Roland Garros: a világelső a címvédővel játszik a döntőbe jutásért a hölgyeknél

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.03. 13:30
null
Arina Szabalenka helyenként zseniálisan teniszezve jutott az elődöntőbe (Fotó: Getty Images)
Csak az első játszmában tudta megszorongatni a WTA listavezetőjét Cseng Csin-ven, Arina Szabalenka a második szettben háromszor is elvette a kínai lány adogatását, és 7:6, 6:3-as győzelmével a nők közül elsőként jutott be a francia nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe. A nap második mérkőzésén Iga Swiatek 6:1, 7:5-re verte Elina Szvitolinát, így a felső ági elődöntőben a világelső és a címvédő csap össze.

Óriási csatát hozott az első játszma a világelső Arina Szabalenka és a 8. kiemelt Cseng Csin-ven negyeddöntőjében. Az első két gémben mindkét menő hozta a maga adogatását, majd 1:1-nél a kínai viszonylag könnyen brékelte Szabalenkát, aztán szintén megnyerte a maga adogatógémjét, így csak egy célja lehetett: a saját szervajátékait hozni. Ez ment is a 22 éves játékosnak 4:3-ig, ám ekkor a fehérorosz teniszezőnőnek sikerült elvennie a brékelőnyt, sőt, 6:5-ös vezetésénél játszmalabdája is volt a WTA-ranglista elsőjének, ám Cseng Csin-ven ezt hárította, és két labdamenettel később ki is egyenlített. Következett a rövidítés, amelyet viszonylag simán, 7–3-ra megnyert a fehérorosz, és ezzel 7:6-tal övé lett a szett is.

A második „menetben” Párizs olimpiai bajnoka hozta az első két szervajátékát, sőt a negyedik gémben Szabalenka adogatásánál 30:0-ra vezetett, ám az 1. kiemelt pillanatok alatt négy bombát küldött át a másik térfélre, s máris 2:2 lett az állás. A következő gémben 40:40-nél Szabalenka kétszer is bréklabdához jutott, a másodikat meg is csinálta – Cseng Csin-vent a legrosszabbkor hagyta cserben az első adogatása. Nem kellett azonban sokat várni a visszavágásra, ugyanis az ázsiai versenyző egyből elvette a világelső szerváját, aki ezt azzal bosszulta meg, hogy azonnal visszabrékelt, ráadásul úgy, hogy egyetlen pontot sem engedélyezett az adogató kínainak – 4:3-mal megint a belorusznál volt az előny, s mivel egy megnyert saját adogatással véget vetett a „brékcsatának”, egyjátéknyira került a győzelemtől. Az utolsó gémben Cseng Csin-ven 40:0-ra vezetett már, s úgy tűnt, sikerül némileg elhalasztania az elkerülhetetlent, ám Szabalenka szenzációs játékkal visszakapaszkodott, meccslabdához jutott, s egy valószínűtlenül zseniális ütéssel meg is nyerte a mérkőzést. VIDEÓ ITT!

Nem vacakolt sokat az első játszmában a nap második női negyeddöntőjében Elina Szvitolina ellen Iga Swiatek. Az 5. helyen kiemelt lengyel versenyző hatalmas fölényben játszott, s mindössze egyetlen megnyert adogatógémet engedélyezett ukrán kolléganőjének, akinek 4:1-es Swiatek-vezetésnél két bréklabdája volt, de többet nem igazán tudott hozzátenni a szetthez, amelyet végül a négyszeres Roland Garros-győztes 6:1-gyel húzott be.

Ahogyan az a világranglista 14. helyezettjétől várható is volt, Szvitolina összeszedte magát a második játszmára, és 2:1-es vezetésénél el is vette ellenfele adogatását, igaz, nem sokáig sütkérezhetett a dicsfényben, a lengyel ugyanis azonnal visszabrékelt. A két teniszezőnő aztán 5:5-ig együtt „utazott”, ekkor Szvitolinára került a szerválás sora, de mindvégig Swiatek volt előnyben, s az első adódó bréklabdáját ki is használta, így a meccsért adogathatott. Az utolsó gémben az ukrán lány mindössze egy labdamenetet tudott megnyerni, Swiatek pedig 30:15-nél címvédőhöz méltón, két ásszal zárta le a mérkőzést.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (56.352 millió euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ
NŐI EGYES
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Cseng Csin-ven (kínai, 8.) 7:6 (7–3), 6:3
Swiatek (lengyel, 5.)–Szvitolina (ukrán, 13.) 6:1, 7:5

 

Legfrissebb hírek

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Szabalenka és Anisimova játssza a női döntőt a US Openen

Tenisz
2025.09.05. 08:13

US Open: Anisimova visszavágott a wimbledoni lenullázásért, kiejtette Swiateket

Tenisz
2025.09.04. 00:17

US Open: négy szettben nyert, Djokovics 38 évesen negyedik idei GS-elődöntőjére készül

Tenisz
2025.09.03. 07:57

Nem kegyelmezett orosz ellenfelének Swiatek, Gauff továbbra is formán kívül

Tenisz
2025.09.01. 20:49

Djokovics esélyt sem adott, nyolcadszor is legyőzte német ellenfelét

Tenisz
2025.09.01. 07:15

Djokovicsot ápolták, aztán hetedszer is legyőzte Norrie-t

Tenisz
2025.08.30. 07:56
Ezek is érdekelhetik