Real Madrid: Ödegaard akár hat hetet is kihagyhat

K. T. I.K. T. I.
2020.10.19. 15:45
null
Martin Ödegaard november végén térhet vissza (Fotó: AFP)
A Football Espana beszámolója szerint akár hathetes kihagyás is várhat Martin Ödegaardra, a Real Madrid norvég válogatott középpályására.

Ödegaard, a Real Madrid középpályása a válogatott szünetben a norvégok mindhárom mérkőzésén kezdőként lépett pályára: a szerbek ellen 110, a románok ellen 69, míg az északírek ellen 77 percet játszott.

A spanyol labdarúgóklub közleménye szerint a 21 éves játékos jobb vádlijában a gázlóizma sérült meg. Erről korábban a Nemzeti Sport Online-on is beszámoltunk. A Real akkor nem tett hozzá prognózist, nem lehetett tudni, vajon mennyi időt kell kihagynia a norvég középpályásnak.

Spanyol sajtóhírek szerint a friss MRI-eredmények alapján már tudják Madridban, hogy legalább hat hétre elvesztették Ödegaardot. Mindez azt jelenti, hogy november végén térhet vissza a pályára.

A labdarúgó az előző idényt a Real Sociedadnál töltötte, és bár lett volna még egy év a kölcsönszerződéséből, Zinédine Zidane inkább visszarendelte a fővárosiakhoz. Ehhez képest az első három fordulóban nem kapott túl sok lehetőséget – összesen 47 perc jutott neki.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35