Sinnert és Djokovicsot sem lehetett megállítani, Zverevnek még könnyebb dolga volt

2025.06.02. 22:36
null
Novak Djokovics továbbra sem vesztett szettet a tornán (Fotó: Getty Images)
A francia nemzetközi nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) nyolcaddöntőjében Novak Djokovics három szettben legyőzte Cameron Norrie-t, míg Alexander Zverev ellen a második játszmában feladta a mérkőzést Tallon Griekspoor. Alekszandr Bublik is bejutott a legjobb nyolc közé, akire az Andrej Rubljovot simán legyőző világelső, Jannik Sinner vár.

„Nincs itt semmi látnivaló” – gondolhatta a nap első férfimeccsén Alexander Zverev, amikor az első játszma elején egyből két játékot is veszített Tallon Griekspoor ellen. A német ekkor ugyanis alaposan rákapcsolt, kétszer is brékelte holland ellenfelét, s remek szerváinak köszönhetően tulajdonképpen simán nyert 6:4-re. A második szett első három gémjét egyaránt Zverev nyerte, tovább pedig nem folytatódott a mérkőzés, Griekspoor ugyanis sérülés miatt feladta a küzdelmet. VIDEÓ ITT!

Cameron Norrie még sohasem győzte le Novak Djokovicsot (ötször találkoztak korábban), és ez a Roland Garros nyolcaddöntőjében sem változott meg. A szerb klasszis már a második gémben brékelt, majd ugyan a brit egyből szépített, a következő játékban ismét elveszítette a szervagémjét – Djokovics később egy újabb brékkel zárta le a szettet. A második játszma szorosabban alakult, Norrie brékkel nyitott, 2:1-nél viszont nem tudta hozni az adogatójátékát, ahogy 3:4-nél sem, a 24-szeres Grand Slam-győztes ellenfele pedig kiszerválta a szettet. A harmadik felvonás során már talán a világranglista-81. játékos sem hitte el, hogy fordíthat, kétszer is brékelt Djokovics, és 2 óra 15 perc alatt megnyerte a találkozót, ráadásul továbbra sem vesztett játszmát a mostani tornán. A háromszoros RG-győztes teniszező a 100. sikerét aratta a Roland Garroson, és ezen a GS-en a 19. alkalommal jutott be a negyeddöntőbe – ellenfele Zverev lesz a legjobb nyolc között. VIDEÓ ITT!

Az 5. kiemelt Jack Draper esélyesként lépett pályára, és 5:5-nél elvette ellenfele adogatójátékát, majd be is húzta az első szettet. A brit játéka viszont a folytatásban visszaesett, bár brékkel kezdte a második játszmát, Alekszandr Bublik fordított, s mindössze 32 perc után egyenlített. A világranglista-62. kazah játékos a következő szettben kétszer brékelt, és átvette a vezetést, majd úgy nyitott a negyedik játszmában, hogy semmire nyerte meg ellenfele szervagémjét. A 27 éves teniszező 5:4-nél öt bréklabdát hárított, majd a második mérkőzéslabdáját kihasználva lezárta a 2 óra 35 perces összecsapást, így pályafutása során egyesben először jutott be a nyolc közé Grand Slam-tornán. VIDEÓ ITT!

Jannik Sinner továbbra is menetel (Fotó: Getty Images)

Jannik Sinner és Andrej Rubljov eddig kilencszer csapott össze, a párharcok kétharmadát az olasz versenyző nyerte meg, viszont ami még inkább a világelső mellett szólt, hogy az orosz teniszező még sosem győzött le top ötös játékost Grand Slam-tornán. A világranglista-vezető lehengerlően kezdett, mindössze fél óra alatt megnyerte az első szettet, ellenfele csak nagy nehezen tudott elvinni egy gémet. A 17. kiemelt orosz (aki volt már 5. is a világranglistán) a második játszmára kicsit összeszedte magát, de 1:1-nél és 5:3-nál is elbukta a szervagémjét, így kétjátszmás előnybe került Sinner. A folytatásra rendezte gondolatait Rubljov, jobban vigyázott az adogatójátékaira, 4:5-ig nem engedélyezett bréklabdát, ekkor viszont a 23 éves olasz kíméletlen volt, majd az utolsó pontnál a szerencse is mellé állt, így 2 óra alatt megnyerte a mérkőzést. VIDEÓ ITT!

Tenisz
2025.06.02. 13:27

Roland Garros: óriási meglepetést okozott a szabadkártyás francia, Gauff és Andrejeva besétált a nyolc közé

Gauff és Andrejeva is simán nyert, de ellopták előlük a show-t: a nap szenzációja a hölgyeknél a francia Lois Boisson Jessica Pegula elleni győzelme volt.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (56.352 millió euró, salak)
4. FORDULÓ (nyolcaddöntő)
FÉRFI EGYES
Zverev (német, 3.)–Griekspoor (holland) 6:4, 3:0-nál Griekspoor feladta
Djokovics (szerb, 6.)–Norrie (brit) 6:2, 6:3, 6:2
Bublik (kazah)–Draper (brit, 5.) 5:7, 6:3, 6:2, 6:4
Sinner (olasz, 1.)–Rubljov (orosz, 17.) 6:1, 6:3, 6:4

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Sinner (olasz, 1.)–Bublik (kazah)
Zverev (német, 3.)–Djokovics (szerb, 6.)
Musetti (olasz, 8.)–Tiafoe (amerikai, 15.)
Paul (amerikai, 12.)–Alcaraz (spanyol, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
12 órája

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
13 órája

Djokovics és Szabalenka összeállnak vegyes párosban a US Openen

Tenisz
2026.07.28. 12:18

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
2026.07.25. 14:49

Öt ok, amely miatt különleges volt a wimbledoni tenisztorna

Tenisz
2026.07.14. 11:18

Sinner újra megmutatta, miért a világ legjobbja, Zverev egyre veszélyesebb – a wimbledoni döntősök nyilatkozatai

Tenisz
2026.07.12. 22:25

Nézze meg a wimbledoni torna döntőjének legszebb labdameneteit! – videó

Tenisz
2026.07.12. 22:07

Sinner parádés tenisszel, szetthátrányból védte meg a címét Wimbledonban

Tenisz
2026.07.12. 21:01