Alpesi sí: „Hazájukban meg nem értett tehetségek tartanak ide”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.06. 17:48
Már megkapta az állampolgárságot és az útlevelet, így a jövőben a magyar válogatott színeiben folytatja pályafutását Samsal Dalibor horvát születésű alpesi síző.

Kaszó Klára, az európai (ESF) és a hazai sportági szövetség (MSíSZ) elnöke az MTI-nek hétfőn azt mondta, a 28 éves versenyzővel tart Magyarországra edző édesapja is, ez pedig újabb lendületet adhat a magyar alpesi sízésnek, immár férfi vonalon is.

„Dalibor azért is döntött a magyar színek mellett, mert nálunk az egyéniségéhez és a tudásához jobban illeszkedő, felesleges mentális nyomást nélkülöző felkészülési-, és edzésprogramot kaphat, amelynek nyomán a tehetsége eredményekben is megmutatkozik majd – nyilatkozta Kaszó Klára, aki hozzátette – Több, a hazájában meg nem értett tehetség – is Magyarország felé tart, mert úgy érzi, pályafutása szempontjából az országváltás az ideális döntés.”

A magyar szövetség elnöke azt mondta, Samsal – aki elsősorban műlesiklásban versenyez – korábban az edzéseken rendre legyőzte a négyszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok és összetett világkupa-győztes Ivica Kostelicet, ám a számára kevésbé előnyös tréningprogramok miatt a versenyeken már nem tudta hozni ezt a formát.

Samsalnak – aki a 2006-os és a 2010-es olimpián is részt vett – egyelőre nincs magyar versenyzői licence, a szövetség azonban dolgozik azon, hogy a síző minél előbb hozzájusson az engedélyhez.

Kaszó Klára jelezte, a szövetség a további részletekről és az október végén rajtoló világkupa-szezonról a hónap folyamán egy sajtóesemény keretein belül tervezi tájékoztatni a hazai médiát.

A magyar szövetség legutóbb az azóta világkupa-futamokon pontszerző és az idei szocsi olimpián lesiklásban hetedik, csíkszeredai születésű Miklós Editet honosította 2011-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik