Spanyolország: visszavonult a Real Madrid volt középpályása

M. D.M. D.
2021.07.06. 07:59
null
Granero utolsó klubja profiként a harmadosztályú Marbella volt (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Esteban Granero, a Real Madrid korábbi labdarúgója.

 

A 34 éves középpályás a Real Madridnál nevelkedett, futballozott a C- és a B-csapatban is, majd a Getaféhoz került, amelytől 2009-ben tért vissza a királyi egylethez. Ezt követően három évig – 2012-ig – játszott a blancóknál, ez idő alatt csaknem 100 mérkőzésen szerepelt, és bajnoki címet, Király-kupát, valamint spanyol Szuperkupát is nyert a csapattal.

Távozása után volt a Queens Park Rangers, a Real Sociedad és az Espanyol labdarúgója is, az előző idényben a harmadosztályból kieső Marbellában futballozott.

Granero – a Transfermarkt adatbázisa szerint – a spanyol élvonalban összesen 264, a Bajnokok Ligájában 16 találkozón lépett pályára. A spanyol felnőttválogatottban egyszer sem játszott, de az U19-es nemzeti együttes tagjaként 2006-ban Európa-bajnokságot nyert.

„Semmi sem szomorú addig, amíg véget nem ér. Úgyhogy most minden az”írta Granero a Twitteren

 

 


 


Legfrissebb hírek

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
10 órája

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Visszavonul Ferencz Csaba, a körmendi kosárlegenda

Kosárlabda
2026.05.13. 11:35

La Liga: kései gólokkal ikszelt egymással a Rayo és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.05.11. 23:04

Megnyerte az el Clásicót, és 29. alkalommal lett spanyol bajnok a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.10. 22:57

„Egy átlagos öltözőben előfordulhatnak ilyen dolgok” – a közösségi médiában üzent Valverde

Spanyol labdarúgás
2026.05.08. 07:34

Visszavonult Hosszú Katinka egykori amerikai edzője

Úszás
2026.05.05. 19:00
Ezek is érdekelhetik