Barca: Aubameyang is rajta van a bajnoki pólón, de bajnoknak számít-e?

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 10:44
null
Ünneplő Barca-játékosok, rajtuk a bajnoki póló (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az FC Barcelona nyerte meg a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2022–23-as évadát. A katalán együttes – ahogyan az ilyenkor lenni szokott – többek között egy különleges pólóval emlékezett meg történetének 27. bajnoki elsőségéről. A szóban forgó trikón a csapat azon játékosainak neve is szerepel, akik már nem a Barcát erősítik, így az idény közben visszavonuló Gerard Piqué, de a menet közben más csapathoz szerződő Héctor Bellerín és Pierre-Emerick Aubameyang nevével is találkozhatunk a bajnoki pólón.

A klub tehát őket is a bajnokcsapat tagjaiként tartja számon, de hivatalosan nem mondhatják magukat spanyol bajnoknak, ugyanis a pontvadászat szabályai szerint egy labdarúgó csak akkor kaphat bajnoki aranyérmet, ha legalább öt mérkőzésen pályára lépett. Aubameyang egy meccsen mindössze nyolc percet volt pályán ebben az idényben – a gaboni csatár szeptemberben szerződött a Chelsea-hez –, míg a januárban a portugál Sporting CP-hez igazoló Bellerín három meccsen kapott 141 játékpercet. Így tehát noha mindkettejük neve rajta van a Barca bajnoki pólóján, a La Liga megnyeréséért járó aranyéremre nem jogosultak, s hivatalosan nem mondhatják magukat spanyol bajnoknak. A katari világbajnokság előtt visszavonuló Piqué ezzel szemben hat bajnoki meccsen jutott szóhoz, így ő hivatalosan is magáénak mondhatja a 2022–23-as bajnoki címet.

SPANYOL LA LIGA
34. FORDULÓ
Espanyol–FC Barcelona 2–4 (0–3)
Barcelona,
RCDE Stadium, 27 360 néző. Vezette: Bengoetxea
Espanyol: F. Pacheco – Gil, Sergi Gómez (Puado, a szünetben), Montes, Cabrera, Oliván (Koleosho, 84.) – Melamed (Espósito, 84.), Darder, Denis Suárez (Calero, a szünetben) – Braithwaite (Pedrosa, 55.), Joselu. Vezetőedző: Luis García
Barcelona:
Ter Stegen – Koundé, R. Araújo (Alba, 62.), Christensen (Alonso, 74.), A. Balde – F. de Jong, Busquets, Pedri (Kessié, 89.), Gavi (Fati, 74.) – Raphinha (O. Dembélé, 62.), Lewandowski. Vezetőedző: Xavi
Gólszerző: Puado (74.), Joselu (90+2.), ill. Lewandowski (11., 40.), Balde (20.), Koundé (53.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 34 27 4 3 64–13 +51 85
2. Real Madrid 34 22 5 7 70–32 +38 71
3. Atlético Madrid 34 21 6 7 60–27 +33 69
4. Real Sociedad 34 18 8 8 45–31 +14 62
5. Villarreal 34 17 6 11 52–35 +17 57
6. Betis 34 16 7 11 43–38 +5 55
7. Girona 34 13 9 12 54–48 +6 48
8. Athletic Bilbao 34 13 8 13 44–38 +6 47
9. Osasuna 34 13 8 13 32–36 –4 47
10. Sevilla 34 13 8 13 44–49 –5 47
11. Rayo Vallecano 34 12 10 12 41–45 –4 46
12. Mallorca 34 12 8 14 33–37 –4 44
13. Celta Vigo 34 10 9 15 39–48 –9 39
14. Valencia 34 10 7 17 38–41 –3 37
15. Almería 34 10 6 18 43–61 –18 36
16. Cádiz 34 8 11 15 26–50 –24 35
17. Valladolid 34 10 5 19 30–60 –30 35
18. Getafe 34 8 10 16 30–43 –13 34
19. Espanyol 34 7 10 17 42–60 –18 31
20. Elche 34 4 7 23 26–64 –38 19

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik