő más szintet képviselt. Már tizenöt-tizenhat-tizenhét évesen nagy teher nehezedett rám, elvárásnak éreztem a döntőbe jutást. Most, hogy megcsináltam, megkönnyebbültem. De ez volt az első olyan torna az évben, amikor csak magamért nyertem, azt hiszem, az eddigiekhez képest ez volt a különbség a mentalitásomban. Megtaláltam a módszert, immár tudom, hogyan juthatok el Grand Slam-fináléig. Megtapasztaltam azt is, milyen szinten játszik Iga, aki sorozatban harmincöt meccse veretlen. Látom, mit kell tennem ahhoz, hogy legközelebb más eredmény szülessen.”

Gauff azóta elveszítette apáros fináléjátis, tehát nem tudott vigasztalódni a Roland Garroson.

Iga Swiatekmúlt héten töltötte be a 21. életévét, pályafutása második Roland Garros-, egyben Grand Slam-győzelmével ajándékozta meg magát.

„Amikor 2020-ban nyertem, főként zavart éreztem magamban, sohasem hittem ugyanis teljesen abban, hogy valaha Grand Slam-trófeát emelhetek a magasba így Swiatek. Akkor egyszerűen úgy éreztem, hogy szerencsés vagyok. De ezúttal tiszta munka volt, tudom, hogy ennek köszönhetem, és így még boldogabb vagyok.”

Ahogyan azt Gauff is kiemelte, Swiatek sorozatban a 35. meccsét nyerte meg a WTA Touron, ilyen hosszú győzelmi szériája az utóbbi 23 évben eddig csak Venus Williamsnek volt (ugyanúgy 35 mérkőzés), még 2000-ben. Swiatek az idén már hatodszor nyert tornát – pedig még a fele sem telt el az évnek... –, és egyhuzamban a kilencedik döntőjét nyerte meg, ráadásul ezeken a mérkőzéseken egyszer sem veszített el négynél több játékot egy szetten belül.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (21 256 800 euró, salak)
NŐI EGYES, DÖNTŐ

Swiatek (lengyel, 1.)–Gauff (amerikai, 18.) 6:1, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik