Volt már jobb is: nem született gól a madridi derbin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.29. 20:36
null
Gareth Bale-t a szünetben le kellett cserélni (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 7. fordulójában nem született gól a madridi derbin: a Real Madrid hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott az Atlético Madriddal.

Ellentétes előjelekkel készülhettek a csapatok a madridi derbire, hiszen az Atlético a legutóbbi három mérkőzését egyaránt megnyerte, míg a Realnak a Sevilla elleni 3–0-s vereség után kellett megpróbálni javítani a saját szurkolói előtt.

A meccs elején Saúl távoli lövését leszámítva az okozhatta a legnagyobb izgalmat a Real Madrid-szurkolóknak, hogy egy szöglet után a Saúllal összefejelő Sergio Ramosnak egy kicsit felszakadt a szemöldöke, ám egy rövid ápolás után visszatérhetett a pályára a királyi gárda csapatkapitánya.

A csendesebb első negyedóra után felpörögtek az események: mindkét kapu előtt alakultak ki helyzetek, védéseket azonban inkább Thibaut Courtois-nak kellett bemutatni. A belga kapus becsülettel állta is a sarat, Antoine Griezmann, majd Diego Costa sem tudta becsapni. A másik kapunál Gareth Bale járt a legközelebb a gólhoz, Toni Kroos szabadrúgása után azonban centikkel célt tévesztett.

A második félidőnek már Bale nélkül vágott neki a hazai együttes, Julen Lopetegui Dani Ceballost küldte a pályára a walesi helyére – spanyol sajtóértesülések szerint Bale sérülés miatt nem tudta vállalni a folytatást.

A fordulás után egyik fél sem tudott igazán sebességet váltani, csak elvétve sikerült veszélyt okozni az ellenfél kapuja előtt. A második félidőben – az elsővel ellentétben – Jan Oblaknak akadt több feladata, a szlovén kapus azonban kollégájához hasonlóan remek napot fogott ki, ezt leginkább Marco Asensio ziccerénél bizonyította.

A hajrában gólnak nem, csak Vinícius Júnior debütálásának tapsolhattak a hazaiak – igaz, a 18 éves brazil szupertehetség mindössze öt percet kapott, így változtatni már ő sem tudott a játék képén.

A találkozó így 0–0-val ért véget, ez pedig azt jelenti, hogy (a tallinni Szuperkupa-mérkőzésnek csak a rendes játékidejét számítva) a Real Madrid és az Atlético Madrid sorozatban negyedszer játszott döntetlent egymással, s egyik csapatnak sem sikerült kihasználnia a Barcelona újabb hazai botlását.

LA LIGA
7. FORDULÓ

Real Madrid–Atlético Madrid 0–0

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK!

A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Péntek
Rayo Vallecano–Espanyol 2–2
(De Tomás 6., Kakuta 47. – 11-esből, ill. Borja Iglesias 19., Granero 45.)

Szombat
Real Sociedad–Valencia 0–1 (Gameiro 36.)
Barcelona–Athletic Bilbao 1–1 (El Haddadi 84., ill. De Marcos 41.)
Eibar–Sevilla 1–3 (Jordán 99., ill. André Silva 47., Banega 59., 94. – az elsőt 11-esből)
Vasárnap
12.00:Huesca–Girona
16.15:Villarreal–Real Valladolid (Tv:Spíler2)
18.30:Levante–Deportivo Alavés (Tv:Spíler2)
20.45:Real Betis–Leganés (Tv:Spíler2)
Hétfő
21.00:Celta Vigo–Getafe

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 7 4 2 1 18–8 +10 14
2. Real Madrid 7 4 2 1 12–6 +6 14
3. Sevilla 7 4 1 2 16–7 +9 13
4. Atlético Madrid 7 3 3 1 8–4 +4 12
5. Alavés 6 3 2 1 9–6 +3 11
6. Espanyol 7 3 2 2 8–6 +2 11
7. Celta Vigo 6 2 3 1 11–9 +2 9
8. Betis 6 2 3 1 4–5 –1 9
9. Villarreal 6 2 2 2 5–3 +2 8
10. Getafe 6 2 2 2 5–5 0 8
11. Real Sociedad 7 2 2 3 9–10 –1 8
12. Valencia 7 1 5 1 5–6 –1 8
13. Girona 6 2 2 2 7–9 –2 8
14. Athletic Bilbao 6 1 4 1 8–10 –2 7
15. Eibar 7 2 1 4 6–10 –4 7
16. Valladolid 6 1 3 2 5–6 –1 6
17. Rayo Vallecano 6 1 2 3 7–14 –7 5
18. Levante 6 1 1 4 9–13 –4 4
19. Leganés 6 1 1 4 6–11 –5 4
20. Huesca 6 1 1 4 6–16 –10 4
Legfrissebb hírek

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
15 órája

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47

Real Madrid: megtartotta első edzését Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:30

Raphinha lett az idény legjobb játékosa a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.06.06. 15:48

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Debrecen helyett Sevilla – az andalúziai klub megtalálta új sportigazgatóját

Spanyol labdarúgás
2025.06.04. 22:21
Ezek is érdekelhetik