Spanyol Szuperkupa: Voltak személyes ellentétek közöttünk – Ancelotti Gattusóról

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.11. 11:14
null
Ancelotti nem tért ki a Gattusóval való személyes ellentétre (Fotó: AFP)
A héten rendezik a spanyol Szuperkupa mérkőzéseit Szaúd-Arábiában. A ma esti Real Madrid–Valencia elődöntő előtt Carlo Ancelotti és Gennaro Gattuso nyilatkozott sajtótájékoztatón, amelyről az As tudósított.

A Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti a Valencia elleni spanyol Szuperkupa-elődöntő előtti sajtótájékoztatón beszélt csapatáról, valamint korábbi játékosáról, a Valencia jelenlegi edzőjéről, Gennaro Gattusóról.

„Voltak nagyon szép pillanataink, nyertünk két Bajnokok Ligáját együtt, de voltak személyes ellentétek közöttünk, viszont ezekről nem fogok beszélni. Gattuso csapatai mindig nagyon intenzívek, egyértelmű identitásuk van.

Jól kell bánnunk a labdával, és jól is kell védekeznünk, nem úgy, ahogyan a Villarreal ellen tettük. Néha elfelejtjük, hogy egységesen kell védekeznünk. Tavaly sokszor bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk kompakt módon védekezni, ami lehetőséget teremtett a játékosoknak arra, hogy megmutassák egyéni képességeiket” – mondta a veterán olasz tréner.

Korábbi játékosa, Gennaro Gattuso is beszélt Ancelottival való kapcsolatáról. „Ez nem egy személyes dolog. Nincs mondandóm az ügyben. Sokat nyertünk együtt, ő az egyik legsikeresebb edző a történelemben. Az emberi és a szakmai oldalát is nagyon tisztelem.

Nem vagyunk jó helyzetben két vereséget követően, de szerencsések vagyunk, hogy ilyen jó csapattal játszunk, így semmi veszítenivalónk nincs. Tiszteljük ellenfelünket, és szerencsések is vagyunk, hogy egy ilyen mérkőzésen léphetünk pályára.”


SPANYOL SZUPERKUPA, SZAÚD-ARÁBIA
ELŐDÖNTŐ
20.00:
Real Madrid–Valencia, Fahd király Nemzetközi Stadion – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
10 órája

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 17:10

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 13:04

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 11:18

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 17:58

A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 20:32

A Barcelona után a Real Madridot is megizzasztotta a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 18:14

A Barcelona tartalékosan is megverte a Nikitscher nélküli Valladolidot

Spanyol labdarúgás
2025.05.03. 22:56
Ezek is érdekelhetik