Venus Williams szenvedett

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.05.02. 22:00
Címkék
Idei második salakpályás meccsét is megnyerte Venus Williams. Ebben semmi különös sincs, hiszen a női mezőnyben a világ harmadik legjobb teniszezőjének illik megnyernie az első két mérkőzését a "vörös tengerben.
Csakhogy amíg a Zuzana Ondrasková elleni produkciójába nehéz volt belekötni, addig a Francesca Schiavone elleni teljesítménye finoman fogalmazva is szerény volt. A volt világelső szokásához híven az első szetten játszi könnyedséggel jutott túl – ám nem győzelemmel, hanem vereséggel. Ekkor aztán összeszedte magát, a következő két játszmában összesen annyi gémet veszített, mint az elsőben, és végül bejutott a varsói elődöntőbe. Meglehet, az olasz hölgy még egyszer nem lesz ilyen közel ahhoz, hogy világszenzációval szolgáljon.Az idősebb Williams vergődése mellett talán még Rainer Schüttler hazai, müncheni búcsúja érdemel említést a pénteki események közül. Az inkább iparos, mintsem virtuóz német az osztrák Stefan Koubektől kapott ki két sima játszmában, és ismét igazolta: az Australian Open-döntője kicsúszott eredmény volt. Münchenben a legnagyobb meccset Jevgenyij Kafelnyikov és Sjeng Schalken vívta, az elnyűhetetlen, ugyanakkor hangulatjátékos orosz szetthátrányból visszakapaszkodva lépte át az elődöntő kapuját.ATP-torna, BMW Open, München
(400 000 dollár, salak)
(400 000 dollár, salak)

Nyolcaddöntő: Federer (svájci, 1.)–Juzsnij (orosz, 6.) 6:2, 6:3; Kafelnyikov (orosz, 5.)–Schalken (holland, 3.) 6:7, 7:5, 6:3; Koubek (osztrák)–Schüttler (német, 4.) 6:3, 6:4; Nieminen (finn, 8.)–R. Stepánek (cseh) 6:1, 6:1

WTA-torna, J&S Cup, Varsó
(700 000 dollár, salak)

Egyes. Negyeddöntő: V. Williams (amerikai, 1.)–Schiavone (olasz) 2:6, 6:3, 6:3; Mauresmo (francia, 2.)–Pistolesi (izraeli, 7.) 3:6, 6:4, 6:3; Dokics (szerb-montenegrói, 4.)–Serna (spanyol) 7:5, 6:2; Chladková (cseh)–Zuluaga (kolumbiai) 7:5, 7:5
Legfrissebb hírek

NŐI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
6 perce

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

Kajak-kenu
22 perce

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
26 perce

Vitális Milán: A Slovan ellen szereztem már hasonló gólt

Labdarúgó NB I
41 perce

Kosárválogatott: tortúra Észak-Macedónia felé

Kosárlabda
51 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
1 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik