Mandula Petra fantasztikus!

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.05.03. 22:41
Címkék
Nehéz szavakat találni arra, amit Mandula Petra párosban művel: szombat este zsinórban harmadik tornagyőzelmét aratta a WTA sorozatában, vagyis tizenkét mérkőzés óta veretlen a körversenyen ebben a műfajban. Az ezúttal régi partnerével, az osztrák Wartuschsal fellépő magyar hölgy pénteken a lapzártánk után megnyert elődöntőben, majd szombaton a fináléban is két sima játszmában diadalmaskodott  ezzel elmondhatja magáról, hogy szettveszteség nélkül ért a csúcsra a horvátországi Bolban.
Mandula Petrának párosban szép az élet
Mandula Petrának párosban szép az élet
Mandula Petrának párosban szép az élet
Mandula Petrának párosban szép az élet
Mandula Petrának párosban szép az élet
Mandula Petrának párosban szép az élet
Mi több, Mandula és Wartusch ellen egyik pár sem tudott három játéknál többet nyerni egy játszmán belül. Szédületes! Nem csoda, hogy már a Top 10 kapuját döngeti éljátékosunk a páros-világranglistán, ahol a mostani verseny előtt a 15. helyet foglalta el.
No, de menjünk tovább, elvégre rendeztek még tornát az ATP, illetve a WTA sorozatában máshol is a világban, illetve szűkítsük a kört, Európában, mivel a közelgő Roland Garros előversenyeit kivétel nélkül az öreg földrészen játsszák, és persze kivétel nélkül salakon. A férfiaknál Valenciában és Münchenben is magabiztosan menetel az első kiemelt, a spanyol viadalon a hazai kedvenc Ferrerónak a péntek este Gaudio ellen bravúrgyőzelmet arató brazil Saretta csak az első szettben tudott ellenállni, és ott is csak a rövidítésig. Még ennél is simább volt a németországi favorit, a svájci Federer döntőbe vezető útja, aki ellen Koubek játékot is alig tudott nyerni. A hagyományos rangsor 63. helyén álló osztrák valószínűleg már annak is nagyon örült, hogy a legjobb négyig eljutott. Mint ahogy ötödik kiemeltként örülnie kellett ennek az oroszok öreg harcosának, Kafelnyikovnak is, akit a sikeres folytatásban nyaksérülése gátolt meg a finn Nieminennel játszott meccse kellős közepén. Pedig nyugodtan kijelenthetjük, nem volt lefutva a parti, elvégre a második játszma elején éppen Zsenya vezetett, amikor vége szakadt a szombati első elődöntőnek.
Feladásra kényszerült sajnos a mi Sávolt Attilánk is Rómában, a jövő heti mesterszériás viadal selejtezőjének első fordulójában a grúz Labadzéval szemben, sokkal jobb hír viszont ennél, hogy itthon Bardóczky Kornél és Kisgyörgy Gergely nyerte meg a Raiffeisen Grand Prix idei első, miskolci állomásán a párosversenyt. A döntőben pedig szettlabdája volt ellenük ellenfelüknek, szerencsére az elhibázott lecsapást, a kihasználatlanul hagyott lehetőséget kíméletlenül megbüntette a két magyar fiú. Volt ok az izgalomra a finálé második játszmájában is, amikor 3:0-ra elhúzott Azzaro és Kubot – hogy aztán a folytatásban már egyetlen játékot se tudjon nyerni…

ATP-torna, CAM Open Comunidad
Valenciana, Valencia
(400 000 dollár, salak)

Negyeddöntő: Saretta (brazil)–Gaudio (argentin, 4. kiemelt) 3:6, 7:6, 6:3. Elődöntő: Ferrero (spanyol, 1.)–Saretta 7:6, 6:2; Ch. Rochus (belga)–Vicente (spanyol) 6:3, 6:2

ATP-torna, BMW Open, München
(400 000 dollár, salak)

Elődöntő: Federer (svájci, 1.)–Koubek (osztrák) 6:2, 6:1; Nieminen (finn, 8.)–Kafelnyikov (orosz, 5.) 6:4, 0:1-nél fa

ITF-future torna, Miskolc,
a Raiffeisen GP 1. állomása
(15 000 dollár, salak)

Egyes. Döntő: Andrejev (orosz, 1.)–Pasanszki (szerb-montenegrói, 4.) 3:6, 6:3, 6:4. Páros. Döntő: Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely (4.)–Azzaro, Kubot (olasz, lengyel, 3.) 7:6, 6:3

ATP-torna, a Mesterszéria
4. állomása, Roma
(2 450 000 dollár, salak)

Selejtező. 1. forduló: Labadze (grúz, 16.)–Sávolt Attila 6:3, 3:0-nál fa

WTA-torna, J&S Cup, Varsó
(700 000 dollár, salak)

Elődöntő: V. Williams (amerikai, 1.)–Chladková (cseh) 6:3, 7:6; Mauresmo (francia, 2.)–Dokics (szerb-montenegrói, 4.) 7:5, 6:2

WTA-torna, Croatian Bol Ladies
Open, Bol (170 000 dollár, salak)

Egyes. Elődöntő: Zvonarjeva (orosz, 3.)–Reeves (amerikai) 6:3, 6:4; Martínez-Granados (spanyol)–Sánchez-Lorenzo (spanyol) 6:0, 1:6, 6:4. Páros. Elődöntő: Mandula Petra, Wartusch (magyar, osztrák, 1.)–Fattahetgyinova, Talaja (orosz, horvát) 6:3, 6:3. Döntő: Mandula Petra, Wartusch–Gagliardi, Schnyder (svájci, 2.) 6:3, 6:2
Legfrissebb hírek

Nincs meg Negóék első pontja; Giroud döntött a Monaco elleni ráadásban

Francia labdarúgás
5 perce

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
22 perce

Sallai 79 percet játszott, kiütéses sikerével százszázalékos maradt a Galatasaray

Légiósok
30 perce

Az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Marozsán

Tenisz
57 perce

A Paks győzni tudott az MTK otthonában is, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
1 órája

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik