Spanyolország: ez így nem fair – a Depor jogi lépéseket fontolgat

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.21. 13:40
null
A Depornál nehezen emésztik meg a kiesést (Fotó: rcdeportivo.es)
Jogi lépéseket fontolgat a vezetőség a Deportivo La Coruna labdarúgócsapatánál, amely hétfőn úgy esett ki a spanyol másodosztályból, hogy az utolsó bajnoki mérkőzését nem játszhatta le, mert az ellenfél, a Fuenlabrada játékosai közül tucatnyian megfertőződtek a koronavírussal. Igaz, a Depor akkor sem maradt volna bent, ha játszik és nyer…


Amint arról hétfő este beszámoltunk, a spanyol liga a mérkőzés tervezett kezdési időpontja előtt egy órával döntött a halasztás mellett, mert a Fuenlabradánál a teszteredmények tizenkét játékosnál is kimutatták a koronavírus-fertőzést. A forduló többi találkozóját azonban lejátszották, és ez az, amit a La Coruna-i egylet kifogásol, mert úgy ítéli meg, hogy riválisai ezzel tisztességtelen előnyhöz jutottak. A galíciai egyesület a hírek szerint azt szeretné elérni, hogy az utolsó kör eredményeit töröljék, és az összes mérkőzést játsszák újra – írja a Marca.

Mint ismert, a Depor közvetlen vetélytársai közül a Lugo és az Albacete is nyert a záró fordulóban – utóbbi a feljutó Cádiz otthonában győzött 1–0-ra –, így a 2000-es bajnokcsapat akkor sem maradhatott volna bent, ha megveri a Fuenlabradát (pontszámban ugyan még utolérheti a Ponferradinát, de a rosszabb egymás elleni eredménye miatt meg már nem előzheti).

Ellenben a Fuenlabrada számára lenne tétje az elhalasztott mérkőzésnek – melynek új időpontját (ha egyáltalán megrendezik…) még nem tűzték ki –, egy esetleges pontszerzéssel ugyanis visszavenné az Elchétől a hatodik helyet, ami rájátszást ér. Ezzel az 1975-ben alapított egyesületnek lehetősége nyílna arra, hogy története első másodosztályú idényének végén az élvonalba jutásért küzdhessen.

Az ügyben a következő napokban várhatók további fejlemények. Amennyiben a Depor számára kedvező ítélet születik (ami nem valószínű), az más klubok felháborodását válthatja ki.

A SPANYOL MÁSODOSZTÁLY ÁLLÁSA
1. Huesca 42 21 7 14 55–42 +13 70
2. Cádiz 42 19 12 11 50–39 +11 69
3. Zaragoza 42 18 11 13 59–53 +6 65
4. Almería 42 17 13 12 62–43 +19 64
5. Girona 42 17 12 13 48–43 +5 63
6. Elche 42 16 13 13 52–44 +8 61
7. Rayo Vallecano 42 13 21 8 60–50 +10 60
8. Fuenlabrada 41 15 15 11 46–38 +8 60

16. Lugo 42 12 16 14 43–54 –11 52
17. Albacete 42 13 13 16 36–46 –10 52
18. Ponferradina 42 12 15 15 45–50 –5 51
19. Numancia 42 13 11 18 45–53 –8 50
20. Deportivo La Coruna 41 11 15 15 41–59 –18 48
21. Extremadura 42 10 13 19 43–59 –16 43
22. Racing Santander 42 5 18 19 39–56 –17 33
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik